Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből

„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Történetünk - 2000

2000Ez egy sokszínű mese, amelyre sokan, sokféleképpen emlékezünk.
Mi a semmiből indultunk, s a mesénket csak elkezdeni tudjuk, a vége nem ismert. Mások máshonnan jöttek, másképpen élték meg az elmúlt éveket, az Ő történetük más lesz. Mindegyik tanulságos lehet, mi így éltük át az elmúlt éveket.

Emlékező: Simon Péter

Kékes Turista Egyesület Egyesületünket lassan érlelődő ötletünk alapján 2000. január 25-én, 19 fő alapító taggal hoztuk létre. Alakuló gyűlésünkön eldöntöttük, hogy a Magyar Természetbarát Szövetség tagszervezeteként kívánunk működni.

Események a 2000. évből

Hírek a 2000. évből

Nincs megjelenítendő sor.

Élménybeszámolók amit mi írtunk, a 2000. évből

Nincs megjelenítendő sor.

Élménybeszámolók amit rólunk írtak, a 2000. évből

Nincs megjelenítendő sor.

Közhasznú jelentés

Közhasznú beszámoló 2000

Emlékező: Merva Eszter és László

A semmiből nőtt ki, és napjainkra lassan a semmivé is vált az egyesület MEVISZ csoportja. A csoport története 2000-ben kezdődött. 2002-ben csatlakozott a Kékes Turista Egyesülethez, sokáig szinte önállóan működött, aztán lassacskán beleolvadt az egyesületbe. 2006-ban még sokszor megjelent a MEVISZ csoport emblémája, amely 2002-ben az egyesülettel első közös rendezvényünkre készült, és amely számunkra kivételes emlék mai is. Akkor ünnepként éltük meg a csatlakozás pillanatát.

Ahogy nálunk elkezdődött...
A '90-es évek vége felé kezdtünk ismerkedni a Mátrával. (Már áll a házunk, lányaink már középiskolások, és a síelést már csak alkalomszerűen űzik, feleségem időnként már engedélyez magának egy kis kikapcsolódást a napi robotból, én elkezdek szőlészkedni és síelgetek néha a lányokkal, de ezek a focit - amit az építkezés miatt hagytam abba - nem pótolják.)
A fiatalos lendület egyből a teljesítménytúrákhoz sodort minket, rendszeresen kezdtük taposni a „Hanák Kolos” és a „Téli Mátra” útjait. '99-ben a Hanák Kolos rajtjában találkoztunk Szárnya Palival (akivel a gyárból ismertük egymást), s tőle hallottam először, hogy Gyöngyösön vannak olyan turistacsapatok, akik máskor is szoktak túrázni, nemcsak ezekre a teljesítménytúrákra járnak. De sok idejük lehet, gondoltam...
Eszterrel vasárnap délutánonként a kirándulóhelyek környékét fedezgettük fel, mígcsak egyszer, valamikor '99 őszén - Ibolya barátnőnkkel hármasban - nekirugaszkodtunk a Füred - Kékes szakasznak. Borzasztó volt, most már bevallom. Borzasztó volt látni, ahogy állandóan megállnak, kétpercenként kérdezik, hogy mennyimég, nemkénemégisinkábbvisszafordulni, holvagyunkegyáltalán, stb. Nagyon rosszul viseltem azt a három-négy órát, amíg felértünk, de azt hiszem ők sem adták ki magukból - hiába lefetyélték végig az utat - azt a sok szorongást, amit eme őrültség, amibe hagyták magukat belerángatni, nekik akkor, ott okozott.
De felértünk! Először a magunk erejéből az ország legmagasabb csúcsára! Másnap erről szólt a folyosó az egész erőműben! S lett is újabb társunk: Legközelebb én is elmehetek veletek?- kérdezte Vera, aki akkor már járogatott Laci bácsiék szombatonkénti túráira is.
Nálunk így kezdődött...