Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Festegetéseink története

A Mátra mintegy 600 km jelzett turista-út hálózattal rendelkezik (jelzések szerinti nyilvántartásuk itt tekinthető meg).
Az első szakaszt - a Széky István utat - Mátrafüred és Mátraháza között még 1888-ben építette ki az éppenhogycsak megalakult Mátra Egylet, a legnagyobb része 1960-80 között készült el. A 90-es években ez az érték is gazdátlanná vált, elkezdődött pusztulása.
A 2000-ben alakult Kékes TE felvállalta a turistautak gondozását, s 2000-2006 között gyakorlatilag az egész úthálózatot felújítottuk, sőt közben mintegy 100 km új utat is létesítettünk.
Mit is jelent nekünk, természetbarátoknak a turistaút, illetve annak gondozása?
A turistaút a tájat részletesen nem ismerő természetjárót segíti úti céljai elérésében. A főutak sáv ( ) jelzésűek, s négy színnel megkülönböztetettek: kék, piros, sárga, zöld. ( ) Az összekötő utakat „+”-el ( ), a csúcsra vezetőket HÁROMSZÖG-gel ( ), a lakott helyre vezető mellékutakat NÉGYZET-tel ( ), forráshoz vezetőt KÖR-rel ( ), barlanghoz vezetőt pedig OMEGA-val ( ) jelöljük.
A jelzés akkor jó, ha nem tolakodóan sűrűn, de egyenletes ritmusban, s főleg minden elágazási lehetőségnél egyértelműen tájékoztat a továbbhaladás lehetőségeiről, bármely irányból is közlekedünk az úton.
A festés, amely a szabványosított jelzések tartós és jól látható helyre (fára, kőre, műtárgyra) való felvitelét jelenti, több műveletből áll (általában két fázisban végezhető), s emiatt elég időigényes munka; saját tapasztalat szerint 2 fő egy óra alatt mintegy fél km-el készül el; eszerint a hét év alatt 2600 munkaórát töltöttünk el az erdőben ezzel a tevékenységgel...
Ezt a történetet foglaljuk most össze (Merva László „szemüvegével” nézve).

200021 szakaszban 86,8 km-t festettünk, május végétől október végéig. Nyáron a hegységet észak-dél irányban átszelő utak (Kisnána - Recsk, Domoszló - Parádfürdő, Markaz - Parádfürdő), ősszel a gyöngyösi Mátra útjai kerültek sorra. Legaktívabb Sárközi Illés volt, aki 19 szakasz felújításában vett részt. (A festések jelzések szerinti nyilvántartása itt tekinthető meg!)

2001Április 12. és október 30. között 61 szakasz lett felújítva, 152,4 km hosszon. A munka áprilisban, a gyöngyösi Mátrában kezdődött, májusban és júniusban a Kékes tömbjének nyugati és északi peremén folytatódott, júliusban a Kanázsvárnál értük el az úthálózat legészakibb pontját, augusztusban és szeptemberben elkészült az OKT jelentős része (Siroktól a Markazi kapuig, illetve a Mátra-nyeregtől az Ágasvári turistaházig), októberben pedig a Lajosháza és Mátraháza közötti utak is megújultak. A munka motorja ebben az évben is Sárközi Illés volt, aki 59 szakasz felújításában vett részt (többnyire egymaga festve!), legtöbbet Marosi Márk segített neki. (A festések jelzések szerinti nyilvántartása itt tekinthető meg!)

2002Ezt az évet az előző „csúcsév”-hez képest rövid festőszezon jellemezte, március 19 és május 8 között 6 szakasz (25,8 km) lett felújítva, hagyományosan Sárközi Illés jóvoltából, némi segítséggel.
(A festések jelzések szerinti nyilvántartása itt tekinthető meg!)

200317 szakaszban összesen 69,5 km készült el, ebből 44,5 km új út, a Mátraaljai Borút Egyesülettel kötött megállapodás értelmében. A „borutak” a községek borospincéi, vendéglátó helyei és a közeli kilátópontok, erdei pihenőhelyek összekötésével képzett körutak. Június 19-én egy a kisnánai Tatár-tisztás és a Csurgó-kút közötti szakaszon bontakozott ki immár új stílusban a jelzésfestés, amely felvettük Sárközi Illés után az ecsetet. A változást alapvetően a tagság arra hajlandó (és képes), de minél szélesebb rétegének festeni-tanítása jelentette, ami a következő években festőtáborok szervezését is lehetővé tett. Ettől az évtől Merva László szervezte a munkatúrákat, egészen 2006 végéig, Simon Péter háttér-támogatásával (Peti az útvonal-tervezést és az engedélyek beszerzését vállalta magára).
Régi jelzések felújítására ebben az évben elsősorban Mátraszentimre környékén, Marosi Márk szervezésében került sor.
Borút Gyöngyöspatán (a Borút Egyesület központjában), valamint Kisnána, Domoszló, Markaz és Abasár környékén létesült. A folytatás sajnos - egyeztetési nehézségek miatt - elmaradt.
2003-ban már összesen 30-an vettünk részt a festőtúrákon.
(A festések jelzések szerinti nyilvántartása itt tekinthető meg!)

2004Március 22. és október 6. között 38 túra keretében 116, 4 km utat festettünk fel (ebből 13,5 km új út készült el). Tavasszal az április elején avatott Rákóczi-turistaút hiányzó szakaszainak felfestésével kezdtük a szezont, aztán az éjszakai túránk (MCSÉT) számára Dezsővárat kötöttük össze Solymossal, majd a Pata fölötti utakon igyekeztük a térkép szerinti állapotot helyreállítani (ezt sajnos nem teljes sikerrel). A 7 túrának 12 résztvevője volt.
A július 23-25. közötti festőtúránk központja a Hidegkúti turistaház (plakát) volt, ahonnan 24 túrát szervezve lényegében felújítottuk az eléggé elhanyagolt Keleti-Mátra központi részének útjait. Az előkészítés is jól sikerült és a 60 résztvevő általában nagyon szép munkát végzett..., szerintem ez volt az eddigi legsikeresebb festőtúránk.
ősszel, munkanapi délutánonként további hét alkalommal, 17 fő részvételével a Gyöngyössolymos fölötti utak kerültek sorra. Az 1-2 autónyi személyzettel apránként jutottunk el Galyatető alá (sajnos gyorsan ránk sötétedett, s el is maradt néhány rövid szakasz...).
(A festések jelzések szerinti nyilvántartása itt tekinthető meg!)

2005Ezt az évet a mátraszentimrei festőtábor jellemzi, amelyben július 22-24. között 27 túra keretében, 74,7 km hosszban újítottuk fel a jelzéseket. Kicsit meghaladta szervező-erőnket a 72 résztvevő munkával (és szakértő vezetővel) való ellátása, s így ősszel néhányszor vissza is kellett menni, némi hiánypótlásra...
(A festések jelzések szerinti nyilvántartása itt tekinthető meg!)

2006Rövid, de intenzív szezon: július 3-tól augusztus 19-ig 35 szakaszban 123,7 km. A két nagyobb tétel, a festőtábor és az OKT mátrai szakaszának felújítása volt.
A festőtábor Rózsaszentmártonban történt, rendkívüli melegben, bár csak két napon át tartott, de az is épp elég volt. Most nem voltunk olyan sokan (mindössze 30-an), de a helyiekkel összefogva szép munkát végeztünk. Sok új útvonal is keletkezett; bekapcsoltuk Rózsaszentmártont a mátrai turistautak hálózatába, összekötve - rajta keresztül - Hatvant Szurdokpüspökivel.
A 47,6 km-es Kéktúra-szakasz felújítása főleg logisztikailag volt nehéz; általában tovább tartott a pont megközelítése, mint amennyi idő a festésre maradt. Gyakran nem volt kitől engedélyt kérni, hogy behajtsunk a zárt területre, aztán ránk kiabáltak minden csúnyát, néha viszont nagyon szívélyesek voltak az erdészek; azt is embere válogatja...
A négy év alatt ebben az évben tört legtöbbet a Suzuki alváza, de menteni mégsem most kellett (a Hasznos és a Kosik-tanya között vált szükségessé; egy Niva segített át egy zátony-helyzeten még a 2005-ös festőtábor idején); viszont ekkor lett kívül-belül (és elől és hátul!) festéknyomos, ami be is tette a kaput az effajta munkatúra és gyakorlatilag mindenféle egyéni kezdeményezésű festés mögött...
OKT-felújítás: 11 túrán, 40 résztvevő 59 munkanap alatt gyűrte le a feladatot. Legizgalmasabb a Gazos-kő - Oroszlánvár közötti szakasz volt: esőben mentünk, esőben jöttünk, a kisnánai Csurgó-kút melletti erdei házikóban aludtunk, s vagy három órán át szítottuk a parazsat, amíg a csuromvíz fadarabkák lángra kaptak (Robi volt az, aki végig bízott a sikerben: nagyon vágyott a sült szalonnára, csak azért maradt itt estére...)
(A festések jelzések szerinti nyilvántartása itt tekinthető meg!)

2007Erre az évre nem tervezett festést az Egyesület, de ősszel mégiscsak történt valami.
Hét munkatúrával, összesen 38 résztvevővel nagy részben átfestettük a Rákóczi-turistautat, hogy a túramozgalmunk útvonala méltó legyen a célkitűzéshez. Továbbá, a BNP kérésére megszüntettük a Markazról a Kis-kőre felvezető jelzést.
(A festések jelzések szerinti nyilvántartása itt tekinthető meg!)

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. október
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
14
16
17
18
20
21
22
23
24
25
27
28
29
30
31
 
 
 
2024. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2024. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
8
9
10
11
12
13
15
16
18
19
20
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor út 32-34. - info@kekesturista.hu