Élménybeszámolók - lista

2026. szeptember 26.

Több mint húsz éve kezdtem festeni a Mátra turistajelzéseit…
A festő-túrák kiemelkednek a turista emlékeim közül, ezen napok hangulata állnak a legközelebb a lelkemhez. Kint lenni az erdőben, s hasznos dolgot végezni, ráadásul csapatban, ez nekem való! Boldogan emlékszem vissza többek között a Rákóczi turistaút új szakaszának festésére, amit a Hársas-tető oldalában Hevér Józsival ketten végeztünk.

Szűk két héttel a túramozgalom felavatása előtt, márciusban, hétköznap, szabadságon! Előttünk, Parádsasvárról indulva Maka Judit, Pinczi Gyuri, Kiss Peti és Simon Peti, s mi hatan aznap 3,6 km-t haladtunk. Mai eszemmel felfoghatatlan.

S annak a kornak a hangulata többször előjött most, e tíz nap alatt! Kicsit akkurátusabban és komótosabban, de amennyire a test még engedi konok elszántsággal, sőt néha még bohó lelkesedéssel is hántoltuk a fák kérgét, illesztgettük a sablont, csömöszöltük, majd finoman javítgattuk a festéket. S minduntalan megállapítottuk, hogy nagyon szép, amit csináltunk!

Május végén kezdtük, majd a kánikula szűntével szeptemberben fejeztük be a munkát. Tizenkét km, néhány fonódással és pár elágazással, amik mindig nagy fejtöréssel, néha még átfestéssel is jártak. S olyan terepen, ahol az erdő, a Mátra még dacol a szárazsággal. Sírnivaló látni a Csukás-patak kopár medrében a hatalmas köveket, amiket tavaly még a víz csapkodott, csiszolt, néha tovább is görgetett, amin a Karos-híd mellett nagyritkán tudtam csak átkelni… Most meg már se csuka, sem patak.
De mi felemeltük a fejünket, s az öreg bükköktől, tölgyektől kaptunk bíztatást.

Akik velem ott voltak a terepen:
Hartmann Márti, Csizik Böbe, Mikola Évi, Erdélyi Éva, Strumpfné Marika, Verebélyi Magdi, Katona Klárika, Marsiné Gabika, Holti Zsuzsa és Valo Éva, valamint (leginkább kísérőként) Debrei István, Balázs Gábor, Kriszt Nándi és Wéber Sanyi.
S akik a háttért biztosították: Gurúz Laci, Pauerné Nagy Marianna, Semperger Böbe és Eszter.

Tizenöt festő ember néhányan csak egyszer, de páran, elsősorban Márti és István szinte mindig, az elejétől a végéig!
Igyekeztem nem túlhajtani a csapatot, átlag 6-7 órát dolgoztunk, de nekem ez is nagyon sok volt. Már megint kihajtottad magad, korholt minden hazaérkezéskor Eszter. Amióta nem túrázom, nagyon legyengültem.

Egyszer maradtam sötétig, amikor egyedül voltam, s így nem volt ki után igyekeznem. A végén már alig vánszorogtam. Nem jó egyedül!
Az első őszi festésre tizenhárman jöttünk össze. Az utolsó estig változott a létszám. Mindenkit bíztattam, hogy majd csak megoldódik a fuvar, mindenféle vad kombináció kergetőzött a fejemben, amikor jelentkezett Sándor, egykori munkatársam, hogy ahova az én autóm elmegy, oda az övé is! Félek, mégsem gondolta át, hogy mi vár rá a Szalajka-házig, mert az az út bizony már csak terepjáróknak való. Visszafelé kerültünk is egy nagyot, de az sem volt túl sima ügy.

Külön színfolt volt Gabika és Zsuzsa megjelentése (sőt egyszer Évát is elhozták), akik Pestről utaztak ide. Először, amikor háromfelé szedtem a csapatot különválasztottam őket, egyrészt, hogy le ne maradjanak, másrészt, hogy a belőlük áradó derű (nem túlzok, körülöttük minden és mindenki ragyogni kezd!) segítse a végére elfáradókat. De amikor megláttam Gabika könnyed szürkézését, meg miután Zsuzsa kikérte maguknak az elválasztást, a következő alkalommal párban dolgoztak, s nagyon szépen! Van, aki meg tud őrizni valamit a fiatalságból!

A legnagyobb élményem az volt, hogy mindenki nagyon komolyan vette a munkát. Amikor egyik társunk azzal állt elő, hogy kenjük be jó vastagon először az alapot, s akkor nem kell még egyszer végigmenni az úton, abból közfelháborodás lett. Igyekeznem kellett felnőnöm a Csapathoz!

Nagyon örültem, hogy Solymosról is volt csatlakozónk, mégiscsak solymosi út ez a Sárga! Éva mindig velünk jött, amikor bokros teendői engedték, s bármit rá lehetett bízni. Sajnálom, hogy Anit egyszer visszautasítottam, mert úgy látszott, hogy sehogy nem tudjuk felvinni, s amikor mégis nyílt volna rá lehetőség már késő volt hívni…
Számomra viszont a legnagyobb örömet és büszkeséget a sok közül Nándi unokám jelentette, aki a szünidőben kétszer is velem tartott. Amikor vele dolgozok, dédelgetett öregapónak érzem magam, mert ereje és figyelme már messze meghaladja az enyémet. Úgy láttam, Magdival is jól megértették egymást, a Karos-híd körüli jelek őket dicsérik.

Tizenöt jó ember, 12 km felújított turistaút, tíz túranap, 351 munkaóra. A lényeget számomra mégis Böbe foglalta össze: szép helyeken, jó emberekkel túrázunk és néha megállunk egy-egy fánál, hogy jelet haggyunk magunk után. Remélem, ez sikerült, s aki ott volt, sokáig jó szívvel emlékszik vissza ezekre a túrákra - Gyöngyössolymostól Galyatetőig.

Néha, főleg hétvégén turistákkal is találkoztunk: olyanokkal, akik ránk se nézve mentek el mellettünk, de olyanokkal is, akik odaköszöntek, sőt megköszönték a munkánkat. Abban bízok, hogy nem hoztunk szégyent az Egyesületre és nem csak az egyéni turistákat, hanem a Várak a Mátrában túramozgalom, a Mátrahegy teljesítménytúra, s nem utolsó sorban Márti Zúzmara-túrájának résztvevőit is jól szolgálja majd ez az útvonal!

Pusztamonostor, 2026. szeptember 26.
Merva Laci

Utóirat: miután készre jelentettem a munkát, akkor jöttem rá, hogy kimaradt a Galya-csurgó! Egy nyúlfarknyi leágazás a tavaly felújított, s még ebben a szárazságban is működő forráshoz. Ez bizonyára azért történt, hogy Eszter, aki a gép elől követte a munkát is részese lehessen, kezébe vehesse az ecsetet és nyomot hagyhasson Ő is a fákon!
Holnap megyünk!