Élménybeszámolók - lista

2007. május 27.

Ennek a túrának már a neve is gyönyörű. A mi baráti táraságunk minden évben rettentően várja a Pünkösdöt, és nem csak a Szentlélek eljövetele izgat minket ennyire, hanem az az élmény amit éjszaka a Mátrában átélhetünk. Harmadjára (hivatalosan csak 2. alkalommal -mivel a tavalyi rendezvényen nem tudtunk résztvenni, ezért egy augusztusi időpontban vágtunk neki 7en a Mátrának) indultunk. Már a parkolásnál gondok voltak, hiszen a környező utcákban nem lehet letenni az autót, annyian vannak. De ott van a KRF parkolója is, amit számomra érthetetlen okokból csak mi vettunk igénybe, pedig megkérdeztük a portást, és gond nélkül megengedte hogy itt hagyjuk járművűnket. Nekem már a bejutásnál is gondok voltak, hiszen a főbejáratot céloztam meg, és rettentő izomzatomat igénybe véve megpróbáltam felfeszíteni a hatalmas üvegajtót. Majd mikor belülről szóltak, hogy nem itt kellene próbálkoznom, röhögve tovább indultunk. Bent találkoztunk a többi „sporttárssal”, majd gyorsan sorba álltunk, mert rengetegen voltak. Ez kb. félórát vett el az életünkből, de megérte, mert végre elindulhattunk. Ekkor fél 9 volt. Az elején semmiféle probléma nem volt, habár mikor mi elindultunk otthonról (Hatvan, Boldog) akkor még szikrázó napsütést tapasztaltunk, de itt Gyöngyösön már elég durván fújt a szél. Szóval gyalogoltunk a Sár-hegy felé, jó volt a hangulat idegenekkel is szóba elegyedtünk, midenkinek jó kedve volt, az emberek barátságosak voltak:) Mivel összesen 9-en indultunk, 9 különböző ember, 9 különböző adottságokkal, ezért az első emelkedőnél alaposan szétszakadtunk. Gondoltuk sebaj, majd bevárjuk egymást a toronynál. De mivel 3-an voltak, akik alaposan leszakadtak, és pont ök azok, akik először jártak erre, még a torony előtti emelkedőnél bevártuk őket. KB. egy órán át ültünk a fűben, pihengettünk (mert azért elég erősen fújt már a szél, és ez alaposan visszavetett minket) csemegéztünk. Közben gyenge humorunkat is megvillantottuk a többi túrázó társunk előtt. Kiálltunk az út szélére, és stoppoltunk. Legtöbben egy fáradt, erőltetett mosollyal nyugtázták vicces kedvünket, de voltak akik poénos megjegyzéseket is tettek („óó, stoppoltok? épp lyukas a zoknim”- ez volt a csúcs:))
Miután megérkeztek társaink már többnyire gond nélkül haladtunk tovább. Fent a toronynál rengetegen ültek, vacsoráztak, iszogattak, mi nem álltunk meg, mivel ezen már túl voltunk:) Itt ugye egy keskeny ösvényen kell tovább haladni, aminek a kereszteződésében egy enyhén ijesztő fazon ült törökülésben, talpig feketében, csuklyával a fején. Én jót röhögtem, de a csoport lány tagjai felsikítottak, ezáltal még viccesebb volt:) Szent Anna-kápolnán nem időztünk, csak pecsét és gyorsan tovább. Kiérve a Pipisre, láttuk, hogy sokan eltévedtek, hiszen messze, túl a hangáron láttunk fényeket, pedig arra nem kellene menniük. Megpróbáltunk a lámpáinkkal jelezni nekik, de nem voltak fogékonyak a segítségünkre, és mi ezért tovább haladtunk. A továbbiakban nem volt semmiféle gondunk, hiszen már harmadjára haladtunk végig ezen az útvonalon, tehát mindent pontosan tudtunk hogy merre van. Igyekeztünk segíteni a többieknek, az újoncoknak, a kis tejfelesszájúaknak:) Továbbra is mindenki nagyon barátságos és kedves volt. Többször is összefutottunk a nyalogatós kutyával, akiről kiderült hogy JOBBAN szereti a sört, mint a gazdája, láttunk Mátrafüreden „piknikező- iszogatós” fiatalokat, akik szintén jókedvükről tettek tanúbizonyságot. Majd egy újabb kellemes élmény: a finom csoki a Kozmáryban....na ez nagy ötlet volt. Szívünk szerint az egész dobozzal elhoztuk volna, de gondoltunk a többi megfáradt túrázóra is, így pár db elfogyasztása után tovább indultunk.
A biciklis út szerintem messze a legkellemetlenebb szakasza a túrának. rettentő unalmas, és közel sem kényelmes a már földúthoz szokott lábunknak, talpunknak. Szóval ez csak egy laza séta a végén, amit régi x-aktás történetekkel dobtunk fel. Majd mikor beértünk Gyöngyösre, elkezdett esni az eső. De nem hogy zavart volna, mi már örültünk neki. Bent már vártuk a finom zsíros kenyeret hagymával, a forró teát, és persze a kitűzőt, amit büszkén hordhatunk. Ami persze addigra már elfogyott:(...de megígérték, hogy kipostázzák majd:)
Ezúton szeretném megköszönni a szervezőknek ezt a feledhetetlen élményt, ami már nem először és nem is utoljára éltem/élek át:)

ui.: Szerintem szebb lenne a világ, ha a fiatalok többsége ilyen rendezvényeken venne részt hétvégenként és nem kocsmákba-diszkókba járna.

Szűcs Péter