Élménybeszámolók - lista

2006. szeptember 24.

Szeptember 24-én korán keltem – pontosabban le sem feküdtem, de nem csupán a „családi séta” sikeréért izgulva tettem ezt, hanem mert éjszaka még dolgoztam.

A buszmegállóhoz érve örömmel láttam, hogy nem volt sikertelen a propagandamunkánk, ugyanis szép számmal gyülekeztek a családok. Mindjárt az elején volt egy kis izgalom, mert látni lehetett, hogy nem férünk fel a menetrend szerinti járatra, és sajnos az autóbusz vezetője nem mutatott semmi segítőkészséget vagy rugalmasságot. Szerencsére két személyautó segítségével áthidaltuk a problémát, és ezután már jól alakultak a dolgok.

Galyatetőn nagy örömmel újra „egyesültek” a családok, és nekivágtunk egy kis emelkedőnek a kilátóig. Kivételesen (lehet, hogy csak a mi kedvünkért) az eléggé lerobbant kilátóból nagyon szép volt a kilátás a Mátra északnyugati oldalára. Innen már könnyed séta következett Piszkés-tetőig, bár előtte azért volt egy-két tócsa a gyerekek nagy és a szülők kisebb örömére.

A csapat elején siető gyerekeknek nagyon tetszett a jelzésfigyelő megbízatás. Az obszervatórium előtt a „gyors eleje” megvárta a csoport komótosabb, kalandozóbb végét. A kis túrázók szorgalmasan szedték a kökényt, galagonyát, színes faleveleket az óvodai, iskolai gyűjteménybe. Süsü kedvence, a vackor csak nevében és alakjában volt nagyon érdekes, az ízét meglehetősen fanyarnak találták. Piszkés-tetőt elhagyva, utunk talán legszebb szakaszán találtunk egy fennsíkot, ahol kicsit leheveredett a megfáradt és természetesen (folyamatosan) éhes csapat. Itt előkerültek a hátizsákból a finomságok. Jól esett a cirógató szellő, a kellemes napsütés, a gyönyörű kilátás, és az ügyesebbek még szedret is szedegettek.

Természetesen az idilli állapotnak ismét a társaság élénkebb része vetett véget, akik elindultak, és a fáradtabbak fájó szívvel ugyan, de követték őket. Azt hiszem, napokig elheverésztünk volna, de egyszer minden jónak vége szakad!

A mátraszentlászlói sípálya mellet elhaladva nosztalgiázva beszélgettünk néhányan a néhai erőműves szentistváni sípálya hőskoráról, ahol korábban sokat „társadalmi munkáztunk”, és természetesen síeltünk, szánkóztunk a családunkkal.

Mátraszentistvánban a Vidróczki csárdánál volt a túra végállomása, ahol megköszöntük a családoknak, hogy eljöttek velünk ezen a gyönyörű őszi vasárnapon. Itt aztán ki-ki fáradságától függően még sétálgathatott a buszindulásig az őszi kikericcsel borított sípálya felé vagy a Vörös-kői kilátóhoz, illetve a három falu templomához.

A buszon jó volt látni az édesen szunyókáló kicsiket.

Ezért érdemes volt megszervezni!

Tóth István
Kékes Turista Egyesület