Élménybeszámolók - lista

2005. június 04.

Évente kétszer rendeznek a gyöngyösi természetjárók botanikus túrát, mely a Sár-hegy tavaszi ill. őszi élővilágát mutatja be az érdeklődőknek. E túrák igen népszerűek, hisz ezen a messziről kopasznak tűnő hegyen páratlanul gazdag növény- és állatvilág talált magának kedvező feltételeket. Most mégsem ezekről a túrákról írok, azt már sokan megtették különböző helyeken.

Tavaly a Kékes Turista Egyesület lelkes csapata is szervezett egy növényismereti túrát, akkor a Világos-hegy nem kevésbé érdekes környékét fedeztük fel nagyszerű kalauzunk, Molnár Csaba botanikus segítségével. Ez a túra annyira jól sikerült, hogy elhatároztuk: minden évben csinálunk valami hasonlót szeretett hegységünk egy-egy pici szegletében. Szerencsére Csaba is vállalta a dolgot – ő egyébként a Déli-Mátra és a Mátraalja, de úgy általában az egész Északi-középhegység déli előtere növényvilágának kutatója.

Az idén mégsem az Alföld felé néző, napsütötte hegyoldalak felé vettük az irányt, hanem a Magas-Mátra északi részének erdőrengetegébe. Több mint ötvenen indultunk útnak Mátraházáról egy melegnek ígérkező júniusi szombaton. Először a Veronika-rétnél álltunk meg, amely régi varázsát elveszítve ma már csak egy kőszórásos placcként van kinevezve a sípálya végének. Itt ismerkedtünk a Mátra hegyi rétjeinek történetével, és megtudtuk azt is: a parlagfű saját magát is képes „kiirtani”, csak hagyni kell neki. A romló állapotú síugrósáncnál elméláztunk az egykori nagysikerű versenyek emlékein, és megfigyelhettük: a természet hogyan hódítja vissza apránként az embertől azt, ami az övé. Egyre nagyobb várakozással haladtunk tovább, hiszen közeledtünk a kékesi erdőrezervátum, a „mátrai őserdő” felé.

A természet szentélye ez, ahol a fák állva halnak meg… Hazánk több táján is található ilyen terület, melyeket azért jelöltek ki, hogy a kutatások segítségével minél pontosabb képet kapjunk a természetszerű életközösségek működéséről. Más dimenzióba kerül itt a szemlélődő ember, a tiszteletet parancsoló faóriások hűs árnyékában nincs értelme a napi gondoknak… Eleink sem tudtak mit kezdeni e zord hegyoldallal; a vadászatok mellett csak egyszer-egyszer merészkedtek ide fát vágni – ezért is maradhatott meg nekünk ilyen viszonylagos érintetlenségben.

Az egyik kedvenc helyem ez a Mátrában… csak az egyik, mert rengeteg van – és mind-mind másért. Köszönet illeti a Mátrai Tájvédelmi Körzet vezetőjét, Szuromi Lászlót, akivel „egy nyelvet beszélünk” és aki segített, hogy ez az út, ez az erdő mindenkié maradhasson…

Elég sokat időztünk itt, vezetőnk beavatott minden érdekes részletbe és derekasan állta a záporozó kérdéseket. Útközben itt egy méhfűn, ott egy szurokszegfűn, másutt az erdei holdviolán akadt meg a szemünk, melyekről természetesen rögtön mindent tudni akartunk… és meg is tudtunk. A Gabi-halálánál – melyről azt tartják, hogy kocsival, lóval borult és lelte halálát ott egy Gábor nevű ember – épp csak szusszantunk egyet, hívogatott tovább a Sötét-lápa kőtengere felől szűrődő fény… Érdekes ez a hely, kuriózum még a sok mátrai kőtenger között is. Jégkorszakok emlékét, magashegyi viszonyokat idéző értékes növényei a sziklák közötti hűs mikroklímának köszönhetik létüket a mai napig. Számos páfrány-, moha- és zuzmófaj mellett itt pompázik a szép virágú havasalji rózsa, mely élő bizonyítéka annak, hogy létezik rózsa tövis nélkül.

Sosem tudok betelni az Erzsébet-szikla és a Sas-kő nyújtotta panorámával, a gerincút vadságával, a növények életre törésével… minden sziklazugból, repedésből az élet csírája kandikál ki; csenevész bükkök, tölgyek, juharok, hársak dacolnak az állandóan metsző széllel, kapaszkodnak gyökereikkel az oly vékony talajrétegbe, porlasztják az oly kemény vulkáni sziklákat… itt, csak itt értheti meg az ember: micsoda küzdelem folyik a létezésért…

Már csak néhány lépés, néhány perc a Kékes, mai utunk célja. Ahogy egyre magasabbra érünk, gondolataim úgy kapnak egyre-másra szárnyra… itt éltem én sokáig, ismerek minden zugot. Szinte minden sziklához, minden útkanyarhoz egy-egy emlék fűz… amiktől nem tudok szabadulni. De nem is akarok! Imádlak, Kékes!

Jövőre is lesz botanikus túra… talán a Fekete-tóhoz – megkapó az ottani világ. Ha látni, ha érezni akarjátok… gyertek velünk!

Simon Péter