Beszámolók

2007. október 08.

2007.10.08.-2007.10.13.
I. nap
Az októberi reggel hűvös időjárással, de napközbeni kellemes hőmérséklet, s szikrázó napsütés ígéretével köszöntött ránk. Miután kisebb-nagyobb bonyodalmak árán sikerült összegyűlnünk, indulhattunk is az erdei oviba.

Mátrafüreden az autóbusz-megállóból a madárerdő felé vettük utunkat.
Köszöntöttük a természetet Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra c. versével.
Kényelmes reggelizés után 9 órára jött vezetőnk, a Bükki Nemzeti Park Mátrai Tájvédelmi Körzetének munkatársa, hogy körbekalauzoljon bennünket a bemutatóhelyen. Miután kiokosodtunk a madarakból, a Pipis-hegyi repülőtérre indultunk, hogy továbbgyarapítsuk a levegővel kapcsolatos ismereteinket.
Kicsit késésben voltunk, így bevállaltunk egy négykézlábas emelkedőt is.
A reptér szélén Maka Zsolt várt bennünket, már kiterített paplanernyőjével. Mivel nem volt elegendő a légmozgás, varázsoltunk szelet verseléssel. Elég jól csináltuk, mert pár próbálkozás után – miután már egészen ügyesen tudtuk visszaigazítani az ernyőt kiinduló helyzetbe, anélkül, hogy kárt tettünk volna benne – elég erős volt a szél, hogy Zsolt „szárnyra” kapjon, s hatalmas ovációnk, s irigykedésünk közepette igaziból repüljön.
De nem tétlenkedtünk mi sem: játszottunk váltó- és sorversenyt szalagröptetéssel, hajtogattunk papírrepülőt, s rendeztünk nekik távolsági versenyt, barkácsoltunk szélforgókat, melyekkel tapasztalgatni lehetett a szélirányt, az erősséget. Külön gyűjtöttünk dolgokat, amit elvisz, s amit nem visz el a szél. S persze közben csomó tudományos ismerettel gazdagodtunk. (Mi az a szél, miért, hogyan, miből kerekedik stb…)
A visszavezető úton a Sár-hegyi tanösvény szakaszán a bemutatótáblákon azonosítottuk a látottakat: mókust – egy példánya sokáig produkálta magát nekünk –, az erdei siklót, a csuszkát, a boglárkalepkét, a fákat terméseikkel, s az egyéb jellemző növényeket.
Búcsúztunk a naptól élményeink sorolásával, s erdei ovis versünkkel.
Kellemesen elfáradva érkeztünk meg a tartalmas „levegős” nap után.

II. nap
Irány az ország teteje!
Kékestetőre megérkezve konstatáltuk a hűvösebb hőmérsékletet, betájoltuk magunkat déli és északi irányban is a sípályák tetején, aztán elindultunk a lejtőn lefelé… az északkeleti oldalon, úgyhogy lassan haladtunk. A montán bükkös a maga vastag zizegő avartakarójával, a sziklakúpok, a kifordult fák gyökérzetrajzolata sok megfigyelnivalót adott, így meg-megállva jutott idő pihenésre is. Mivel témánk a domborzat volt, „élőben” figyeltük meg, milyen is az a nyereg, a szakadék, a völgy, a síkság stb.
Aztán leereszkedtünk a Sötét-lápa szerpentinjén a Gabi-halálához, - útközben elhaladva egy kőfolyás területén a jégkorszakból ittmaradt páfrányfajtákkal ismerkedtünk –, majd rövidesen elérkeztünk a Mátra legnagyobb forrásához, a Petőfi-forráshoz. Aki kíváncsi volt, megkóstolta vizét, s érezhette a víz erejét, amíg egyensúlyozva tartotta a poharat. Mivel a „Főnök-forrás” a Pisztrángos –tó fölött van, meg is érkeztünk játékaink színterére.
Kipróbáltuk, milyen a békaperspektíva, játszottunk gólyásat-békásat, esőjátékot, fogócskát, s nagyítóinkkal és éleslátásunkkal mindenekelőtt megcsodáltuk ezt a különleges élőhelyet. Utunkat a piros kereszt jelzésen folytattuk a Kőris-mocsárig, amiből egy óvodás csak a sással benőtt tavat látja, pedig szintén különleges élővilága van.
Kicsit rövidítettünk a sárga kör, majd sárga sáv jelzéseken a Honvédüdülőig, mert már fáradtak voltak az apró lábak.
A buszon többen elaludtak, a kristálytiszta friss levegő, s a kilométerek megtették a magukét.
Egy biztos! A „domborzatot” a maga bőrén (lábán) kitapasztalva mindenki megjegyezte!

III. nap
Egy kis lazítás!
Rövidebb nap időben, km-ben, elfoglaltságban, kicsit későbbi indulással (9:30).
(De jól is esett kicsit Legózni a szőnyegen, hogy hiányzott már!)
Úticél a Gyöngyös-Nagyrédei-víztározó, vagyis a Gyöngyösi-tó. A Dombra felérve beazonosítottuk városunk nevezetesebb – s főleg magasabb – épületeit. Megtaláltuk, ki hol lakik, köszöntöttük a természetet őszi versünkkel. Aztán gyors tízórai következett a szöcskéktől hemzsegő füves területen, hogy máris indulhassunk a vízpartra. Ott megfigyeltük a másfajta növényzetet, ismerkedtünk azok neveivel, kitaláltuk az okokat. Vizsgáltuk a tó vizét szabad szemmel, mikroszkóppal, az iszapmintában apró élőlényeket kutattunk. Érdekes volt megfigyelni a gázlómadarak lábnyomait a sárban.
Nagyon csöndben jutottunk el a ligetig, hogy a horgászokat ne zavarjuk. Útközben a felszerelésüket, s a csalifajtákat is láthattuk. A ligetben a „vak sárkány” játék aratta a legnagyobb tetszést, de a fűben oldalt legurulás se volt rossz. A gáton aztán hosszan elbeszélgettünk a víz szerepéről az emberek életében. Ismereteinket a vízről egy feladatsor szerint elkészülő rajzzal zártuk.
Visszaérkezve az oviba nagyon jól esett a főtt meleg ebéd, még ha kicsit később is volt a megszokottnál (14 óra). A „kicsit lepihenünk” gondolata viszont nagy nem tetszést váltott ki. Ennek ellenére a mese után – pár kivétellel – mély álomba merültek a kis vízügyi szakemberek.

IV. nap
Ezen a napon Mátraháza környékét jártuk be, az erdőt, s annak változásait figyeltük meg.
Megérkezve Mátraházára gyorsan megtömtük a hasunkat, aztán elindultunk a zöld négyzet jelzésen. A Nagy-Hidas-bércen gyönyörű bükkosben haladtunk, úti gallyunkra ezért szürke fonalat tekertünk, s bükklevelet és „bikkmakk” kupakot erősítettünk, hogy emlékeztessen bennünket az erdő itteni arculatára. (A terep jó lehetőséget adott a második napon tanultak tudatosítására. Nagyon örültünk, hogy maguktól vették észre a domborzati formákat, s egymással versengve sorolták is, hogy éppen min haladunk, mit látunk.)
A zöld kereszt jelzésre áttérve a „Hat ökör-urá”-nál az erdő képe megváltozott. Tölgyerdőben jártunk, s máris tekertük botunkra a sárga fonalat tölgylevéllel. A Nagy-völgyben haladva erdőirtást láttunk hagyásfával, sok-sok magoncot ruháinkba kapaszkodó cserjékkel. A Nagy-patak mellett haladni, s többször átkelni rajta nagyon jó dolog volt. Hogy emlékezzünk rá, úti botunkra tekertünk is egy kicsit a kék fonalból. Nem mentünk végig a völgyön, mert célunk nem Lajosházára jutás volt, inkább a Tetves-rétre igyekeztünk, így az Erős oldal tövében a Rakott-úton (zöld háromszög jelzés) áttértünk a sárga négyzettel jelölt ösvényre.
Hát… ez nem túl barátságos szakasz. 400 m távolságon 95 m szintemelkedést kellett legyőzni. Ettől szó szerint kidőlt a csapat. Ezért fekvő pihenőt tartottunk, mesével, beszélgetéssel – természetesen az erdőről. (szerepe, állatai, növényei, a fa szerepe életünkben stb,stb.) Miután mindenki újra megtalálta önmagát, a Bükkfa-kútig már kellemes sétát tettünk. A forrást lelógó kék fonallal jeleztük botunkon. Kicsit megpihentünk a gyönyörű padokon, amit az erdőgazdaság helyezett ki a forrás mellé. (Sajnos a vizét nem tudtuk megkóstolni, nem jött egy csepp sem.)
Aztán kicsit mentünk a sárga háromszögön, kicsit a sárga kereszten, és már el is érkeztünk a világ legcsodálatosabb rétjére, ahol már pattogott a tűz, s a sült szalonna zsírjával lecsepegtetett kenyér készült, mindenféle finom zöldségekkel.
Gyorsan tekertünk zöld fonalat az útvonalbotunkra, pár fűszál kíséretében, még egyszer megfigyeltük a három ismerős fát kérge alapján, s vettünk is kérgükről lenyomatot (bükk, tölgy, gyertyán)
A legeslegfinomabb étel a sültszalonna-zsíros kenyér! Aki nem hiszi, járja végig a fentebb említett útvonalat, mindjárt igazat ad nekünk!
Köszönjük a szülőknek, hogy megszervezték ezt a hangulatos ebéd-uzsonnát nekünk.
Jó volt énekelni a tűznek kicsit, de aztán csak haza kellett jönni, mert a gyerekek többségét itthon várták.
Igazán tartalmas, tapasztalatokban és mozgásfejlesztésben is jelentős négy napot töltöttünk együtt. S nem is baj, hogy az óvónéniknek is kell iskolába járni időnként, legalább szegény óvodások kipihenhetik magukat – erre pont alkalmas a pénteki nap.

V. nap
Na, de ami késik, nem múlik!
Az Ötödik napot csak nem hagyjuk el!
A Föld mélyének látnivalóit indultunk megcsodálni – együtt a szülőkkel – szombaton. Igaz, ehhez kicsit utazni kellett, s a pénztárcát is szélesebbre kellett nyitni, de reméljük: aki velünk volt, úgy gondolja, hogy megérte.
Miután teljesen átutaztuk szép fővárosunkat, a Budai-hegyekben a Pál-völgyi-barlanghoz igyekeztünk. A mi csoportunk indulásáig élvezhettük a „friss” szelet; akinek szerencséje volt és sorra került, kipróbálhatta az alpinista kötélmászást, a többiek a kőzetekkel ismerkedtek közelebbről – csúszva, mászva időnként a régi kőfejtő tövében.
Bent a barlangban megtapasztalhattuk a járatok zeg-zugosságát, időnként szűkösségét, a nyirkos hűvösséget. Próbáltuk mi is felfedezni a formákat, amiket vezetőnk sorolt a képződményeket megnevezve és számolgattuk a barlang ajándékát, a vízcseppeket, amik éppen ránk estek. A gyerekek szerint a legjobb a létrán mászás volt (bár szerintem volt, akinek csak utólag), ez a barlang olyan „igazibb barlang” hatású volt, míg a másik, a Szemlő-hegyi inkább „oktatóbarlang”-ként marad emlékezetes.
Ott jó volt, hogy gyerek- és felnőttcsoportra osztódtunk. A kisebb létszám már eleve jobban adja az intenzívebb megfigyelés lehetőségét, s a kicsik vezetője igazán értette a dolgát.
Így bármikor felismerjük most már a mészkövet (amit mi is csináltunk játékiból), a borsókövet, sőt a kalcitkristály rétegeit is (mi képzeletben kakaóporral játszottuk a folyamatot).
Itt is felfedeztük a formákat. A „boszorkánynak” énekeltünk is, jó messziről, s mi is hallhattuk, milyen szépen terjed a hang a nagyteremben. Végig lámpázhattunk, ami eleve jó játék egy hatévesnek. De a barlangi sötétség megtapasztalása sem mindennapi élmény. Elbúcsúzva a borsóktól, karfioloktól, a jegesmedvétől, jéghegytől és süllyedő hajótól, még egy versenyfutás is következett kifelé.
A bejárat tetején tisztelettel adóztunk az életüket vesztett barlangászok emléke előtt. A dombról körbenézve szinte a lábunk alatt hevert a város, s milyen érdekes volt ez a maroknyi kis természet a társasházak gyűrűjében.
Újabb értékes és emlékezetes élmények birtokában utaztunk haza.

Remélem – és kívánom –, hogy mindannyiunk épülésére szolgált ez a pár nap, ami csakis a természetről szólt.

Talán így megtanuljuk tisztelni,
értékelni kincseit,
s vigyázni rá – a magunk érdekében!

Tóthné Kelemen Mária