A 2004. március 03.-án kötött Együttműködési megállapodás megújítása, mely létrejött a Jeruzsálem Úti Tagóvoda (Gyöngyös) és a Kékes Turista Egyesület között az alábbi céllal és feltételekkel:
A felek kinyilvánítják, hogy együttműködést kötnek a környezeti nevelés és az egészséges életmódra nevelés erősítése és segítése érdekében, melynek célcsoportja az óvodába járó gyermekek és családjaik.
Céljuk a kicsiknek olyan irányú tapasztalathoz juttatása, mely segíti őket abban, hogy a jövő természetszerető, értő és védő fiataljai és felnőttjei legyenek. A mozgás megszerettetését, az edzettség megalapozását nem lehet elég korán kezdeni. Az óvoda megalapozó munkája óriási jelentőséggel bírhat főként akkor, ha a gyermekek környezetét is befolyásolni tudja annak megértésében, hogy a jövő nemzedék boldogabb lesz, ha kiegyensúlyozott kapcsolatba kerül a természettel.
Hisszük, hogy a természet szépségeinek megismerésével, a természet és a környezet védelmével, annak örömével egészségesebbek és boldogabbak lesznek gyermekeink.
A fenti célok elérése érdekében a Kékes Turista Egyesület vállalja:
Programját megismerteti az óvodával, valamint a gyermekek családjaival: plakátjait eljuttatja az óvodába, hogy a természetjárást népszerűsítse, programokat kínálva a családoknak.
Az óvoda nevelőtestületének és neveltjeinek az egyesülethez való csatlakozási feltételeit kidolgozza.
Segít a gyermekek nevelését szolgáló pályázatok figyelésében és lebonyolításában.
Az egyesület honlapján lehetőséget és helyet biztosít az óvoda környezeti nevelő és mozgásfejlesztő munkájának bemutatására.
Az óvoda által szervezett természetjáró túrák útvonalának kiválasztásához, a térség természeti értékeinek, különlegességeinek megismertetéséhez javaslatokat tesz.
A közös túrákon az egyesület tagjai segítenek a szervezésben, ismeretterjesztő túrákon a nevelők mellett kísérőként is részt vesznek. (pl. „Gyalogkakukk” túra)
Lehetőség szerint segítik a gyermekek díjazását, oklevelek készítését.
A Jeruzsálem utcai óvoda vállalja:
Az óvoda nevelőtestülete és neveltjei együtt belépnek az egyesület gyermek-szakosztályába „Mátra Manók” néven.
A tantestület megírja a kisgyermekekre vonatkozó pályázatokat.
A tantestület vállalja, hogy a Tiszta Mátráért mozgalom túráin részt vesz, igyekszik mozgósítani a szülőket is.
Közös és a csoportonkénti faliújságjain az óvoda népszerűsíti az egyesület nyílt túráit, mozgósítja a nevelőtestület tagjait, próbálja a szülőket is bevonni a programokba.
Az óvoda rendszeresen hírt ad a csoportok túráiról, kirándulásairól, természetben zajló foglalkozásairól az egyesület honlapján.
Túrajelentéseken dokumentálja a 3 km-nél hosszabb útvonalú kimozdulásait.
Évente kétszer „Gyalogkakukk” néven túrát szervez a legedzettebb apróságok számára.
Minden csoport családos túrát, kirándulást szervez évente legalább egyszer, melyen a környezeti nevelést, a mozgás jelentőségét propagálja lehetőleg természeti környezetben.
Gyöngyös, 2008. október 14.
A 2004-ben kötött megállapodás:
Íme-->
A 2008-ban kötött megállapodás:
Íme-->