Beszámolók

2006. október 08.

A Kékes Turista Egyesület és a Mátra Manók nyílt túrája

Kissé borús vasárnap reggelre ébredtünk, az „időjárás bácsi” szerint eső is várható… de mért pont itt lenne, ha mi túrázni megyünk?

Mire az autóbuszhoz gyülekeztünk, gyönyörűen sütött is a nap. Ez az, pont így gondoltam!

Húszan szálltunk fel az autóbuszra, kicsik, nagyok és egészen picurkák, közelebbi és távolabbi ismerősök, s először látott vendégek. Mátraházára érkezve kissé rosszul esett, hogy közben valaki ellopta a napot, és fázósan öltözködött mindenki, akinek volt még mit magára húznia – akinek pedig nem, próbálta jó kicsire összehúzni magát, s dideregve reménykedett, hogy majd csak lesz jobb is.

A parkolóban egész kis csapat várt már bennünket, így egyesülve mutatós túracsapatot alkottunk. 39-en indultunk útnak. A gyerekek megkapták a számukra készült térképeiket, csakhamar útba is igazítottak bennünket, hogy ne tévedjünk el. Beljebb haladva a sárga háromszög jelzésen már nem fáztunk annyira (talán nem mozgott a levegő, talán meg is szoktuk már a hőmérsékletet).

Egy alkalmas helyen körbeálltunk, s a köszöntés és bemutatkozás után megkapták feladataikat a túrázók: három levelet kell gyűjteni, zöldet, sárgát, és pirosat, s két követ, amíg el nem érkezünk a kis tisztásig. A jó ösvényre lépést pecséttel igazoltuk.

S persze útközben számtalan érdekesség, megfigyelni való akadt, kinek-kinek kora és érdeklődése szerint. Többen gyűjtöttek az őszi erdő kincseiből, hogy otthon majd hangulatos díszt varázsoljanak belőlük. S igazán volt alkalmunk gyönyörködni az ősz színeiben is.

Megérkezve a tisztásra nagyon fontos dolog következett: először is enni kellett a kicsiknek.

Miután megteltek a pocakok, közös játékba kezdtünk. A szülők, nagyszülők segítségével fénymikroszkópot készítettünk magunknak. (amolyan XXI. sz-i technikával, írólapból, némi hajtogatás és tépés segítségével.) A fényt az éppen előbújással küszködő nap biztosította. Mindenesetre sikerült jól megfigyelnünk e levelek erezetét, felfedezhettük az amúgy észre nem vett színösszetételeket. Mondtunk őszi verset, játszottunk esőjátékot a gyűjtött köveinkkel. Aztán megkerestük a tisztáson lakó bennszülötteket a nagyítós üvegeinkkel.

Találtunk egy csomó dagadt szöcskét, poloskát, szitakötő is akadt, s katicabogarak is sétáltak a fűszálakon. Mindent jól megnéztünk, lábakat számoltunk, a katicáknak énekeltünk is. Aztán elköszöntünk tőlük, és elengedtük őket.

Innen már folyamatosan fogyott a csapat, vagy azért, mert túl nagy volt a túratárs, vagy azért, mert túl kicsi. Volt, aki innen lesétált a Sás-tóhoz, volt, aki indult vissza, mert az alvásidő bizony nagyon fontos dolog a kisemberek életében.

Azért a forrást szinte mindenki megnézte, volt is kis csalódottság, mert a régóta tartó csapadékhiány miatt egy kis csöpögést láttunk csak. Némi vigaszt nyújtott a térképre kapott manós pecsét, igazolva, hogy megérkeztek a Bükkfa-kúthoz.

Innen mindenki a maga tempójában vagy a kiszemelt autóbusz indulási idejéhez alkalmazkodva haladt visszafelé, így lassan és folyamatosan fogyott a csapat.

Mi, túravezetők természetesen a menet végével haladtunk. Egyrészt azért, mert nem hagyunk el senkit, másrészt azért, mert mi nem voltunk időhöz kötve, s nekünk is jólesett a szintén ráérőkkel élvezni az őszi bükkös látványát, s minél többet szívni a tiszta levegőből.

Nyílt túránkon a 2 túravezetőn kívül 21 felnőtt, 3 kisiskolás, 9 óvodás, s 4 igazán picurka indult útnak, akik még 3 évesek sem voltak. S ők is indultak! Sőt, mi több, jöttek is bizony elég sokat a maguk kis lábán, a maguk erejéből!

Nagy örömömre szolgált, hogy teljes családok töltötték velünk szabadidejüket: nagyszülő, gyerekei párjaikkal, s az ő gyerekeik, vagyis a kis unokák. Voltak vendégeink Szolnokról is!

Örvendetes az is, hogy most többségben voltak a vendégek. A gyerekek közül csak 5 volt Mátra Manó, s az őket kísérő családtagok is 8-an voltak. Vagyis, mondhatjuk, hogy sikerült felkeltenünk mások érdeklődését is.

Köszönöm Móni tanító néninek, hogy szervezett résztvevőket iskolájából a túrára, s Vali óvónéninek, hogy vasárnap is volt kedve dolgozni velem.

Tóthné Kelemen Mária

(S hogy ne legyen minden rózsaszín: a kiosztott nagyítós üvegünkből most egy nagy és egy kicsi nem került vissza hozzánk, többszöri kérésre sem. Tavasszal egy nagy üveg tetszett meg valakinek, s került jó mélyre a táskájába, mindezt ártatlan ábrázattal kísérve. A nagy üveg ára 1100 Ft, a kicsié 700. Mivel ezek leltári tárgyak, s egyébként is az óvoda alapítványi pénzéből vettük – vagyis a szüleinkéből –, természetesen ki kellett fizetnünk Valival.

Igazán nem tudom, hogy mit is érezzek ilyenkor. Alapvetően a gyomrom forog!
Szerintetek nem jogos?!)