Beszámolók

2004. május 13.

avagy a Kékes Turista Egyesület óvodás csoportja „teljesítménytúrára” indult

A túra térképeinek színezését már napokkal korábban érdeklődve figyelték a gyerekek.
- Nekünk is adsz ilyet?
- Igen, ha eljössz.

És mit meg nem tesz az ember gyereke egy kis papírért?! Addig nyaggatták a szülőket, amíg fel nem írták őket a listára. Pedig érdekes volt a szülők hozzáállása. „Ez nagyon hosszú.” „Ó, dehogy tud ennyit menni!” „Már akkor nyávog, ha a Fő térre megyünk.”

Persze megnyugtattuk őket, hogy velünk már mentek ennyit, semmi miákolás nem volt, sőt, még fogócskáztak is, jelentkezzenek nyugodtan, megoldjuk.

Így szaporodtak a nevek a listán, már csak az idő bírja ki!
- Mit fogsz csinálni, ha megint esik az eső? – kérdezte az egyik apróság a már többször elmaradt kirándulásokra célozva.
- Két lábbal egyszerre fogok ugrálni, és visítok, mint Te, amikor mérges vagy – hangzott a válasz. Ezen aztán jót nevettek, pedig én komolyan gondoltam!

Előző este óriási zápor volt – égtek a telefonok. Csak reggel ne essen, akkor a délelőttöt kibírja.
Reggel csodás napsütés – helyes. Csak a rádiót hallgattassa már el valaki! Rémes, hogy miket beszél.

Az oviban mindenki óvatosan érdeklődik, de útra készen jön. Telefon Mátraházára – kellemes az idő, csak bárányfelhők vannak. Jó, akkor indulás.

Megérkeznek a segítőink is. Az első mozdulatok félszegek, ismeretlen még a közeg. A siserehad elindul, a bácsik-nénik mellettük jönnek. Sajnos két kisgyerek is lekéste a buszt, mint később kiderült, pedig mindkettő jó „kakukk” lett volna.

Mátraházára megérkezve örömmel üdvözöljük egymást az ottani ovisokkal. Irigykedve nézik a nyakunkban lógó igazolványt, hát kapnak ők is – kölcsönbe.

Indulás! A betonút szélén szépen párosával. Aztán az ösvényen már lehet akárhogy, csak az első felnőttet nem lehet megelőzni. A nagyok dübörögnek is a sarkamban. A Veronika-réten evés-ivás, térképosztás, egy kis magyarázat, egyeztetés. Sikerül beazonosítaniuk az irányt, mehetünk. Sípályán fel! Pár száz méter után minden felnőttnek tele a keze kis kezekkel, a középsősöknek jól esik az istápolás. Közben elmélyült beszélgetések zajlanak az újdonsült barátok között, s bajusz alatti mosolygások láthatók. Ez az! Pont így szerettem volna!

A pöttöm Gabikának is akadnak segítői a gyerekek közül, tulajdonképpen mindenki segít mindenkinek.

Fel is jutunk elég hamar. A kisebbek igazán kitettek magukért!

Az ország tetején pecsételés, pihenő és energiapótlás, máris indulunk tovább. Lefelé mennyivel könnyebb, szinte futnának, ha lehetne. Sajnos tilos. Hamarosan a Jávoros-forráshoz érünk, újabb pecsétet kapnak. A további úton kétszer ügyesen átmegyünk az országúton, tájékozódás a jelzések között, s már választani is kell: piros, vagy kék kereszt?

Jól látják, tudják a döntés fontosságát, van is néhány ide-oda álló. Végül kialakulnak a csapatok, hát akkor sziasztok! Õk a piros +-en Mátraházára, mi a kéken Mátrafüredre megyünk. Az idő egyszerűen tökéletes, az út nagyon kellemes. Rengeteg érdekes látnivaló van, a sötét fenyves, a folyton utunkba kerülő apró élőlények, a nyíló virágok, a változatos fafajták mind szóba kerülnek, s most nem tévesztettük el a Remete-barlang leágazását sem. Az istállós-kői után nem nagy az ámulat, de azért jó, hogy ezt is láttuk.

Pecsét a fenyvesnél, majd az erdőgazdasági útnál, itt ebédelünk is a hátizsákból.

Hoppá! Egy távoli dörgés. Na jó, akkor innentől nincs bogárcsodálat, virágszagolás… lépkedés van! A Benevár romjainál felvesszük az esőkabátot, kicsit szétnézünk, de hallhatóan jó kis vihar közeledik, így az itteni pecsételést elhalasztva sietünk tovább.

Pont innentől nedves az ösvény, ez kicsit nehezíti a dolgot. De azért ügyesen leérünk. A villák alatti pihenőnél két nagy csattanás hűti le a gyerekek indiántáncát, amint a „Megcsináltuk! Megcsináltuk!” most költötte dalukat éneklik. Na, gyorsan nézzünk fedelet! A buszmegálló a cél, de nem is kell, bent áll a csuklós busz. Felszállunk gyorsan, már kopog is a jég a járdán, s pár pillanat múlva dézsából is öntik. Annyira zuhog, hogy ki sem lehet látni az ablakon, viszont bent is mindenfelé csöpög a víz.

Gyorsan telefon az oviba: ne aggódjon senki, végigértünk, biztonságban vagyunk. A kisebbek már déltől a mátraházai oviban játszanak, tehát ők is jó helyen vannak.

Köszönjük, égiek.!!!

Az oviban a pecsétpótlás, gratuláció átadás, a kitűzővel való büszkélkedés és a rengeteg élmény sorolása maradt már csak hátra.

Mégis csak jó volt, hogy elindultunk!

-Ria-
(Tóthné Kelemen Mária)