Élménybeszámolók - lista

2016. március 02.

Március 2-án a Kékes Turista Egyesület munkatúra keretében bejárást végzett a Peták István emléktúra útvonalán. 6-an gyűltünk össze reggel a buszmegállóban. Mátraháza után a keleti oldalon havas táj jelent meg. Mikor felértünk, akkor láttuk nem hó, hanem a fákról lehullott zúzmarától fehérlik a táj.
Galyatetőről a piros sávon indultunk lefelé, már az út elején elő kellett vennünk a nagy gallyvágót (amit rám lőcsöltek), meg a metszőollókat. Rövid idő után megállapítottuk, hogy ide sövényirtó kell. Zöld körön folytattuk utunkat a ragyogó napsütésben. (Ez szinte hihetetlen volt az előző napok ronda esőzése után.) A Martalóc-forrás most igen bőven ontotta magából a jó forrásvizet. A zöld háromszögön már kellemesen ballagtunk lefelé. Vagdostuk a behajló ágakat, megpróbáltuk lehúzgálni a kidőlt fákat (nem mindet sikerült). Tibi /a túravezető/ szorgalmasan fényképezett mindent a megfelelő dokumentálás érdekében. Mikor kiértünk az irtásra, nagy küzdelem kezdődött a kidőlt fákkal, sajnos nem tudtuk legyőzni őket, sokat elvonszoltak a többiek az útról, én meg csattogtattam szorgalmasan a nagy ágvágót, de lehetetlen volt megtisztítani az utat (ez az erdészetre vár), a mi felszerelésünkkel ezért akadálypályaként kellett megküzdenünk a távval.
Mikor elértük a zöld háromszög és a piros sáv elágazását, kétfelé váltunk. Mi Tibivel a piros sávon haladtunk, a többiek a zöld háromszögön folytatták útjukat. Szomorúan állapítottuk meg, hogy a piros sávot a fakitermelők teljesen járhatatlanná tették. Néha a lábszárvédőnk tetején dőlt a sár a bakancsunkba. Nem kis erőfeszítésbe tellett, míg átvergődtünk az irtáson. A köves úton áthaladva az erdőben már egész kellemes volt az út. Elérve a piros keresztet Tibi bosszankodva állapította meg ez nincs is a térképen. Mentünk tovább a sávon, hamarosan elérkeztünk egy csodához. Egy kiszáradt fába belefaragták a Muzsikál az erdő motívumait. Innét már csak pár méter a műútig (ahol becsatlakozik a piros keresztbe), ezen érkeztünk Mátraalmásra. Ez egy csodálatos kis falu. A Mikulás túrákon mindig megtapasztaljuk a helyiek vendégszeretetét. (a kocsmájuk évek óta zárva, de mindig találtak módot megvendégelésünkre.) A többiek a tavaly felavatott Szent István szobornál falatoztak már egy ideje. Mikor Tibor mindent lefényképezett, elindultunk Peták István házához.
Kiderült Marika elhagyta a kesztyűét ezért Gyulával Õk azon az úton indultak vissza, amin jöttek. Mi megnéztük a ház kertjét gyönyörű, sajnos senkit nem találtunk ott, így a házat csak kívülről tekintettük meg. Mi a zöld körön indultunk vissza, annak ellenére, hogy jelentősen emelkedett fölfelé. Jól haladtunk a széles ösvényen.
A Werbőczy-forrás is bőven bugyogtatta vizét. Innét sajnos a piros háromszögön szó szerint túlélőtúrába mentünk át. A jelző fák nagy része kivágva, a nagy erdei gépek szó szerint járhatatlan dagovánnyá változtatták az utat. Kész rémregény volt míg azt a pár száz métert leküzdöttük! Olyan alattomos mocsárba kerültünk, hogy néha combközépig merültünk (nekem néha szinte halálfélelmem volt), Tibi nem is tudott az úton jönni, a patakon keresztül próbálta átküzdeni magát.
Szerencsére ennek a rémálomnak is egyszer vége szakadt. Aránylag jó úton kapaszkodhattunk fölfelé. Csodás látványt nyújtottak a fákról lehulló zúzmarák. Elértük az országos kéket, de mi a piroson mentünk a kilátóig. Gyula meg Marika már a vendéglő teraszán süttették magukat. Szerencsére a kesztyű is megkerült.
A buszhoz érve nem akartam elhinni, hogy „csak” 9 kilométert és 400 méter szintet tettünk meg. Remélem, mire a túrára sor kerül, az erdészet rendbe teszi azokat az útszakaszokat, amik most járhatatlanok, mert kár lenne ezt a gyönyörű túrát nem meg tartani.

Szőrös