Beszámolók

2011. október 03.

A Mátra Manók másik nagycsoportjával, a Zöld csoportosokkal is megtartottuk erdei óvodánkat.
A tervezés során eleve kicsit későbbi időpontot választottunk, mivel a gyerekek közössége több csoportból alakult erre a tanévre. Az eredményesebb munka érdekében módot és időt hagytunk magunknak egymás megismerésére, az összeszokásra, az új gyerekek beszoktatására a csoport szokásrendszerébe.
Ez évi tervezésünket az állatok világnapja határozta meg.
Ezen kívül a szervezés során figyelembe vettük a fejlesztő pedagógus és a logopédus nálunk töltött idejét, tehát a keddi és pénteki napokon az óvodában maradtunk.

Október 3. hétfő

Az első napon Veresegyházára utaztunk, látogatást tettünk a Medveotthonban.
A különjáratú autóbuszt a Piros csoportosokkal együtt béreltük, így nagyon kényelmesen utazva érkeztünk a várva-várt helyszínre. Mi érkeztünk első látogatókként aznap, s mivel éppen akkor kapták a reggelijüket az állatok, jöttek is azonnal hozzánk (pontosabban a kerítéshez) Meghálálva, hogy olyan közelről megfigyelhettünk rajtuk mindent, mézzel kedveskedtünk nekik, amit a benyújtott fakanálról cuppogva, vagy kecsesen nyalogatva örömmel fogadtak.
„Itt mindenhol medve van”- állapította meg egyik kis manónk, ahogy felfedezték sorra a cserjésben szaglászó medvéket, vagy az itt-ott heverő bundakupacokat sikerült elkülönítenie szemünknek a környezettől. Láttuk őket enni, fürödni, tóba csúszni hason, mozogni más-más tempóban, egymással birkózni, vagy éppen pózolni.
Elvarázsolta a gyerekeket ez a látvány, pedig mennyi minden volt még!
A farkasok kifutója sem nyújtott kevesebb élményt és tapasztalatot. Mivel elég sokat beszéltünk erről a fajról az utóbbi időben a Farkas-kői túránk kapcsán, a gyerekek az elmondottakat a valóságban is megfigyelhették. A nagy nézelődés, felfedezés közben Eszti bújt oda hozzám, és halkan odasúgta: -Egy meg kiszökött…
Követtem ijedt tekintetét a kiserdő fái közé, ahol a telephez tartózó nagyon szelíd farkaskutya szunyókált kinyúlva. Így alkalmunk volt a „hogyan is lett az ember barátja a kutya” kérdéskört is megbeszélni.
Ezen kívül láttunk: rengeteg hollót, a madár menhelyen gólyákat, vadkacsákat, növendék hattyúkat. Alaposan megnéztük az ormányos medvéket – akik nem is medvék! Micsoda becsapás!- és a mosómedvéket is. Éppen nem mostak semmit.
Jávorszarvast is sétáltatott az egyik gondozó, szegény nagyon rémült volt attól, hogy mindenki meg akarta simogatni.
Néztünk mindent oldalról, felülről a kilátóból, többször vissza-visszatérve, és még a Maci-liftet is kipróbáltuk.
Pihenésképpen szabadtéri foglalkozásunkon macisat, farkasosat, gólyásat, kacsásat énekeltünk, játszottunk, amit két mackó is eléggé közelről hallgatott. Hogy nagyobb sikerünk legyen, mézes müzlivel is fokoztuk az esztétikai élményüket.
Miután az időközben összegyűlt sok-sok látogató csoporttól végül mi is odafértünk a játszótérre, sajnos nem sokára indulnunk kellett. Így búcsút intettünk többek között Kotyának, Macinak, Bruminak, Móniknak, Bodzának, Tódornak, a „filmszínész” Lujzikának és Mimózának.
Nem is volt baj, hogy másnap az oviban maradtunk. A nap élményeit igazán jól sikerült rajzokban örökítették meg a gyerekek.

Október 5. szerda

Második napon Gyalogkakukk Túráztunk.
Legidősebbek lévén egész napos túrára készültünk, így hosszabb távot is terveztünk magunknak, az elfáradóknak kiszállási lehetőséggel.
Az Ózon Hotel – Mátraháza, Parkoló –Ó Farkas-kút – Sástó – Mátrafüred útvonalon végig megtapasztalhattuk az erdő csörgő szárazságát, a nem színesedő, hanem barnára száradó levelek egyhangú látványát, az ösvény porzását.
Az állomásokon örömmel pecsételtek a gyerekek. Ezúttal két feladatos állomásunk volt. Az egyiken állatos mondókák-versek, dalok illetve mesék sorolásáért lehetett pecsétet kapni, a másikon miután meghallgattuk Assisi Szent Ferenc történetét, ügyesen választották ki a gyerekek az állatos képek közül azokat, amik a Mátrában is élő fajokat ábrázoltak.
Sástón csoporttársunk apukája ajándék fagyival kedveskedett nekünk.
A megtett 8,5 km úton sokat beszélgettünk, mindent megnéztünk, amit bármelyikünk felfedezett, örömmel üdvözöltük kisebb társainkat az útvonalunkon.
Egészen összemelegedtünk Anna nénivel, Marika nénivel és Csaba bácsival, a velünk tartó Kékes Turistákkal, akik mivel rendszeresen jönnek, és a mi gyerekeink már tapasztalt kisturisták, persze nem voltak ismeretlenek. Köszönjük segítségüket.
Az oklevelet és a jutalom csokit minden kisgyerek büszkén vitte haza, s biztosan nem kellett altatgatni senkit sem este.

Október 6. csütörtök

Erdei óvodánk derekán múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt a Mátra múzeumban. Régi ismerősünket, Brúnót, a mamutot köszöntöttük névnapja alkalmából.
A múzeum különlegessége, az igazi mamutcsontváz adta ezúttal a környezetet, egy Egerből érkezett óvodás csoporttal együtt vettünk részt az időutazáson.
Milyen jó is, hogy mindannyian rengeteg ismeretet szereztünk ennek az élőlénynek az életkörülményeiről, tulajdonságairól a Jégkorszak c. rajzfilmből. A múzeumpedagógusok is erre hivatkoztak, s a filmből vett képeket használták illusztrációként. Miután a tudnivalókat közösen felidéztük, énekkel, verssel köszöntöttük Brúnót, akinek ezúttal vendége is volt rajtunk kívül: Gyapi, egy másik mamut. Biztosan sikeres volt a köszöntő, mert különleges jutalmat kaptunk: megfoghattuk, megsimogathattuk az igazi lelet mamutcsontváz részeket,- az óriási fogat, csigolyát, combcsontot- amik rendes helye egyébként a vitrinekben van.
A kertben puzzle várt minket,- persze a híres leletet kellett kirakni- s memória játék gesztenyéből. Mamutra is vadászhattunk. Az óriási lábnyomokat követve szökdelve lehetett eljutni a mamuthoz, s agyondobáltuk, mint annak idején az ősemberek. Persze, mi nem nagy köveket, hanem gesztenyét használtunk.
Még önszorgalomból tartottunk egy mamutetetős játékot, s ezúttal meleg ebédre visszaértünk az oviba.


Október 12. szerda

A tavalyi különleges élményt szerettük volna megosztani új csoporttársainkkal is, ezért Kékestetőre utaztunk, mókus barátainkhoz.
Dióval, mogyoróval alaposan felpakolva érkeztünk, 3 mókuska rögtön jött is fogadni bennünket, de csak tisztes távolságból. Ez kb. 3 métert jelentett, de ez már nagyon messze volt ahhoz képest, hogy mindenki meg akarta simogatni, vagy azt elérni, hogy pont az ő kezéből vegye el a csemegét. Kevesebb mókust láttunk, mint az előző évben, egyesek szerint róka, macska zsákmányául esett a többi. Így óvatosabbak is voltak a kis állatok, mint azt eddig tapasztaltuk. Azért nehezen elért csendben levéssel, és mozdulatlansággal (na pont ez a két dolog megy nehezen ennek a csoportnak) annyira felbátorítottuk a kis állatokat, hogy jól megfigyelhettük mozgásukat, élelem keresgélésüket, és elrejtési módszerüket, fára mászó és ugró technikájukat, sőt, a világos vörös bundás kézből is elvette az ennivalót.
Amikor már megszűnt a mókusok érdeklődése színes csapatunk iránt, elindultunk a Disznó kúthoz, országunk legmagasabban fakadó forrásához.
Csörtettünk az avarban, direkt mentünk az erdőn át. Kifejezetten vadregényes érzés volt a hűvös, párás, „szomorú” ugyanakkor tekintélyt parancsoló részen járni. Később persze követtünk jelzést is, így jutottunk a forráshoz. Ott átismételtük a víz útját, míg a forráshoz jut, majd beszélgettünk a vaddisznók tulajdonságairól, életmódjáról. Énekeltünk, mondókáztunk, felidéztünk mindet, amiben disznó szerepelt. Az öreg, égbe nyúló bükkök láttán igyekeztünk kitalálni, melyiket választotta volna a kismalac, aki a farkasra öntötte a forró vizet. Mivel nem rég láttunk igazi farkasokat, beláttuk, tényleg kell 100, ha meg akarják kaparintani.
A foglalt forrásból biztosan nem iszik a vaddisznó, mert nincs pohara. De akkor hol? Követtük a víz útját, és lejjebb találtunk egy átáztatott területet, s mélyedést, ahol összegyűlik a víz. Rengeteg állatnyomot fedeztünk fel a sárban, vaddisznóét, szarvasét is. A gyerek kéz mérete volt a mérce.
A visszafelé úton a jobb erővel bírók átváltozhattak vadkanná, és árkon, bokron, sziklás részen csörtetve lerövidíthették az utat. Hangos, büszke röfögéssel köszöntötték a jelzésen haladó társaikat.
A szanatórium parkjában újra kedveskedtünk kicsit a mókusoknak, majd a kristálytiszta levegőtől kipirulva elhelyezkedtünk a Gyöngyösre induló autóbusz járaton.

Október 13. Csütörtök

Erdei Óvodánk utolsó napján a Mátra túloldalát kerestük fel, ott pedig azt akartuk megnézni, milyen állatok élnek az erdőnkben vizes élőhelyen.
Uticélunk az északi oldalban elhelyezkedő Pisztrángos-tó, és környéke lett volna, a Mátra legbővebb vízhozamú forrásával, a Petőfi-forrással.
Erre a napra elkísérte csoportunkat Jakab Istvánné Kati néni is, aki a Gyalogkakukk túrán vezette az egyik feladatos állomást, s a picurka túrákról is ismerős turista néni.
A Honvéd Üdölőnél indultunk gyalogosan utunkra. Rövidesen azonban hatalmas kidőlt fák óriási tömege állta utunkat. Remény sem volt rá, hogy kikerüljük. Így „újratervezés” után a sárga kör ösvénye helyett a sárga négyzeten kerültünk először a Vörösmarthy-turista házhoz, majd a piros kereszten haladtunk tovább. A kerülő, a közbeiktatott játékok, foglalkozás, és a megfigyelni valók miatt csak a Kőris-mocsárig jutottunk, pedig a Pisztrángosnál találkoztunk volna a tájvédelmi körzet egyik természetőrével, akit Kati néni szervezett oda nekünk, mint régi tanítványát. A találkozó elmaradását nagyon sajnáltam, egy zöld ruhás bácsival való beszélgetés az erdő mélyén biztosan nagyon emlékezetes mozzanat lett volna a gyerekek számára, de így be kellett érniük velünk.
A Kőris-mocsarat is szinte kiszáradva találtuk, megbeszéltük ennek okát. A partján berendeztük saját játék tavunkat, vizes élőhelyünket, amit először jó környezet védők módjára megtisztítottunk a szennyeződésektől (képeken), majd benépesítettük saját vízi élőlényeinkkel, amit otthonról hozott mindenki a hátizsákjában játékai közül. Mivel pár élőlény sós vizet igényelt, csináltunk nekik tengert.
Sok megbeszélni valónk volt itt: az élőlény bemutatása, mit eszik, hogy szaporodik, stb, ha tudtunk hozzá kapcsolódó dalt, verset, gyorsan elmondtuk, hogy megnyugodjon a szállítás miatt átélt izgalmaktól. Gyorsan röpült az idő. Vissza kellett indulni. A menetelést megszakítva játszottunk mozgásos játékokat, kilátóhelyeknél gyönyörködtünk a panorámában, s az ösvény végén közkívánatra ezúttal ipi-apacsosan vadásztunk is, ha már úgy is megjárták az utunkba eső magaslest.


A következő napokban:
Az erdőjárás élményeit gyönyörű festményekben örökítették meg a gyerekek, melyből kiállítást rendeztünk a szülőknek.
Sokat, nagyon sokat beszélgettünk az átélt tapasztalatokról, élményekről. Tudatosan hivatkoztunk a látottakra.

Erdei óvodánk megtartásához sok segítséget kaptunk. Nagyon köszönjük ezt minden szülőnek, s a Kékes Turista Egyesület most velünk tartó tagjainak.


Tóthné Kelemen Mária

A túráról készült összes fotónkat nagyobb méretben ide kattintva érheti el.