Élménybeszámolók - lista

2009. szeptember 27.

Szakmai tanulmányút a Kiskunságban
2009. szeptember 26-27.

Egyesületünk legaktívabb tagjait immár hagyományosan szeptemberi hétvégére hívtuk, mely a közös munka jutalmául jó hangulatú együttlétet, s új helyszínekkel való megismerkedést, új ismereteket, tapasztalatszerzést is ígért – az egyesület anyagi támogatásával.

A 41 meghívott közül 28-an tudtak eljönni a főbb turista utak által elkerült, s ez által a résztvevők többsége által ismeretlenebb Kiskunságba. Helyi születésű, s ott felnövőként vállaltam a háziasszony szerepét.

Szombat reggel indultunk külön autóbuszunkkal Szalkszentmártonba, ahol országjárásban elődünknek tekinthető költőnk, Petőfi Sándor múzeumát nézzük meg, mely hazánk legnagyobb Petőfi múzeuma.
A falu történetével, s Fő-terével is ismerkedtünk kicsit, s már indultunk is a közeli kis városba.

Kunszentmiklóson felkerestük a Kiskunsági Nemzeti Park kiállító helyét a Virág-kúriában. Most a múzeumban található helytörténeti, és természettudományos kiállítás mellett domináns a nem rég megnyitott tárlat volt, mely magyar viseleteket mutatott be tájegységenként.

Ebédszünet után szakvezetéssel indultunk a város és Apaj között fekvő védett pusztába. Először őshonos állatokat, s azok nagyüzemi tartási módját néztük meg Szomor Dezső telepén, majd a területén tovább haladva szürke marha gulyák között jutottunk a védett terület északi részére, a csatornák által behálózott, rizskazetták rekultivációjával helyre hozott természet közeli állapotú pusztába. Az utat végigjárva Nagy István természet őr vezetésével tanulmányozhattuk a puszta növényzetét, hallhattunk az itt fészkelő sziki és nádi közösség tagjairól. Az ösvény végén lévő megfigyelőtoronyból pedig kitűnő rálátás nyílt a pusztára. A puszta állatvilágának kiemelkedő értéke a nagy testű pusztai madár, a túzok, amelynek legnagyobb hazai állománya él itt. Szerencsénkre, s a távcsöveknek köszönhetően sikerült négyet is lencsevégre kapni. A látóhatár egyik oldalán egészen közelinek tűnt Dunaújváros, a másik oldalra nézve pedig jól láthatóan rajzolódtak ki a Budai-hegység kőrvonalai, sőt egy TV-torony is. Hát igen… ez a jó az Alföldben! Nem ér váratlanul sosem az eső. Nincs az a felhő, ami takarásból tudna meglepni!
Ezen a területen még megnéztünk egy halastavat, majd visszaindultunk Kunszentmiklósra, ahol szállásadónk, Mészáros Péter a Kisbojtár Panzióban és Étteremben a kifejezetten a mi részünkre elkészített birkapörkölttel várt. Hát ez a birka is Apajról jött, /illetve hozták/ az előző napon, és valóban csak a mi kedvünkért vesztette életét. De jól tette. S dicsérjük a szakácsot is, mert úgy láttam a túratársak körében, hogy az is megbarátkozott ezzel az étellel, aki először csak óvatosan szedett.

Szállásunkat, s az éttermet is melegen ajánljuk minden otthonról kimozdulónak, szívélyes személyzetével, otthonos ízekkel, nagyon barátságos árakkal várják a vendégeket.

Másnap reggel a Kiskunsági Nemzeti Park legnagyobb összefüggő területére, Bugacra utaztunk. A Karikás csárdától gyalogosan jutottunk el a Pásztormúzeumhoz. Út közben a pásztorok pusztai építményeivel ismerkedtünk. A régi alföldi szárazmalmok stílusában épült múzeumban a bugaci pásztorélet tárgyi emlékeit és a környék élővilágát mutatják be, amit mi az üvegfalon át tudtunk megnézni, mivel a múzeum később nyitott.
Innentől mindenki egyéni tempójában és elgondolása szerint nézte meg a látnivalókat.
Különböző mértékben – és mélységben ismerkedett csapatunk a tanösvényekkel, a homokbuckákkal. Azért voltak, akiknek sikerült eljutniuk a kilátóhoz, hogy egy kicsit nagyobb rálátásuk legyen a terület különlegességére: az ősborókásra.
Az apaji ezres szürke marha állomány után itt már nem hozott akkora lázba minket a szürke marha gulya, de a lóról karikás ostorral való terelésük azért megállított mindenkit. Természetesen a lóistállót, s a ménest sem hagytuk ki.

A lovas bemutatót nem volt időnk megvárni, mert a pusztai hangulattól, a szélbarázdák és homokbuckák látványától búcsúzva rövidre fogott ebédidő után már is indultunk a Hírös Városba.
Halász Veronika társunk az autóbuszon megismertetett minket mindennel, amit a megyeszékhelyről tudni érdemes, így Kecskemét központi részét végigjárva már csak azonosítottuk a nevezetességeket, épületeket. A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, s a Naiv Művészek Háza tárlatainak megtekintése után szobrokat, középületeket, építészeti remekeket csodáltunk. A város hangulata, fő terének barátságossága, árnyas fái, virágai egy kis időzésre hívtak minket, melyet szabadtéri kávézás, fagyizás mellett töltöttük el.

Kecskemét a harangjátékkal búcsúzott tőlünk, mi pedig Petőfi gondolataival köszöntünk el a Kiskunságtól, melyeket Az alföld c. versében fogalmazott meg, - s melyekkel én személy szerint teljes mértékben egyet értek.
Mégis jó volt látni a Mátra egyre jobban kirajzolódó körvonalait vasárnap késő délután.

Csapatunk az igazán összeszokott baráti társaság jó hangulatában töltötte ezt a két napot, a tagoktól megszokott új iránti érdeklődéssel, figyelemmel s a megszokott fegyelmezettséggel.
Sajnáltuk azokat, akik nem lehettek velünk, de szeretettel gondoltunk rájuk.
Nem szívfájdításként, csak emlékeztetőül született ez a kis beszámoló.

Jövőre újra szervezői kirándulás!
…de addig még ezért – s egyébként is – nagyon sok a tennivalónk!!!

Tóthné Kelemen Mária

A túráról készült fotókat megtekinthetitek a képtárban!