Élménybeszámolók - lista

2008. december 31.

Szilveszteri éjszakai túra a Mátrában

Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Kékes Turista Egyesület szilveszteri éjszakai túráját, amelynek érdekessége, hogy az évfordulót egy csúcson (Cseplye-tető) töltik a túrázók, ki-ki kicsit pezsgőzve, ki-ki kicsit dideregve, de mindenképp jó hangulatban. Ezen a szilveszteren 42 elszánt turista és egy nagyon jámbor bernáthegyi vett részt a túrán, voltak közöttünk, akik végig bevállalták a 20 km-es utat, de sokan csak Mátrafüreden csatlakoztak a csapathoz. Az igen szép létszám megkívánta, hogy a sor végén is haladjon túravezető, erre a feladatra Gedei Katiékat kértem meg. Ez jó ötletnek bizonyult, olykor telefonon egyeztettük is, ki merre van éppen.

Gyöngyösről, az autóbusz pályaudvarról indultunk este negyed 7-kor, majd a város határában, ahol véget ér a közvilágítás, elővettük, felszereltük lámpáinkat. Az út túloldalán, a nyúlmályi keresztnél hagyományteremtő szándékkal mécsest gyújtottam, az volt a tervem, hogy ezt minden útba ejtett feszületnél megteszem. A szél nem volt partner ebben, nehezen tudtam csak meggyújtani a mécsest, majd a kerékpárúton az időközben elindult csapat után eredtem. Mátrafüreden a büféknél nagyobb pihenőt tartottunk, itt mindenki evett-ivott kedvére, de legfőképp a büfés örömére, majd felkapaszkodtunk a Kozmáry-kilátóhoz, hogy nekivágjunk utunk első meredekebb szakaszának Sástóig. A tavat ismét befagyva találtuk, kicsit bátortalanul léptünk jéghátára, de a keréknyomok a jégen arról árulkodtak, hogy kellő vastagra hízott a jég, ha quaddal, vagy gokarttal is rámentek. Itt már a vége több perces lemaradásban volt, az emelkedő megtette a magáét, visszatartotta néhányunkat. A Rákóczi-forrásnál vártuk be a csapat végét, majd belekortyolva a mindig bőven folydogáló forrásba folytattuk utunkat a következő mécsesgyújtó helyre, Máriácskára. A tervezettnél néhány perccel később értünk ismét Füredre, ahol egy túrázó elbúcsúzott tőlünk, hárman pedig még csatlakoztak, hogy a túra legnehezebb szakaszán velünk tartsanak.

Egyre nagyobb köd nehezítette utunkat, így kétszer is sikerült kicsit elkavarni az amúgy jól ismert sárga sávon. Persze, azonnal észleltem és korrigáltam jó irányba. A Szent Anna-kápolnánál a késés ellenére is megpihentünk, a kereszt előtt egy újabb mécsest próbáltam meggyújtani, a szél ezúttal is megnehezítette tettemet, gyakran eloltotta a cseppnyi gyertyalángot. Utunk legnehezebb része jött, a 499 m magas Sár-hegy meghódítása, ez az emelkedő jóformán kettévágta a csapatot; majd mindenki pár perccel éjfél előtt átért a közeli, szomszédos csúcsra, teljesítve ezzel a tervet, de néhányan ott koccintottak, ahol az éjfél érte őket, valahol a Sár-hegy szűk ösvényén. Én is bevártam volna a csapat végét szolidaritásból, de engem, mint túravezetőt előreküldtek, hogy legyek inkább a többséggel, mikor éjfélt üt az óra, s egy új nap, egy új hónap, s egyben egy új esztendő köszönt népünkre, egy szebb és jobb jövő reményében.

Lélekmelengető volt a hidegben közösen elénekelni a Himnuszt, és érezni a Mindenható jelenlétét. Érdekes volt számomra, hogy a hátizsákomból előkerült kis pezsgősüveg tartalma is soknak bizonyult 40 emberre, látszik, hogy nem egy iszákos társaság jött velem a hegyre! Volt még nálam emléklap e nem mindennapi túra résztvevőinek, sajnos csak 40-et nyomtattam, így nem jutott mindenkinek. Meglepő, hogy ennyien választották az évbúcsúztatásnak ezt a formáját! Sajnos hatalmas köd volt, ezért a Cseplye-tetőről nem láthattunk egyetlen tűzijátékot sem, de ez azért nagy csalódást nem okozott senkiben, hiszen aki erre a túrára eljön, az nem elsősorban inni, mulatni, tűzijátékot nézni jön, hanem hogy gyaloglással fejezze be az óévet, illetve túrázással kezdve az új esztendőt.

Nagyon hideg volt, nem is időztünk sokáig. Lefelé a bokrokon lenyűgözően szép volt a vastag zúzmara, sehol nem „öltöztek be” ennyire az ágak egész este ezen a hó nélküli, de mégis fehérlő téli világon. Jeges volt kissé az út lefelé, vigyázni kellett, hova lépünk. Leérve a hegyről a szőlők mentén még egy kereszt van, ott már nem gyújtottam mécsest, de nem hitem hagyott el, hanem még a Cseplye-tetőn, az emléklaposztás során nagyon átfázott a kezem, s a jobb kisujjam végéből később a kesztyű melege sem oldotta a zsibbadást. Tóth Gyuri állítása szerint egész egyszerűen megfagyott az ujjamban a vér a -12 C°-os hőmérsékleten, s megmutatta, hogy milyen módszerrel próbáljam a vérkeringést beindítani kisujjamban. (A probléma napokig fennállt, de jelentem, jól vagyok…) A városba érve elbúcsúztunk, ki-ki hazafelé indult. Én is próbáltam utolérni azt a gödöllői túratársat, aki előzőleg felajánlotta, hogy hazavisz. Ez sikerült, szerencsére megvártak, annak ellenére, hogy picit lemaradtam tőlük. Szívemben egy jól sikerült túra emlékével, ujjamban egy kis zsibbadással és a hozzá tartozó kellő ijedelemmel tértem haza családomhoz Nagyrédére, az Úr 2009. esztendejének első óráiban.

Szőke György
Kékes Turista Egyesület