Élménybeszámolók - lista

Az idei Velencei-tó átúszást elhalasztották egy héttel, július 17-ére. És mivel a Magyar Marathon Klub honlapján július 18-ára volt kiírva a Fűzfői átúszás, őrült ötletem támadt: Szombaton átússzuk a Velencei-tavat, majd elvonatozunk Balatonfűzfőre, ott szabad ég alatt hálunk, majd másnap átszeljük a Fűzfői-öblöt is. Verával és Csabával szombat reggel a 7:02-es vonattal hagytuk el Gyöngyös városát, hogy Vámosgyörkön nem sokkal később egy másik vonatra szálljunk. Ez fővárosi átszállás nélkül juttatott el minket Gárdonyba. Se Vera, se Csaba nem volt még ezen az átúszáson, úgyhogy egyfolytában áradozhattam nekik, hogy nekem ez a kedvenc átúszásom, s hogy ez mennyire jó...

Gyorsan neveztünk, Csaba már nagyon türelmetlen volt, már nagyon ment volna úszni. Megértem, hiszen ez volt az első átúszása. Csak még hátra volt a vérnyomásmérés. Verának és Csabának nem is volt probléma ezzel. Nekem viszont 170-et mértek. Nem is engedtek úszni. Azt mondta a férfi, aki megmérte a vérnyomásomat, hogy várjak még 10 percet, és menjek vissza újbóli mérésre. Mondtam Csabáéknak, hogy ne várjanak rám, menjenek úszni, velem meg majd lesz valami. De megvártak. Kis idő múlva visszamentem egy másik asztalhoz, ahol ezúttal egy lány mérte meg vérem nyomását. Ugyanúgy 170 volt. Újabb 10 perces pihenőt kaptam. Csaba mondta, hogy zuhanyozzak le, hátha lejjebb megy. Aláálltam a hideg zuhanyvíznek, majd visszamentem hogy megmérjék ismét a vérnyomásomat. Ahhoz a férfihoz mentem vissza, aki először megmérte. 155-re ment le. Ezzel már engedtek úszni. Megígértem, hogy elmegyek orvoshoz e miatt.

Minden akadály elhárult az úszás elől, beálltunk hát a sorba. Közel azonos időt úsztunk. Leggyorsabb Vera volt, majd Csaba, és hármunk közül utolsónak én jöttem ki a vízből. Nagyon érdekes időeredményem lett, majdnem minden szám 4-es benne. 1:44:44. Harmadjára úsztam le ezt a távot, s mindháromszor közel azonos idővel. Sajnos idén sem bírtam ki, és kétszer is növeltem a tó folyékony térfogatát. Úszás után egy alkalmas pillanatban szóba is hoztam e témát, s kiderült nem csak én voltam ezzel így… Néhány helyen, foltokban nagyon hideg volt a víz, ezeken siettem túl lenni. Ezt is megtárgyaltuk.

Úszás után jégkrémeztünk, ingyen járt 2 darab hidegség. Majd Csaba javaslatára ott maradtunk a strandon. Én a vízbe már nem mentem be, a jóból is megárt a sok, inkább bújtam napsugarak elől faárnyékba. Fényképeztünk sokat az odacsinált sziklás parton, ami nekem újdonságként hatott. (Egy kisebb partszakaszra homokot szórtak le, és hatalmas sziklákat hoztak valahonnan.) Én eddig mindkétszer egyből jöttem is el úszás után, s nem maradtam ott köldökömet napoztatni a strandon.

Gyalog mentünk vissza Gárdonyba. Persze én találtam ki. De az is igaz, hogy hagytuk elmenni az utolsó ingyenbuszt, ami az úszókat vitte vissza Gárdonyba. Meleg volt, de 2002-ben sokkal melegebb időben gyalogoltam ugyanezen az úton. Csaba Gárdonyban elbúcsúzott tőlünk, ő hazament. Mi pedig felszálltunk egy olyan vonatra, ami elvitt minket Balatonfűzfőig. Este kilencre értünk oda, késett kicsit a szerelvény. Akkor keressünk egy jó kis szálláshelyet - volt a további program. Kiderült, hogy nincsen szabad strand. Elmentünk a Föveny strandra, a másnapi verseny rajthelyére, mert megtudtuk, hogy ilyenkor már ingyen is be lehet menni. Szerencsére nyitva volt még néhány parti büfé is. Először elmentünk kinézni esti fekhelyünket a strandon. Találtunk is egy viszonylag jó helyet, majd ennek fellelhetőségét megjegyezve elmentünk kajálni. Vera kolbászt én lángost fogyasztottam. Általában nem iszok, de ezen a helyen a bor volt a legolcsóbb, így nagyfröccsöt kértem. Vacsoránk elköltése után visszamentünk a kinézett helyre, és megágyaztunk nem messze a Balaton partjától. Hálózsákos alvás holdvilág alatt. Egyszer egy elemlámpa fénye pásztázott végig rajtunk, de mivel hamar kikapcsolta a lámpát az illető és odébb állt, nem zavartattuk magunkat. Persze nehezen tudtam elaludni, mint mindig hasonló helyzetben. (Azért annyira gyakran nem csövezek...) Reggel 6 órakor meg elzavartak minket. Odajött mögém egy férfi, hogy:
- Most már keljél fel, gyerek, itt nem lehet aludni... Este még megengedtem, de már jöhetnek, ne lássák ezt...
Álmos voltam nem is néztem rá. Vera beszélt vele. Mondta, hogy az átúszásra jöttünk. Szerintem a hapsi is meglepődhetett, hogy egy meglett nő van a másik hálózsákban, és nem egy vén hobo, vagy egy szerencsétlen hajléktalan, s főleg nem egy gyerek. Szerencsére komolyabb összetűzés nem történt, viszont fel kellett kelni...

Ültünk álmosan a Balaton partján, a víz tükörsima volt. De jó lesz benne úszni, gondoltam. Elhamarkodott gondolat volt ez, de ezt akkor még nem sejthettem. Nézelődtünk, találgattuk, hova is fogunk úszni. Egyelőre még nyoma sem volt a biztosító hajóknak, nem lehetett látni az úszás útvonalát.

Elmentünk bevásárolni egy kis boltocskába. Majd alkalmas helyen megreggeliztünk. Kell a táp az úszáshoz.

Neveztünk. Kicsit borsos a 2500 Ft-os nevdíj, de ha már nem iszom el, vagy nem költöm nőkre, valamire el kell folynia a fizetésnek.

Kicsit még leültünk a tó partjára, néztük, miként szerveznek a szervezők. Néha nevettünk is... Vártuk, hogy kicsit melegedjen az idő. Kissé szeles volt az idő, viszont egyre nagyobb lett a sor. Beálltunk hát mi is a sornak végére. Csoportonkénti tömegrajt volt. Azt mondta a mikrofonos ember, hogy GPS-szel lemérték a távot, és pont 3 km a versenytáv.

Ez az úszás horror volt számomra. A reggeli tükörsima víz helyett hatalmas hullámok jöttek. A vízben meg fáztam. Még soha nem fáztam egyetlen átúszás alatt sem. Már-már azon voltam, hogy feladom, kiszállok egy hajóra, és kész. Mindenki elhagyott, a később indult csoportok is. Az utolsó 500 méter volt csak jobb. Akkor már nem fáztam annyira, és nagy hullámokat ott már nem tapasztaltam. Célegyenesbe fordulva, a célkapu felé úsztam. Láttam, hogy sokan már mennek kifelé, s nem úsznak. Én addig úsztam, ameddig csak lehetett.

Kiérve szétnéztem, miféle szolgáltatással várják az érkezőket. Elvettem egy pohár teát. Szörnyű volt... Azért megittam. Pár szem szőlőcukrot vételeztem még. Némi keksz volt még ott kiszórva egy tálcára, de abból nem ettem. Biztos veszteséges lett volna a rendezvény, ha a 2500 Ft-ból még egy szelet csokit is kellett volna adniuk a teljesítőknek...

A csomagmegőrzős lányoktól kikértem a cuccomat, majd egyiküket megkértem, hogy fényképezzen le.
- De mosolyogjál! - mondták szinte egyszerre.
Könnyű azt mondani. Persze illik ilyenkor vidámnak lenni. Jaj, ha tudnák, hogy ez nekem mekkora nagy szenvedés volt! Hogy igazából nincs mire büszkének lennem...
De azért örültem, hogy nem adtam fel.

Hazafelé Gárdony vasútállomásán, ahol átszálltunk egy másik vonatra, alkalmam nyílt észrevenni egy nagyon érdekes fecskefészek-kombinációt. Az állomás egyik lámpáját ugyanis körbeépítették a fecskék fészkekkel. Bízom benne, hogy a fiókanevelés időszakában nem kell a lámpában égőt cserélni, mert anélkül a burát nem lehet lecsavarni, hogy ne menjen tönkre az összes fészek.

Sejtettük Verával, hogy rosszabb időt úsztunk, mint előző nap a 3,6 km-en. Az interneten megnéztem az eredményeket, és a korcsoportomban az utolsó előtti lettem a 93 indulóból. Aki utolsóként teljesített, az nálam majd egy órával többet töltött a két part között. Szerintem olykor hajókon. Szóval gyenge vagyok ehhez, 2:22:02 lett az időm. Előző nap csupa négyes, most csupa kettes az időeredményemben. Vera közel fél órával gyorsabb volt nálam. Azt hiszem erre az átúszásra többet nem jövök el. Ráadásul milyen pólót adtak? Az előző esti félmaratonnak és ennek az úszásnak közös pólót nyomtak. Így most azt hiszik, le tudok futni egy félmaratont is... De ha már ennyi a nevezési díj, nem igaz, hogy nem lehet külön pólót csinálni mindkét rendezvénynek... Mindegy, utólag nagy élmény volt ez a hétvége. Nem felejtem el soha, az bizonyos.