Élménybeszámolók - lista

2026. augusztus 15.

A Mátrai tavak túrasorozat keretében első alkalommal állt elő az a helyzet, amikor egyidőben és azonos útvonalon tettünk meg két tematikus túrát: a Kékes Turista Egyesület (KTE) Mátrai tavak 8. sz. és a Zöld sávokon 3. sz. túrájának útvonala a legutolsó szakasz kivételével egybeesett. Előbbi szervezése Szabó Alexandra, utóbbié Gurúz László nevéhez kötődik. És ahogy induláskor elhangzott, a tervek szerint a Zöld sávokon sorozat jövőre is folytatódni fog, Mátrai tavak ügyében még nincs döntés. Nagy örömünkre ismét lelkes és nem mellesleg 33 fős csapat gyűlt össze a tudottan déltől már beharangozott hőség ellenére. Több településről több korosztály képviseltette magát, köztük 3 tinédzser is, ami mindig külön boldogság nekünk, a már "kifutó" generációnak, hiszen bennük látjuk a saját fiatalságunkat, túrázás tekintetében az utánpótlást. A sokunk által már régóta ismert Lajoska kutyus is újra csatlakozott hozzánk, egyben szoros barátságot kötve Farkas Misi, egyik fotósunk unokájával, a már törzstagnak számító Tibikével, aki pórázon büszkén vezette őt a helyenként kihívásokkal is megtűzdelt utakon. A 7. sz. tavak túrához hasonlóan most is voltak olyan vendégeink, akik a hétvégét a Mátrában töltötték, de az egyik napon csapatunkhoz csatlakoztak. Miért hangsúlyozzuk beszámolóinkban visszatérően a túracsoportjaink kor- és települések szerinti összetételét? Azért, mert a KTE a Mátrában szervezett túráival - reményeink szerint - egyfajta missziót tölt be a hegység természeti szépségeinek, növény- és állatvilágának, kultúrális emlékeinek bemutatásával, népszerűsítésével a Mátrán kívül élők számára is. És a különféle településekről érkező és különböző korosztályú vendég túrázók töretlen érdeklődéséből úgy látjuk, e törekvésünk talán nem eredménytelen. Ez mindig nagy öröm számunkra!

De vissza a szombati túránkhoz: kellemes hőmérséklet volt Mátraszentistvánban az indulásunkkor, titkon mindenki abban bízott, ez az állapot sokáig kitart (nem így történt). A kitűzött majd' 600 méteres ereszkedésből rögtön az elején elég sokat lefaragtunk a zöld sáv menti igencsak meredek utunkon. Első rövid szünetünket a Cseterna-kútnál tartottuk, amely közelében még fellelhető volt némi víz a kövek között, de maga a kút már cseppek formájában sem tudott vizet produkálni. Tartok tőle, magukban többen "sajnálkoztak", hogy a szárazság miatt elmaradtak a korábban rendszeres "botanikai foglalkozásaink"... Nem volt - vagy csak elvétve - ugyanis olyan élő, egészséges növényke vagy virágocska, amin demonstrálhattuk volna tudásunkat. De várd ki a végét! Nemsokára leértünk Szorospatak határába, az addig valamennyi árnyékot biztosító erdő egyre jobban melegedett-melegedett, előrevetítve sorsunkat... E ponton következett túránk nem könnyű, de az elfogult túravezetők szerint legvadregényesebb, magyarul legtechnikásabb szakasza: a Bátony-patak nyugati oldalfalának tetején vezetett az utunk, helyenként hatalmas bedőlt - elszáradt kis taplógombák százaival és sokszor teljes egészében mohával borított - faóriások törzsén átmászva "színesítettük" programunkat. Néhányszor a fiúk segítségére szorultunk, Gábor a legkritikusabb ponton (jobbra morzsálódó földdel borított veszélyes szakadékszél, a mélyben a kiszáradt patak kövekkel, fent rém keskeny és meredek ösvény...) az egész csapatot átsegítette, nagy köszönet érte! Egyébként látva a kiszáradt Bátony-patak medrét, akár ott is haladhattunk volna, de biztonsági okból nem így döntöttünk. De így viszont megtaláltuk a fenti ösvényt keresztező két olyan kis vadcsapást, amelyen nyilvánvalóan a nagyvadak ereszkednek alá az összesen két apró tócsához, dagonyához a patakmederben, ahol vizet remélnek. Nagyon szomorú volt felismerni a vadállatok kiszolgáltatottságát! Nagybátonyba beérve a település szélén megrohamoztuk az első utcai ivóvíz csapot, ahol a csap üzemeltetésével Zoli teljesített hosszú önkéntes szolgálatot, ugyanis időbe telt, mire mindenki felfrissítette magát, feltöltötte kulacsait (Lajoska is élvezte a fürdőt, egyszerűen a csap alá feküdt). Pár perc múlva már az ebédszünet következett a Szent György forrásnál, ahol azért még csöpögött a víz, de szegény már csak kínjában, úgy tűnt, e forrás sorsa is megpecsételődött.

Nagybátonytól kezdődően nagyjából megismétlődött a Búzásvölgyi-tó körüli július 18-i túránk záró szakasza, azaz az árnyék nélküli szaharai forróságban történő menetelés a Maconkai víztározóig, végeredményben túránk tervezett fő célpontjáig. Hiszen a Mátrai tavak sorozat megszületésének ötlete az volt, hogy idén keressük fel a még nem kiszáradt tavakat addig, amíg még tehetjük, amíg azok élnek. Tény, mind július 18-án, mind most szombaton, augusztus 15-én nagyon meg kellett dolgozni a tikkasztó hőségben azért, hogy elérjük a várva-várt tavat. Nem akarom fájdítani azok szívét, akik nem tartottak velem az 58 hektáros, átlagosan 2,2 méter mélységű, hazai és nemzetközi horgászversenyeknek helyszínéül szolgáló, a Zagyva folyó felduzzasztásával létrehozott Maconkai tórendszer déli oldalán tett sétám során. De megértem, mert időben eléggé ki voltunk számolva, a Halkatlan nevű büfé felkeresésére, halkóstolásra, felfrissülésre, tóparti sétára és még a beharangozott meglepetésre, végül a román kori Szent István templom felkeresésére nem mindenkinek maradt ideje-ereje. Ezért elnézést kérek az érintettektől, így utólag is (egyébként igény esetén jövőre ismétlünk, újra felkeressük a tavat)! De azt gondolom, aki végül most eljött a tóparti sétára, nem csalódott. Bár az eliszaposodás folyamata sajnos nem kerülte el ezt a tavat sem, de a helyzet talán még nem aggasztó. A tó partja gyönyörű zöld, tele virágokkal, köztük többek között sok-sok réti füzény, közönséges gyujtoványfű, kanadai aranyvessző, de a víz szélén számos buzogányos gyékénnyel is találkoztunk, a víz felszínét az egyik kisebb tározóban 4 különböző színben pompázó óriási tavirózsa-szőnyegek, a nagy tározó felszínének szélét nagy területen egy vízitök faj szőnyegei borították. A fák árnyékában hűsölő réce-családokon kívül a gát közelében számtalan fehér kócsagot láttunk, és ráadásként Krisztián még a tó felett köröző szürkegém párt is meg tudta örökíteni. Mielőtt a tó mellett álló kilátóba is felmentünk megcsodálni a tőlünk délre húzódó Mátra galyai tömbjét (ahonnan már évekkel ezelőtt kinéztük magunknak a Maconkai-víztározót...), Zoli szolgált többszörösen is nagy meglepetéssel. A nagy férfitenyér méretű (25-30 cm-es, az élő változat akár 70 dkg súlyú is lehet) "zsákmány" a tegnapi itthoni kutatásaim szerint amuri kagyló lehet (honos e tóban), nos Zoli ennek több példányával lepett-örvendeztetett meg bennünket. Az rejtély marad számunkra, miként találta és halászta ki őket pár perc leforgása alatt ilyen mennyiségben. Végül hátra volt még egy másik meglepetés: a büfétől pár méterre található az a kis indiai lótusz telep, amely méltán vonzza az érdeklődőket, természetesen mi is megtekintettük, lefotóztuk, lefilmeztük a várhatóan még pár hétig (az első fagyokig, tavaly már október elején megfagytak!!!) viruló virág-ritkaságot. E beszámoló hasábjain helyhiány miatt már nem tudok kitérni az indiai lótusz és Ödüsszeusz közti összefüggés - a helyszínen Zoli által ismertetett - történetére, de talán néhány olvasó már hallott róla ...

Záró programunk keretében helyi vezető kísérete mellett ellátogattunk a román kori magyar templomépítészet egyik gyöngyszeméhez, a maconkai Szent István templomhoz, amelynek belső falait csodálatos, a XIV. században készült számos freskó díszíti. Vezetőnk részletesen ismertette a templom történetét, a háromszori tűzvész utáni helyreállítási, később a falfreskók széleskörű, alapos, és szerencsére eredményes restaurálási munkálatait, a freskókon ábrázolt szentekről eddig feltételezett ismeretek közelmúltbeli részbeni revideálásával kapcsolatos új feltételezéseket. Bemutatta továbbá a templom nagy becsben tartott Szent István ujjcsont-ereklyéjét is. Nagy szomorúságunkra a közelben létesített Szent István park felkeresésére ezúttal - a park egyik fő látványossága, a hatvannégy vármegyét jelképezve ugyanennyi palóc kopjafa által körbevett, 15 m magas kettős kereszt heves vihar általi megsemmisülése, ezt követően a park bezárása miatt - nem volt módunk.

Szeretnék köszönetet mondani túravezető társamnak szokásos támogatásáért, Misinek és Krisztiánnak a szép fotókért, az említett segítőinknek, Gábornak és Zolinak, utóbbinak amuri kagyló és Odüsszeusz okán is, továbbá annak a három - inkognitójukat megőrizni kívánó - szerény túratársunknak is, akik - bár ez nem szemétszedő túra volt, de mégis - összegyűjtötték az utunk mentén más, felelőtlen erdőjárók által eldobott flakonokat, fémdobozokat, egyéb szemetet, és Nagybátonyban egy hivatalos szemétgyűjtőbe helyezték azt el. Nagy köszönet illeti őket e példamutató magatartásért!

Legközelebb szeptember 27-én vasárnap, reményeim szerint már nem rekkenő hőségben kerül sor a Mátrai tavak túrasorozat következő,
9. kirándulására, amelyre szeretettel várok minden érdeklődőt. A részletek szeptember elején kerülnek feltöltésre a KTE Facebook-oldalán és honlapján.

Szabó Alexandra
Budapest
Farkas Misi fotói