2023. január 21.
Az első Várak… túra útvonalát szerencsésen választottuk az 500 m tszf magasság alá. Máshol ezen a hétvégén aligha lehetett volna csoportosan túráznunk! Az Erdészet ugyan az egész Északi-Középhegységet veszélyesnek mondta, s nem tanácsolta senkinek, hogy kimozduljon otthonról, de mi nemhiába bíztunk abban, hogy ezt csak a szokásos kincstári pesszimizmus mondatja velük, Füred és Sás-tó között nem volt különösen veszélyes a helyzet.
Sőt!
A péntek esti és éjszakai havazás Füredet is fehérbe borította, végre tél volt, errefelé először az idén! A Muzslára kapaszkodva egy-két réteg ruházat mindenkiről lekerült, de nem csak a kaptató, a hó rég nem érzett illata is megpezsdítette a vérkeringésünket.
A gyors indítás után csak itt számoltuk össze magunkat: 23-en voltunk! Az egyesületen kívüliek is szép számmal csatlakoztak: Alexandra 5 Ibuszos túratársat is hozott, de olyan is volt, aki Rakamazról, sőt egy hölgy a távoli Szabolcsból érkezett (így lehetőség nyílott, hogy érveket gyűjtsek a Tisza kontra Túr vitában -). Hát, még ha azok is eljöttek volna, akiket otthonmaradásra bírtak az „aggódó” sugallatok! Az induláskor még a napocska is igyekezett áttörni a felhőket, hogy ránk köszönjön, de azok csak gyülekeztek, újabb csapadéktömegekkel igyekeztek beborítani az erdőt. A levegő viszont nyugodt volt, ezúttal nem csapta egymásnak a nedves légtömegeket. Csönd volt a havas tájon, végre igazi csönd! A természeti erők egyensúlyba kerültek, s nekünk csak a közeli és messzebbi tájjal és egymással kellett törődnünk.
Nyugodtan, minden kapkodás nélkül kezdtük a túrát. Józsival igyekeztünk mindent elmondani a helyekről, s a korról, mindent, amit Gézától és másoktól erről tanultunk. Talán másokat is megérintett az idő szelleme, kicsit talán kiléptünk a saját „buborékunkbó”l s be-belestünk elődeink életébe, akik több száz, sőt több ezer éve itt születtek, éltek, meghaltak…
Sás-tónál újabb társakat kaptunk. Régi túratársaink, Anna és Marika csatlakoztak hozzánk, s a túravezető családja, a kis Mátéval az élen. Így már 28-an folytattuk. Az Eremény-tetőre többünket meglepve Józsi új ösvényen vezette föl a csapatot. Ilyen helyen, ahol nincs jelölt út, éled fel az igazi túravezető, s mutatja meg a rejtvény saját megoldását (ezúttal sikeresen -)! Az egykori vár északi peremén elénk tárult az egész Nyugati-Mátra, amelynek most csak a szélét kapirgáltuk, s amely még további 23 várat rejt előlünk. Ilyenkor kerül általában a középpontba Pisti, aki nem csak a fő vonulat, de az előtér, sőt a háttér alakzatait is pontosan azonosítani tudja. A jó túravezető ilyenkor bölcsen bólogat, nem vitatkozik, igyekszik belátni, tőle is vannak okosabbak a világon!
Számomra itt ért véget a túra érdemi része, innentől már csak összeszorított fogakkal igyekeztem a legrövidebb úton vissza az autóhoz, mivel egy piruett nem tökéletesre sikerült, s a bokám-térdem rendesen megnyúlt az egyensúly keresése közben. Ha egyedül ért volna, nem tudom, hogyan álltam volna talpra, de most kéznél volt a segítség, még a mentős Peti szeméből is azt olvastam ki, hogy túl lehet ezt élni. Lassan lebicegtem a Kőbányához, majd a Kis-hegyi, meg a Dobogó-hegyi elágazáshoz, s amíg a csapat megjárta a három várat, én mindig éppen utolértem őket. A Haluskástól már nem volt olyan szép az ösvény, mint az elején, arra már sokan jártak, széttaposták a havat, s kerülgetni kellett a sárfoltokat. A Tarma-kút alatt egy máskor száraz mederben örvénylően zúgott a Nagy-Mérges folyás felé a víz, ráadásul szétterülve a turistaúton, alig tudtam rajta átjutni.
A Dobogó-hegyi elágazónál, az emelkedő sáros úton épphogy felérve, meglepő irányból ért utol a csapat; Józsi tudott egy száraz lábbal is járható ösvényt, s azon vette be Mátrafüredet!
Gardon-folyás
Mátrafüreden a hétvégére jellemző nagy élet volt, sorra jöttek az ismerősök is, többen szabódva, hogy most nem tartottak velünk.
Nem baj, majd legközelebb, mindjárt itt a Tavasz!!