Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Lazi túra

2019. április 04.
A Kékes Turista Egyesület április 4-ére hirdette meg Lazi túráját. Mátraházán 11-en jöttünk össze az autóbusz állomáson. Zoli mint túravezető köszöntötte a túratársakat és elindultunk. A Csülök „könyvtár” sajnos még nem volt nyitva.
Elindultunk a Bükkfa kút felé. Mindenféle időt jeleztek mára, így ennek megfelelően öltöztünk. Egyelőre kissé hűvös, de amúgy kellemes időben araszoltunk lefelé. Ez amolyan igazi laza menetelés volt.

Itt fent még teljesen levéltelenek voltak a fák, virágot se nagyon lehetett látni. Ennek is van előnye, most gyönyörűen rá lehetett látni a Csórréti víztározóra. Egy hét múlva már ezt valószínűleg takarják a levelek. Bükkfa-kútnál úgy ettünk, mintha már rengeteget mentünk volna. Sajnos, itt is érzékelhettük a szárazságot, egy csepp víz se jött a forrásból. Ruházaton is könnyítettünk, úgy folytattuk utunkat. Meneteltünk szépen lassan, egyszer csak eleredt az eső. Mire a legderűlátóbbak is felvették az esőkabátot, el is állt. Mentünk esőfelszerelésben, erre előbukkant a pajkos kis napocska. Levetkőztünk, de alig haladtunk egy keveset, ismét eleredt. Felöltöztünk. Mire az Ilona-kúthoz értünk, elállt. Levetkőztünk, ettünk. Ebből csordogált a vizecske.

Utunkat a zöld sávon folytattuk tovább. Elérkeztünk a Lilakő bánya fölé. Nagyon szépen rá lehetett látni a bányára. Egyszer mindenkinek érdemes megcsodálni innét fentről. A Haluskásnál már egyre jobban tönkre ment a régi TSZ ház. Több túratársunknak kötődnek szép emlékei, mikor még nagy élet folyt itt.
Kicsit kapaszkodtunk, mire a Kozmáry-kilátóhoz értünk. Nézelődtünk fentről. Sajnos a kilátás csak Kékes felé volt jó, a többi irányba elég párás volt a levegő. Lecsorogtunk a pavilonsorig, túránk véget ért és irány haza. Szép kis lazi volt köszönet érte!

Szőrös

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. április
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
21
22
23
24
25
29
30
 
 
 
 
 
2024. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
2
3
6
7
8
10
12
13
15
16
17
19
20
21
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
2024. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
7
9
10
12
13
14
15
16
17
18
20
22
23
24
25
26
27
28
30

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu