Élménybeszámolók - lista

2017. február 18.

A Kékes Turista Egyesület február 18-ára hirdette meg a Télbúcsúztató túráját. Nagy gondba kerültem, mert az EMESE is ekkorra hirdette a Kis Péter túra nyomában túráját. Mivel Lacinak nem szívesen mondtam volna, hogy most Árpiékkal megyek (ők mégis most kezdik a túravezetést és talán jól jönne egy „öreg róka” támogatása) a Kékes hagyománya mégis kötelez, ezért bár fájó szívvel Árpiékat mégis magukra hagyván (azért remélvén jól megoldották első túravezetésüket nélkülem is) Laciékkal tartottam!

A buszmegbe szép számmal jöttünk össze. Külön öröm volt a rég nem látott szolnokiak és a még velünk nem túrázóak mellett a két különleges ikonnak számító idősebb túrapár. Már a buszon jó hangulat alakult ki. A „gróf” is ott állt. Te is velünk jössz? Nem, csak Imrére megyek, mert jön a villanyszámlás leolvasni. Az ember valahogy az elején megérzi: ez most jó lesz! Galyatetőn leszállva elindultunk. És valami deja vu érzésem támadt. Hisz ez az én régi megszokott Családi sétám útvonala egészen a Piszkés-tetői obszervatóriumig. (Nekem az a szerencse jutott osztályrészemül, hogy már 3 alkalommal sikerült bekerülnöm. /Isten nyugosztalja Szakmári Józsi bácsit, a 214 számú Ipari szakmunkásképző gyakorlati igazgatóhelyettesét, a „tudományos diáktársaság” vezetőjét, aki első alkalommal juttatott be bennünket ebbe az európai hírű tudományos munkát végző intézménybe./

Bőgős-rétre érvén azt tudakolta hol az a buszmegálló ami Gyöngyös felé megy, mert neki le kell érnie a Natura napra. Többen mondták, hogy akkor miért is jött fel velünk? Mivel én nagyon empatikus ember vagyok, megpróbáltam segíteni neki. Sajnos azt nem tudtam a négy buszmegállóból (mert ott épp egy kereszteződés van) melyik is az övé, azt ajánlottam vágtassunk be Mátraszentimrére, mivel itt van pár percre./ Eszembe jutott Illés őszi túrája, mikor a lelkem kiloholtam hogy utolérjem a többieket /akik mint később kiderült, nem jöttek tovább a faluból./ Mos megint száguldottunk Annával, el is érte a buszt. Nagy meglepetésemre egyik házból a „gróf” kiabált ki. Tudtam, hogy itt van az anyósa háza, csak azt nem melyik is az. Kicsit elkeserített, se sült malac, se forralt borral nem kínált. Maradt a helyi „könyvtár”, neki viszont még volt két eredeti „Csiki könyve” igazi Tátra teája, magam részéről a 60 fokosat ajánlottam a negyvenes ugyanis a gyerekeknek való a hetvenes meg már nagyon felnőtt emberes.

Megindultunk a Szalajka ház felé, a nap szépen tündökölt felettünk és bokáig hóban araszoltunk lefelé. Azért ez nem volt egészen leányálom, patakon át ide-oda. Sokan meglepődtek a régi vasúti töltés láttán. (Ifjú szakmunkás tanulóként akkor még létező kisvasúton egész Galya aljáig jártunk fel fát gyűjteni az intézet számára.) Állítólag Petivel meg volt beszélve, hogy erre jövünk. Mire én a végével oda értem, Peti már el is távozott. Szerencsére a pihenő park még a helyén volt, ott tudtunk falatozni.

Laci a kisvonat útján tervezte utunkat, nem tudom ki menetelt már vasúti sínek között hosszabb távon, nekem sajnos már kijutott ebből régebben és a hátam közepe se kívánta. Annyi szerencsénk azért volt, hogy elég nagy volt a hó és ez kicsit tompított a rémségen. Volt ahol a hó már elolvadt, ott Laci felmenőit sűrűn emlegettük.

Nagy szerencsénkre Lajosházán régi barátunk Havellant Laci szivélyesen fogadott minket. Barátságosan betessékelt a nagy terembe és megvendégelt minket. Kicsit nehézkesen szedelődzködtünk neki a hátralévő pár kilométernek. Még úttörő koromban itt egy virágzó tábor volt, sajnos ma már csak a romjai látszódnak. A patak mellett haladtunk lefelé. Magam részéről még tettem volna kis kitérőt az Õrlőmű romjaihoz, de megértettem azokat, akiknek sietnie kellett a buszok eléréséhez. Sajnos kicsit a végére maradtam, töprengve a régmúlton, így mire Guszti barátom „malom házához” értem, a többiek már elhaladtak. Nem éreztem volna jól magam ha be nem zörgetek.Guszti mint mindig, most is szívélyesen fogadott .Sajnos csak rövid beszélgetésre maradt időnk, (nagy élmény lett volna azok számára akik még nem jártak itt) épp hogy csak elértem a buszt, amire a többiek már felkapaszkodtak.
Szép túra volt, köszönet érte!

Szőrös

Szollár Ferenc fotói