Élménybeszámolók - lista

2025. december 03.

Gyöngyösoroszi – Gyöngyös

Három kihagyás után végre sikerült visszajutnom a Napnyugta-túrák „vonatára”. Pisti ezúttal is a gyöngyösi Kálváriát választotta, de mint utólag kiderült, ennek most nem volt jelentősége, a ború ma mindent betakart, a várt égi jelenségek most a felhők mögött átszódtak le…

Az időjárás és a terep semmi jóval nem kecsegtetett, így meglepődtem, hogy milyen sokan összejöttünk a buszpályaudvaron. Mondhatni, ott volt mindenki, akire számítottam, sőt azon felül is páran.

Gyöngyösorosziban az iskola előtt mentünk el, ahol éppen vége volt a tanításnak. Mindenki megkérdezte tőlünk, hogy hova megyünk, egy termetes fiatalasszony még sajnálkozott is hogy nem tarthat velünk, mert akkor lefogyna, s úgy nem tetszene az urának! Néhány fiúval közös volt az utunk a falu széléig, s mindent, amire szemet vetettem (meg amire nem is) el akartak nekem adni, a rossz autótól a frissen felújított közösségi térig. Előttünk magasodott a Kékes, s azzal cukkoltam őket, hogy még oda se mentek fel, hisz az csak egy köpés innen.
Gyorsan bebizonyították, hogy az egyáltalán nem egy köpés. Vera közös fotóra hívott minket a kultúrház előtt, s hogy ő is rajta lehessen, megkért egy srácot, vegyen le minket. A fiú először beállt a képbe, s csak azután fényképezett le minket is! Nekem ezek jó élmények, de nem mindenki ezt vette le belőle, s egy rosszízű vita is kialakult... Tudomásul vettem, hogy nem mindenki úgy látja a világot, mint én - miért is gondolkoznánk egyformán? – de nem esett jól…

A hullámzó földút végig szőlőtáblák között vezetett, amik többnyire nagyon jó állapotban vannak, sőt sok táblát már meg is metszettek (eszerint nem számítanak nagy fagyokra).
Pisti itt született, így végig mesélte az utat, így a sár is kevésbé zavart. Még a faluban megtudtuk tőle, hogy miért volt oly sikeres egykor az oroszi tollaslabda csapat, s a szőlőtelepítés története és a kordonos cseresznye-művelés is magyarázatot nyert. Felérve a gerincre, ami Oroszi és Solymos határát képezi a Mátra ölén érezhettük magunkat: balra a Kis-hegy (nem, nem Pistiről van elnevezve!), mögötte a Sár-hegy és a Kékes, mögöttünk Galyatető, jobb kéz felől pedig Tarján és Pata fölötti csúcsok, pazar hely ez is! S persze a völgyekből kiemelkedő templomtornyok, s a horizonton Gyöngyös sziluettje is emeli a látvány értékét.

Lassan beletörődtünk, hogy a mai napnyugta és holdkelte nem előttünk történik, s igyekeztünk be a városba. Az új lakótelep utcái mind a természet közelségét sugallták, még Napnyugta utca is van ott!
Bekeveredve a város központjába, az adventi hangulat vette át a főszerepet. A Főtér és a Belvárosi tér díszletei nagyon tetszettek, feltámadt bennem, most kellene ide családostul eljönni. (Tíz évet éltünk itt, s már csak a szépre emlékszem.) A Főtéren végre megpillanthattuk a kelő Holdat; sokszor láttam már a kis medencében fürdő szobrot, de ilyen szépnek talán még sosem!

Pont ötkor értünk a könyvtár bejáratához, ahol ekkor kezdődött egy kiállítás megnyitása. Ismerősök invitáltak minket is oda, de azért ezt már nem fogadhattuk el.

Zárásként a könyvtár udvarán egy „Verstér ”utalást találtunk, amire Pisti igazi túravezetőként reagált, s az alábbi Weöres Sándor költeményt hallottuk ott tőle:

Utcasarkon
várok rám,
félórája
is van tán.
Ám értelmem
fölragyog
Nem jövök, mert
itt vagyok.

De aztán felocsúdtunk, s hazajöttünk.
Pusztamonostor, 2025. december 3.

Merva László