Élménybeszámolók - lista

2008. június 08.

Péntek
Péntek délután 16.30-ra értünk ki a síházhoz. Kipakoltunk, szellőztettünk, majd kisétáltunk a Nagy-mezőre, hiszen a ménesgazdaság lovai közvetlenül az út mellett legeltek és játszottak. A csikós esőruhájába burkolózva sejtetett valami esőfélét. Mélabúsan közeledett felénk, remélvén egy kis társaságot, beszélgetésbe elegyedett velünk. Bogár lova ide-oda tántorgó türelmetlensége szakította meg kérdezz-feleletünket, hiszen áztató eső kezdett zúdulni, amit a legelésző lovak dübörgése, nyerítése is kísért.

Az „állami ménes” lekötötte figyelmünket, gyorsan repült az idő, 18.30-ra beszéltük meg a Bánya-hegyi őrháznál a találkozót, mely időpontra kisebb időeltolódással sikerült odaérni mindenkinek. Mivel a gépkocsik egyszeri fel- és lehajtásához kaptunk engedélyt, mindenkit bevárt Gabi a sorompónál. Két társunk Jávorkút felől érkezett, őket én vártam a síháznál.
Közel nyolc órára mindenki megérkezett a Nagy-mezőre. A 23 fős csapat teljes létszámban azonban csak reggelre kerekedett ki. Szobabeosztást nem készítettünk, de hamar megegyezés született. A fiúk az egyik, a lányok a másik emeleti szobában rendezkedtek be, lent pedig egy koedukált csapat hajthatta le fejét az emeletes ágyak szivacsaira. A vacsorát közösen, kissé bátortalanul fogyasztottuk. Az ötletünk, hogy a vacsi grill csirke savanyú uborkával és kenyérrel legyen, úgy tűnt, mindenkinek bejött, vagyis lement. Ezek után megbeszéltük a másnapi útvonalat. Három variációt vázoltam a csapatnak edzettség és érdeklődést figyelembe véve: rövid, hosszabb és még hosszabb lehetőségeket, melyeket végignézve mindenki a még hosszabbra szavazott. Rövid este ígérkezett, fő momentuma a mosogatás egy kis ismerkedéssel egybekötve. Még ekkor megbeszéltük, hogy aki leghamarabb ébred, tüzet rak a kandallóba és egy kis melegséggel fogadja a frissen ébredt társait.

Szombat
Így is lett. A gyerekek már nyüzsögtek és feljebbvalóikkal közösen próbáltak meleget varázsolni.
Reggel, amint kinyitottam a szemem, a síház melletti töbörre figyeltem, a ködre, a lecsapódó párára, a borulásra. Szomorkodni semmi ok, indulásig van még idő. És kényszerből kaptunk a tervezett induláshoz képest még fél órácskát, eső formájában. A tervezett indulás 9 óra lett volna, ami előtt elköltöttük reggelinket, amit a visszaszámlálás követett. Hihetetlen hosszú tud lenni 5 perc egy ilyen visszaszámlálás alatt. Az egy perces bejelentkezések között még fogkefével szaladgáló gyerekek kértek haladékot…nem lehetett ellenállni kérésüknek.
A türelmi idő leteltével a felettünk összegyűlt felhőrengeteg könnyített magából. Az esőnek köszönhető fél órát többen a házban töltöttük, a fiúk egy része pedig kint várt, természetesen esőkabátban, szerintük mehetnénk is. Jó döntés volt megvárni a fél órát, így ¾ 10-kor már a ménesgazdaság lovait simogattuk az istállóban eső és esőkabát nélkül.

Rövid kaptatóval elértük a bánkúti elágazót, ahol mi Csipkéskút felé vettük az irányt. A kereszteződésben megállapítottuk, hogy most volt a bemelegítés. Megálltunk szerelvényt igazítani, szuszogni és jöhetett a kaland! A csipkéskúti csikónevelő telephez érve mindenkit beborított a sár, ami a zúzalékos útról csapódott az arcunkra, a ruhánkra és a mögöttünk haladókra.

A csipkéskúti telepen lovacskák már nincsenek, a nyári szállásra átkerülnek, vagyis a Nagy-mezőn vágtáznak, ha épp nem legelnek. A piros sáv jelzésen legurultunk Jávorkútra, érintve az Õsfenyvest, amit 1876-ban telepítettek. A fenyőtű puha szőnyegén szeltük a métereket, azonban hamar vége lett kedvenc kis részünknek.
Jávorkúton ittunk a bővízű forrásból, majd a srácok, Attila, Bence, Patrik, Robi, Tamás és Gabi, az erdőben tekerést választva, folytatták a bicizést a piroson. Útjukat szereléssel tarkították, ugyanis Patrik biciklijén a fékbowden szétcsúszott és Bence váltóbowdene is elszakadt.
A csapat többi tagjával, az ómassai úton vártuk a fiúkat. Az érkezés váratott magára, de kitartottunk. Az ómassai őskohó felé vettük utunkat.
Miskolc-Ómassa települést a Garadna-völgyön át értük el, kellemes, „alig észrevehető” parton tekerve. A falu közepén, a kellemes kis emelkedő után elfogyasztottuk szendvicseinket, a tartalék csokikat és még a gyakran látogatott beülőkből is kifosztottuk a jégkrém kínálatot. Közben történt ismét egy kis szerelés, Bence biciklijét pofozta helyre édesapja.

Kipihenve a Garadna-völgyöt, a csapatnak a kék kerékpárútvonalat terveztük és javasoltuk levezetésképpen (kb.10 km), bánkúti céllal, ahonnan Szentlélekre szerettünk volna eljutni és a híres türü-bürü levest megkóstoltatni a még előtte ismeretlenül álló emberkékkel. Ám egy rövidítéssel rögtön Szentléleken találhattuk volna magunkat. Bár a rögtön szó itt nem állja meg a helyét. Egy fél napos tekerés után egy 1 km-es szakasszal megbírkózunk, még a szintvonalak láttán is, ha szemünk előtt lebeg a levest követő palacsinta is - gondoltuk. És tényleg megbírkóztunk. Útközben láttunk szalamandrát, amit sikerült volna lefényképeznem, ha nem vagyok elég lassú. Álmos kis barátunk fürgébb volt ólommá fáradt karjaimnál.

Közel ¾ órát toltunk...és izzadtunk. Végül megpillantottuk a Látó-követ, amit először a kolostor-romként véltem látni, de tévedtem. Elmesélni is kockázatos, miket éreztünk, mégis az utolsó métereken csak mosolygós, mondhatni nevetős arcokat láttunk. Magunkat megmagyarázhatatlanul felülmúltuk, EGYÜTT feljutottunk ezen a meredek, Szuszogónak nevezett szakaszon. Felérvén, karom még nem pihente ki magát, a képeim elmosódtak…de talán látszik, hogy itt már nevettek a többiek. Fent azt mondták: kaland nélkül nem túra a túra!

Szentléleken elfogyasztottuk az ebédet, csendben, bóbiskolva. Az elszámolás a végén nehezen jött össze, ugyanis a 3 gyalogos társunknak is rendeltünk ebédet, viszont ők taposták a 900-as csúcsokat, valahol! Tényleg fáradtak lehettünk.
Az ebéd után feltekertünk Bánkútra. Több emelkedőt nem kaptak társaink, de Bánkúton az utolsó métereket már újból egy híres palacsinta éltette, a bánkúti túrós. A bicikliket pihentettük és majdnem 1 órát beszélgettünk a Fehér Sasnál. Pesti barátaink meglepődve tapasztalták, hogy itt még az orgona most virít, holott már Anyák napjára elszokott nyílni, legalábbis Pesten.

Ekkor már érdeklődő kérdések záporoztak a vacsorát illetően és hogy mennyit kell még menni a szállásig. Az a 2,3 km a síházig, már kézen állva is menne - mondták egyesek. A fáradhatatlan fiúk a turistautat választották. A bánkúti pihenő alatt megkaptuk az információt, hogy a lovakat 18.30-kor hajtják be az istállóba. Ehhez igazodva, amint elértük a Nagy-mezőt, leparkoltattuk a bicikliket egy fához és egy magasabb dombon próbáltunk állni és figyelni és hallgatni, hogy fognak a lovak dübörögve, vágtatva hazajutni. Akik nem tartottak velem, azok az úton figyelték a kezdeti sétát, mi viszont már vágtát nézhettünk, csodálhattunk. Most is hátborzongató volt, akár tavaly. A dübörgés, mintha mellettünk lettek volna, pedig méterek voltak köztünk, az ostor csattogása, a sörények lobogása, a színek kavalkádja a sorban. Igazi táltosokat láttunk, mesebeli környezetben.

A várva várt lipicai bevonulást az éjszakai szállásukra a vacsora előkészületei követték. Vacsorára paprikás krumplit főztünk. A fiúk tüzet raktak, vagyis előbb fát vágtak. A lányok hagymát és krumplit pucoltak, majd zsírt készítettek a hozott szalonnákból. Minden gyorsan ment, sokan voltunk és mindenki szorgosan dolgozott.

A kis Patrik, úgy tűnt nem fáradt el a nap folyamán, félve megkérdezte, hogy rendezhet-e favágó versenyt a fiúknak? Egy ilyen találékony kissrácot régen láttam, ötletes számával megmosolyogtatott és természetesen rendben lezajlott a verseny, bár a küzdelem végére a vacsora elkészült, így az utolsó versenyző már a megterített asztalhoz ülhetett le. A paprikás krumpli megmaradó kis mennyisége másnapi ebéddé vált. A vacsit befejezve, Patrik elkészült az eredményekkel. Felnőtt és gyerek kategóriában a helyezések: felnőtt I. helyezett: Varga Tamás, II. helyezett: Irinyi Barna, III. helyezett: Hirka János. Gyerek kategória I. helyezett: Felker Bálint, II. helyezett: volt ilyen?, III. helyezett: ilyen nem is volt. És ami ezek után jött, igazi kuriózum egy kissráctól: a díjazás. Mi más lehetett volna, mint egy farönk?! „Gravírozva” a helyezéssel. Gratulálunk a szervezőnek, a bírónak, a gravírozónak és a díjátadónak, aki mind egy személyben a 10 éves Polyák Patrik volt!

Az eredményhirdetés és mosogatás után lassan elcsendesedett a társaság. Heten maradtunk pókerezni, de a Szuszogón szerzett élmények hatására kb. három játszma után nyugovóra tértünk.

Vasárnap
A szombati korai kelés egyes fiataloknak csak a múlt volt. Felker Bálint ágyban szeretett volna maradni, Kovács Ádám úgyszintén, vagyis az a 42 km szombaton, alvásra „serkentette” a fiatalokat ezen a reggelen és mi is fél nyolc után ébredeztünk. Reggeli körkérdésünkre, miszerint kinek mi fáj, a legtöbb válaszként ezt kaptuk: a karunk. De ez a terítéssel és reggeli utáni mosogatással feledésbe merült.

Az idő kitisztult. A fiatalok és még fiatalabbak újult erővel és új kalandokat remélve felpattantak a kerékpárra. Az Olasz-kapu felé vettük az irányt.

A fennsík mezői és rétláncai „kényszerítettek” csak megállásra minket, nyugalom, kápráztató színek, marasztaló érzések kavarognak az emberben ezek láttán.
A Bükk-fennsík bejárata előtt, az Olasz-kapunál megpihentünk majd a Zsidó-rét felé tekertünk. Sajnos itt elszáguldottak páran, de a Három-kő bejáratánál újra összeállt a csapat. Egy kis gyaloglás következett a Három-kőhöz, útközben még megpillantottuk a Zsidó-rét beékelődését. A Bükk-fennsík déli letörésének kényelmes megközelíthetőségét csak a tisztáson megtett lépésekkel nyugtáztuk. Gyönyörű kilátás tárult elénk, a Tar-kő kiugró sziklafoka valamint a déli Bükk panorámája. Jócskán időztünk itt, a nap melegét és egymás társaságát élveztük egy felhőtlen nap után. Medárd napja volt és ránk egy csepp eső sem esett.

Délután három órára terveztük a találkozót a síházhoz, hogy mindenki kényelmesen össze pakolhasson és útnak induljon. Eddig az időpontig még rengeteg időnk volt, így mindenki elégedett mosollyal, megpihenve csodálta a déli Bükkre nyíló kilátást.

A síházhoz szinte együtt értünk 3 gyalogos barátunkkal és csöndben elkezdtünk pakolászni, közben önkiszolgáló módon megebédelni. Már látszott az arcokon a másnapi munkára készülődés, remélem a hétre adott egy kis erőt a bükki élmény, a hétvége.

Összesen 23-an voltunk a Vörös Meteor Síházban, akik új tájegységre és új kalandra vágytak biciklivel. Reméljük, hogy jövőre is ellátogatunk a töbrök és rétek kicsiny kis világába.


Rácz-Szabó Györgyi