Élménybeszámolók - lista

2004. április 27.

2004. április 27-én nagy útra indultunk:
132 óvodás gyermek,
23 óvodapedagógus és nevelést segítő
Három különjáratú bérelt autóbusszal Szilvásváradra indult kirándulni.
A kirándulás finanszírozását a Természetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatán elnyert összeg tette lehetővé.

A gyerekek nagy izgalommal készültek, a tapasztalt nagyok alig várták már az indulást (Többen hajnalban felkeltek, hogy le ne maradjanak – annyira imádnak kirándulni.)
Egyes kiscsoportos anyukák izgalma és rémlátomás-sorozata sem volt minden napi – de reméljük, majd belejönnek (a kirándulásokba, és nem a sc-fi forgatókönyv-írásba).

Az utazás eleje nem volt túl izgalmas számunkra, ismerős volt a táj. Egert elhagyva Szarvaskő szikláit, majd a Bél-követ meglátva rögtön más volt a helyzet.
A másfél órás út után nem kellet már többet kérdezni, „hogy mikor érünk oda”végre kiszállhattunk.
Szép tömött sorokban elvonultunk az erdei vasúthoz, és a vonaton eljátszottuk a „sok jó ember kis helyen is elfér”játékot. Felfelé kapaszkodva rögtön megállapították, hogy nem olyan a táj, mint amit az itteni kisvonatról látnak.
A réten rögtön ettünk. Ittunk, majd osztódtunk.

A pöttömök élvezhették a réten való játékot egy kicsit, majd lesétáltak az úton a faluba.
Szépen learaszolva, meg-megállva, megnézve az útvonal nevezetességeit éppen le is értek a kitűzött időpontra.

A nagyobbacskák speciális ismeretekkel is gyarapodtak. Végigjárták a Szabadtéri Múzeumot, jegyezgették a nevezetességek nevét, mindent észrevettek, kérdeztek, figyeltek, és tapasztaltak.

Két csoport nem hagyhatta ki az Istállós-kői barlangot, s persze a réten való játék járt a legnagyobbaknak is. A lefelé vezető úton ők már tanulmányoztak és hasonlítgattak.
A legnagyobbak így már tudják, hogy a Bükk nem vulkanikus, mint a Mátra, hanem mészkő.
Értették a kialakulását, megörültek az ismerős bükkfáknak, hiszen Kékes alatt sokat láttak belőle. Nekik a „halacska” már igazán pisztráng volt, Énekeltek a mocsári gólyahír ligeteknek, érdeklődve tanulmányozták a hatalmas varangyot, és sajnálkoztak az elgázolt foltos szalamandra fölött. A muflonra nem mondta senki, hogy „kecske,” és észrevették azt is: mi az oka annak, hogy az egyik pisztrángos medence tele van algával.

De jó is hat évesnek lenni!
(Persze, ez csak akkor alakul így, ha kiskoruk óta megtanulják észrevenni a természetben észrevehető dolgokat.)

A pontos csoportok nagyon megörültek, amikor a továbbnézelődők is megérkeztek az autóbuszokhoz, indulhattunk haza.
Visszafelé senki sem kérdezte, hogy mikor érünk és hova – a gyerekek többsége bepótolta az elmaradt alvásidőt, és békés szuszogásba kezdett.

Megérkezésünkkor a szülők tarka hada várt minket, s miután mindenki és mindenkinek a mindene megvolt, remélhetőleg a túlaggódók is megnyugodtak.

Másnapra már csak a mesélés, az élmények maradtak, s a kérdés: Mikor megyünk újra?

A válasz megnyugtató volt számukra, hiszen a tanévből hátralévő röpke idő tele van szabadtéri programokkal...

Tóthné Kelemen Mária