Élménybeszámolók - lista

2004. április 10.

Egy héttel a túramozgalom megnyitója után Csabával beterveztük a maradék rész bejárását is. Szombaton 13-ig dolgoztam, akkorra megbeszéltük, hogy találkozunk. Kis csúszással ugyan, de a találkozó létre is jött a gyöngyösi Rákóczi-szobornál. Csaba hozott kamerát, mert filmezni akart, én meg a fényképezőt vettem elő a hátizsákból. Feljegyeztük a túramozgalomhoz szükséges feljegyeznivalót a szoborról, majd elindultunk a Sár-hegy irányába.

A sárga jelzést követve a temető mellett haladtunk. A Szőke-kutat sikerült kihagyni, valami régebbi sárga jelzésen mentünk. Amikor ezt észrevettem, úgy gondoltam visszamegyek, megnézem, hol mit kavartunk el. Igen, a kútnál frissebb sárga jelzések vannak. Néhányszor már jártam erre, ezért azt nem gondoltam, hogy itt is el tudok tévedni. De tévedni emberi dolog, eltévedni pedig néha embertelen tud lenni… Bedőltünk egy olyan jelzésnek, amelyik nem tudta, hogy neki már nem is kellene ott lennie, ahol van.

Eléggé nagy vízfolyások tették sarassá a meredek emelkedőt, ahogy kaptattunk egyre magasabbra. A Cseplye-tető előtt érdekes kőrakásokat találtunk, amiket nem tudtunk mire vélni. Hosszan elfutó falmaradványokra emlékeztető kőrakások. Alul nagyobb kövek, felül kisebbek. És sokfelé láttunk ilyeneket. Lassan haladtunk, mert Csaba sokat filmezett, én meg ide-oda rohangásztam addig, megnézni mindent, ami érdekesnek tűnt. El is határoztam, hogy jó lenne egyszer ezt a részt bebarangolni. Három hegy van itt egymás mellett, a Visonta-hegy (403 m), a Cseplye-tető (484 m) és a legmagasabb a Sár-hegy (499 m). Ezt a hármat úgy együtt szokta lesárhegyezni a gyöngyösi nép. (Én is csak azóta vagyok ilyen okos, amióta tanulmányoztam a Mátra atlasz idevágó lapjait…)

Szerteszét gyönyörű tavaszi héricsek sárgállottak, vigyázva léptem közöttük, mikor a jelzett ösvényről ezért-azért letértem.

Szerencsés Imre emlékoszlopánál volt az újabb igazolóhely. Az oszlop feliratát kellett feljegyeznünk. Szerencsére ennek csak egy részét takarta el egy ide elhelyezett fakereszt és a hozzá tartozó szöveges leírás. Innen már jól látszottak a közeli Sár-hegy égbeszökő tornyai, amerre továbbindultunk. Milyen apró innen hozzájuk képest a kékesi torony!

Felértünk a Sár-hegy tetejére, a tornyokhoz. Emlékeztem, hogy itt nem egyszerű megtalálni a jelzést, de most jól ki volt járva az ösvény, melyen jobbra le kell térni. Lefelé ereszkedtünk a hegyről, lassan feltűnt a Szent Anna-kápolna a kis dombon. Nem tudom miért, de nagyon szeretem ezt a helyet. Tulajdonképpen ezért is jöttem, hogy lefotózzam a kápolnát.

Nagy örömömre a Szent Anna-tóban is volt víz. Fiatalok kirándultak ide, de hamarosan Abasár felé távoztak. Körbejártuk a tavat, a kápolnát, felfedeztem a Remete-barlangot is (ezt eddig még sosem láttam), sajnos ajtóval volt lezárva. A térkép ezt nem is jelzi. A kápolna előtti fán megtaláltuk az újabb pajzsjelzést. A tóból a békák szűnni nem akaró hangzavara kísért minket egy darabon. Csabának mondtam, hogy vegye fel ezt a hangot is, amikor a tavat filmezte. Elhagyva a kis tavat egy őrtornyot pillantottunk meg. Addig nézegettük, amíg arra nem jutottunk, hogy ezt mi közelebbről is meg akarjuk nézni. Erdős részen át egy kerítéshez jutottunk.
-Be van kerítve – mondtam szomorúan.
-De van rajta egy lyuk – vette észre Csaba a „Kelet-nyugati” átjárót.
Átbújtunk. Mászni kezdtünk. Tudtuk, hogy tilosban járunk. Félúton nagy zörgés hallatszott a közelből, azt hittem őrök, vagy kutyák jönnek. Csaba mondta, hogy csak valami vad riadhatott meg tőlünk. Igaza lehetett, mert senki nem zavarta meg újra mászásunkat. Kissé elhanyagolt volt a torony, mindenhol rozsda harapdálta a fémet. Felmásztunk a tetején lévő állásba. Körbefotóztam a kilátást minden irányba. Látszott a tó a kápolnával, az üzem, ahová illegálisan belógtunk, és egy szelet Mátra. Meglepő, de állatürüléket is találtunk a toronyban, találgattuk is, milyen állat járhatott erre. Csak olyan lehetett, mely ügyesen tud mászni. Valami menyétfélére tippelek, ami kedveli a gyümölcsöket, mert rengeteg gyümölcsmag volt otthagyott piszkában. Lemásztunk, ismét használtuk az átjárót.

Szerettem volna ezen a napon az egy hete kihagyott Kecske-bércet is felkeresni, de már látszott, hogy nagyon lassú a haladásunk, s hogy ebből már semmi sem lesz.

Szálas erdészháznál is elidőztünk, megtaláltuk itt is a kerítésből hiányzó részeket, egy kicsit ide is belógtunk. Innentől elég egyhangú út vezetett Mátrafüredre, melyet csak a Pipis-hegyi reptér tesz változatossá, valamint az erdészeti iskola melletti szinte járhatatlan földút küzdelmessé. Füreden megálltunk a kápolnánál, ahol is Csaba az utolsó igazolást könyvelhette el a füzetbe. Nekem még megmaradt a Kecske-bérc. Tudom, hogy ha egyedül jövök, akkor azt is begyűjtöm, viszont akkor biztos nem másztam volna őrtornyot… A kápolna falán Gyöngyös város címere is látható. Azt találgattuk, ha Mátrafüred elválik Gyöngyöstől, akkor ezt a címert is leverik a kápolnáról?

Még elmentünk Csabával a Kozmáry kilátóhoz, ami szintén az egyik kedvenc helyem a Mátrában. Fotóztam a kilátót, közben lemerült az aksi is, de azért sikerült sok képet készítenem róla.

Kissé lelassulva mentünk a buszmegállóhoz, pedig én a kerékpárúton terveztem a visszautat Gyöngyösre, a Kecske-bérc megjárása után, de ebbe a napba több már nem fért bele.

Szőke György