Élménybeszámolók - lista

2024. október 26.

Tegnap volt az egyesületi túrasorozat utolsó túrája, erről szeretnék röviden beszámolni mindazoknak, akik nem tudtak eljönni.
Alexa több mint ötven éve nem szűnő lelkesedéssel járja a vidéket. Olyan utakra vitt minket ebben a sorozatban, ahol ritkán járunk, sokan közülünk még sosem csodálták meg ezeket a helyeket, látnivalókat.

A buszt jórészt mi töltöttük meg, néhányan pedig kocsival jöttek Mátraszentimrére. Tóth Pista most nem tudott jönni (otthon kellett maradnia a feleségével), de kijött a buszhoz, s útra bocsájtotta a csapatot!

Végülis 29-en indultunk, s ezúttal több volt a vendég, mint az egyesületi tag; Pestről, Aszódról, Egerből, sőt még Ceglédről is jöttek, eszerint nincs rossz hírünk a környéken…
Borús, de egyébként szép őszi időben indultunk Bagolyirtásnak. Némelyik fa már az összes levelét eleresztette, de a többségen még kapaszkodtak a sárguló levelek. Útközben több gombásszal is találkoztunk, akik szívesen meséltek az aznapi élményeikről. Látszott, mekkora öröm nekik a találkozás a gombák sokszínű világával.
Szentimre szélén Alexa az egykori Szlovák csárda szomorú sorsáról mesélt, Pisti pedig Sík Sándornak, a Mátra költőjének a kis házára hívta fel a figyelmet.

Alexa a temetőnél kicsit magunkra hagyott minket (nemrég temették ide egy régi ismerősét, tőle ment elbúcsúzni), szét is szóródtunk az út mentén, alig tudott minket Bagolyirtásig összeterelni.

Bagolyirtásra egy hosszú emelkedőn értünk be, így hát értelmezni kellett azt a tételt, miszerint Mátraszentimre az ország legmagasabban fekvő települése. Úgy lehet, hogy közigazgatásilag Bagolyirtás is Imréhez tartozik, s így már megállja a helyét a tétel. Mátraszentimre kiterjedése a fallóskúti kegyhelyen is szóba került, ahol Alexa felsorolta a szentimrei plébános működési körzetét, ahol hetente miséz: Fallóskúton és Galyatetőn szombaton, Szentimrén és a Három falu templomában vasárnap van lehetőség az okos szentbeszédét meghallgatni. Mire befejeztük az ebédünket, meg is érkezett a plébános, s csendességre intett minket, hogy ne zavarjuk a szertartást. Úgy vélem, addig sem hangoskodtunk, az ilyen helyen önkéntelenül is elhalkul az ember hangja.

Fallóskútról Ágasvár egyre nagyobb tömbjével szembemenve értük el a Csörgő-szurdokot. Útközben megálltunk egy kis szalamandra-lesre a szépen gondozott Holtner-forrásnál. A kis gyíkocska a kövek közé bújva várta, hogy elvonuljon a sok kíváncsi, s ő készülhessen tovább a télre. Az útjelzések Fallóskúttól nagyon régiek, mintegy 15 éve festettük utoljára ezt a szakaszt, s azóta senki sem törődik vele.

A Csörgő-szurdok vadregényessége mindig megfogja az embert. Meglepődve láttam, hogy mennyien voltak most ott, rajtunk kívül is. Mondták, kiránduló időt mondott a rádió, hát mondhatna többször is – nem jó látni, milyen kevesen járják felénk az erdőt!
Kiküzdve magunkat a szurdokból, a Vándor-forrásnál szedelődzködtünk össze. Ez volt a program szerinti fordulópont, de nekem rosszul esett volna, ha ily közel járva nem köszönünk be az Ágasvári turistaházba, ahol mindig úgy örülnek nekünk, mint akik oda tartozunk. Így hát kettéváltunk, s míg a többiek a patak mentén Szentimre felé indultak, mi felkapaszkodtunk a turistaházhoz. Ott is sokan voltak, csak a ház előtti padokra tudtunk leülni. Itt tovább osztódtunk, mert a háromórás buszt Szentistvánban még volt esély elérni, egyik társunk viszont Szentimrén hagyta a kocsiját, őt oda kellett kísérni. Ez az a helyzet, amit nagyon szeretek, amikor az emberek tudnak dönteni, s vállalják is a kockázatot a döntésükért! Végül a következő buszt mindannyian elértük, sőt hárman, akik nagyon siettek, még a háromórást is!

A Hutahelynél ért egy kellemetlenség; a nemrég az összedőlt pihenő helyére épített újabb pihenőt is leszakadva, s elkerítve találtuk, így a már elcsigázott ízületeim pihentetésére csak egy mohos kövön nyílt lehetőség. Aztán szép komótosan besétáltunk a buszmegállóba, ahol a fél csapat már a „Bé-terv” vendéglátóipari egység és a helyi szabad-könyvtár szolgáltatásaitól boldogítva várta a buszt, s ahova rövidesen megérkeztek a többiek is, s így a végére megint együtt voltunk.

Szép túrát kerekített ezúttal is Alexa, s az egyre gyarapodó csapata. Az öt felsőmátrai túrán keresztül-kasul bebarangoltuk a Mátra talán legszebb kistáját, s mindig volt meglepetés: egy sosem látott panoráma, egy sosem járt út, akármi. A túrák hangulatát a sok új túratárs is emelte, néhány új egyesületi tagunk ezen túrákon vált rendszeres túrázóvá. Túravezetésből és a mátrai természet szeretetéből is példát kaptunk, köszönjük Alexa!

Pusztamonostor, 2024. október 27.
Merva Laci

Farkas Misi fotói