Élménybeszámolók - lista

2003. október 11.

Már nagyon vártam október 11-ét, a Vadas Jenő túrát. Első rendezés és a közelsége miatt. A hajnal Gyöngyösön ébresztett, és hiába aludt volna még lustán a test, de a szív újabb kalandokat akart. Hamarosan túrakész állapotba hoztam magamat. Amikor készülődésem záróakkordjaként a cipőmet húztam, a szomszédból egy sertés utolsó visításait hallottam. Furcsán kezdődik ez a reggel – gondoltam.

A buszpályaudvaron a pékség lakókocsijánál péksüteményeket szereztem be, a közeli ABC-ben pedig nélkülözhetetlen kiegészítőket vásároltam: túracsoki, túraszőlőcukor, túrafolyadék.

A 6:10-es busszal mentem Mátrafüredre. Korán értem az erdészeti iskolához, még várnom kellett, hogy nevezhessek. Első esztétikai élményeim itt értek. Az iskola előtt van egy kis gyalogút, mindkét oldalán 3-4 m magas tujákkal. Ez elnyerte tetszésemet. Az idő múlását várva nézelődtem az épületben. Hoppá! Ej, de érdekes itt a világítás! Egy-egy „csillár” megvalósítása oly módon történt, hogy 3 szarvasagancs körszerűen összecsavarozva, rájuk szerelt villanykörtékkel… Illett az iskolához.

Neveztem, 7:00-ás rajtidővel elindultam. Hamarosan utolértem M. Balázs bácsit, akit már a rajtnál is láttam. Később egy fiatal gyöngyösi ismerősre akadtam, akiről kiderült, hogy erdőkerülőnek tanul az erdészetiben. Egy darabon együtt mentünk ezután. Komolyabb szintet legyőzve értünk az első ellenőrzőpontra, Négyeshatárra. Itt igazolás után ásványvizet kaptunk frissítőnek, majd a ponton lévő túrázókról csoportképet készített az egyik pontőr.

Továbbmenve egy pillanatra megálltunk gyönyörködni a panorámában, amire egy ismerős túratársnő hívta fel a figyelmünket. Majd a Kis-kő sziklái között ámultam, hogy miket tud ez a Természet! Itt emléktábla őrzi néhány turista nevét, kik már egy másik dimenzió turistaútjait tapossák.

A Markazi vár előtt az egyik fán észrevettem egy ZL jelzést, alatta VÁR felirattal. Elindultam arra, mögöttem jött, kissé lemaradva a leendő erdőkerülő, és a túratársnő. Átfutott a fejemben egy pillanatra, hogy kiáltok nekik egy „errét”, de gondoltam, biztos egyértelmű nekik is a dolog. Hát nem volt az. Utána nagyon bántam a dolgot. A várban mondták, hogy én vagyok a második, aki pecsételni jelentkezik.
- Mindjárt jönnek még ketten – mondtam, mert hittem.
Visszafelé menet a várból rájöttem, hogy a többiek elnézték, és nem vették észre, hogy balra kell térni a várhoz. Igyekeztem, hogy utolérjem őket. Kis idő múlva az erdész srác jött szembe. Rájött a tévedésre. Örültem, hogy észbe kapott. Továbbra is a ZL jelzésen, a Mátrai Tájvédelmi Körzet területén haladtam. Hamarosan a Mária-képes fához értem. A leírást követve „jobbra a Z jelzésre fordulva” mentem tovább. Nemsokára szembetalálkoztam egy futó sráccal (aki akkor épp gyalogolt). Eszembe is jutott, hogy ő van előttem, emlékeztem, amikor leelőzött.
- Biztos vagy benne, hogy arra kell menni? – kérdezte.
- Biztos – feleltem magabiztosan. (Hiszen képesfa megvolt, leírás szerint jobbra tartok a zöld jelzésen.)
Elmondta, hogy ő Markazon volt, ott mondták neki, hogy ellenkező irányban van a Disznókő- őrház. Térkép elő. Igen, fatális elírás a leírásban! A képesfánál balra kellett volna fordulni! Irány vissza a képesfához! (Ha nem szól nekem, vagy nincs előttem senki, csak Markaz határában jövök rá a tévedésre.) Közben még begyűjtöttük erdőkerülő cimborát is, aki szintén leírás után ment. A képesfánál faágakból nyilat csináltunk, mely a jó irányt mutatta. Bár nyilunk hatékonyságában erősen kételkedtem, folytattuk utunkat. A következő ponton szóvá tettük, hogy a képesfához nem ártana egy útbaigazító kiírás, ne menjen már mindenki Markazra…

Elmondták, hogy már telefonáltak a Markazi várhoz, hogy erre hívják fel a túrázók figyelmét. Itt megtudtuk, hogy az Ilona-völgyi vízesés azért maradt ki a túraútvonalból, mert a BNP nem engedélyezte. Volt egy fiú, aki mégis a ZO-n ment, hogy megnézze a vízesést. Tudtam, hogy utólag meg fogom bánni, de én kihagytam, és az adott útvonalon folytattam. (Utólag van: én nagyon megbántam, hogy kihagytam a vízesést, hiszen még sohasem láttam! Kábé néhány száz méter plusz lett volna.)

A Szent István-csevicekút következett. Itt, mivel nem éreztem túl jól magamat, nem kóstoltam meg a kút vizét. (Tulajdonképpen ezért hagytam ki a vízesést is. És ezért kellett időnként le-letérve a turistaútról elaknásítanom a fél Mátrát. Jelenleg ez ügyben még keresem az ok-okozati összefüggéseket.) Innen egyedül folytattam az utamat, tudtam, hogy sietnem kell, hiszen igen sok időt veszítettem, amikor a képesfánál rossz irányba fordultam. Hamarosan fenyvesen vezetett át az út, felrémlett bennem az idei Szén-patak túra, hogy talán akkor jártam már erre. Gyönyörű légyölő galócákat láttam a fenyőerdő szélén. (Élőben még sosem láttam.) Tudom: sok embert pusztított el ez a gomba, de nekem akkor is nagy vizuális élményt nyújtott. És ismételten sajnálkozhattam, hogy még mindig nincs fényképezőgépem.
Lépés követett lépést, mígnem elértem egy újabb ellenőrzőponthoz, a Pisztrángos-tóhoz. Lenyűgöző volt a kis tó, a tiszta környék. Eddig csak a Téli Mátrán jártam itt, amikor is hó takarta el a tavat, hogy annak majd minden szépségét elfedje téli látogatói elől.

A P+ jelzésen a Vörösmarty turistaházhoz értem, innen igazolás után, a kapott almát fogyasztva folytattam a túrát.

A következő szakasz több érdekességet is hozott. A Kecske-bérc kőtengere volt az egyik. A másik érdekesség egy újabb leírási probléma volt: „A Kecske bércen balra fordulunk…” Itt hiányzott a leírásból, hogy ezt jelzésváltással kell elkövetni (S négyzet). Szerencsére a kereszteződésnél gyanút fogva rövid térképezés után idejében bevettem a balkanyart. A SO jelzésre térve két srác pihent. Pár méterrel mellettük én is megálltam, hogy igyak egy kicsit.
- Mikorra kell beérned? – kérdezték.
- Ötre – feleltem. (15 óra is elmúlhatott már ekkor.)
Erre nagy nevetésben törtek ki. Azt hittem, hogy azon nevetnek, hogy számomra ez milyen reménytelen, holott nem volt az! Rákérdeztem. Azon nevettek csak, hogy nekik fél kettőre kellett volna beérniük. (Õk elmentek Lajosházára is, a leírás fentebb említett hiányossága miatt, és mondták, hogy sokan elmentek rossz felé.)

Innen már könnyen megtaláltam a Farkas-kutat. (A Szén-patakon is itt volt egy e.p.)

Két km gyaloglás után Sástóra értem, itt a helyismeretem miatt tudtam, merre kell folytatni a túrát. Hamar a Rákóczi-forráshoz értem, itt a leírás nem adta meg, hogy melyik irányba kell követni a S jelzést. Rövid gondolkodás után – helyesen – jobbra indultam el. Meg is leltem nemsokára a Muzsla-tetőn lévő kis kilátót, s tövében az igazolópontot. Cukorkával kínáltak, egyet elfogadtam. A csomagolását szerettem volna kidobni:
- Van szemetesetek?
- Dobd a tűzbe – mutatott a tábortűzre a pontőr.
Inkább begyűrtem a zsebembe.
Ahogy mentem le a cél felé, mire lettem figyelmes? Néhány túrázó véletlenül elvesztette a ponton kapott cukorkák csomagolását. Hát nem ott volt nagyon sok a földön?! Mivel volt még időm, belefért, hogy lehajoljak ezekért a „véletlenül ottfelejtett” szemetekért. Mátrafüreden, a buszmegállónál, a kukánál megszabadultam a „gyűjteménytől”.

A cél is az erdészeti suliban volt, odatalálni nem okozott gondot.

A túra pozitívumai:
- kedves és lelkes szervezők,
- szép útvonal, olyan, amelynek nagy részén eddig nem rendeztek teljesítménytúrát.

A negatívumok:
- szarvashibák a leírásban (Lásd Mária-képesfa...),
- kisméretű kitűző.

Összességében viszont kellemes élmény volt a túra. A kisebb(-nagyobb) hibák talán az első rendezés izgalmaiból adódtak, jövőre remélhetőleg kijavítják a leírásban elkövetett baklövéseket.

A célban nem sokat időztem, kicsit megmosakodtam, aztán hazaindultam. Legyalogoltam a kerékpárúton Gyöngyösre, közben felderítettem a Bába-kő fedőnevű gejzírkúpot is a gyöngyössolymosi elágazásnál, amit eddig már kétszer is kerestem, de nem találtam meg a rossz keresési stratégia miatt. Este 7-re értem Gyöngyösre, szüleimhez.

Otthon vettem észre valamit a leírásban: „Figyelem! Az útvonalat elsősorban térkép használatával követhetitek biztosan!” Ezzel egyet kellett értenem. (Lásd Mária-képesfa...)

A Vadas Jenő túrákat mindenkinek csak ajánlani tudom, a negatívumok ellenére is, én annyi szép helyre vetődtem el, annyi szépet láttam…


Szőke György