Élménybeszámolók - lista

2003. március 29.

Gyöngyöspatán jártunk a minap...

A MEVISZ természetjárói számára folyamatos a szezon. A hegyek, az erdők világa, a Mátra minden évszakban mutat valami szépet annak, aki elmegy hozzá. A Tavasznak a természet és a benne élő ember mégis megkülönböztetetten örül – ujjong! –, ahogy a nyelvújítók ezt az állapotot szabatosan meghatározták.

Március 29-én Gyöngyöspatára vitt az utunk – Bognár Laci szervezte meg szülőfaluja és annak szép határa meglátogatását. Az ezeréves főesperességi központ történetét Tóth Elemér esperes úr a híres Jessze oltár előtt adta elő – sűrűn utalva a mai, e múlthoz ritkán méltó állapotokra.

A templomból kilépve Bácskai Gyuri bácsi vezetésével indultunk neki a hegynek. A Havas hegyét nagy ívben elkerülve és a patakot kétszer is átlépve a Mész-pest platóján pihentünk meg először. Az úton és a mellette lévő szántáson rengeteg érdekes követ láttunk – Tóth Karcsi alig győzte magyarázni a sok kíváncsi laikusnak a szerte heverő kristályok, jáspisok történetét, jellegzetességeit. Majd nyáron, Erdélyben mutatok még különbeket, ígérte. Nemsokára a Závoz-rétre értünk, ahol szétváltunk. Akik nem vágyták az egyre erősebb napsütésben az emelkedőket, azok Eszter vezetésével a Káva káváján Fajzatpusztának, majd onnan tovább, Patának vették az irányt. Huszonegyen indultunk még beljebb és feljebb, egyre jobban örvendezve az útmenti hófoltoknak – most már tudjátok, mitől olyan szépek a mi lányaink?!

A Hármashatárnál vált ketté a csapat – a rövidtávra menők ellátják a nagymenőket

A Tót-hegyesre felérők néhány, hasukat süttető vaddisznót ugrasztottak meg. Helyükbe telepedve reggeliztünk, miközben egy dúsan virágzó mogyoróbokor ágai között a Nyesett-vár sudár koronáját és a mögötte lévő Galyatetőt szemlélgettük.
A Tót hegyesről a Babik kúthoz siettünk – nagyon kellett már a friss víz és szerencsénkre csorgott is a forrás rendesen, aztán irány a Világos, a virág borította. A megkésett, de most már mindent betöltő tavasz itt már előhúzta a leánykökörcsint is, amit két hete a Bükkben annyira hiányoltunk. A hegytető gyepének minden tenyérnyi helyén rengeteg, látásból is alig ismert apróvirág köszönt ránk – az ilyen díszes asztalnál a szendvicset is ünnepi ebédként fogyasztja az ember.
Lassan szedelődzködtünk, pedig volt még hátra ebből a nagyon gyér jelzésű utunkból még jó pár óra. De hát nem azért jöttünk, hogy mielőbb hazaérjünk... inkább, hogy itt is otthon legyünk!
Kis tévelygés után találtuk csak meg a Fajzat-pusztára vivő utat, előkerült az iránytű is – de azoknak sem volt könnyebb a dolguk, akik Tarjánba igyekeztek...!
Az út vége a szépen gondozott patai gyümölcsösök és szőlők között vezetett – dolgoztak is sokan most is, húzták ki a már levágott vesszőt a sorok közül, vagy már kötötték le a tőkén maradottakat.
A falu fölé érve az első templom alapjait megőrző Ezredév parknál és a Hunyadi Mátyás által lerombolt, akkorra rablófészekké züllött egykori vár helyén, a Várdombon álltunk meg. Gyöngyöspata, az egykori mezőváros mintha a tenyerünkön lenne.

Merva László