Élménybeszámolók - lista

2023. november 21.

A Sárréten akkor és most

Október végén a Kis- és Nagy - Sárréten jártunk. 12 évvel ezelőtt voltunk erre, akkor egy nagyobb csapattal, úttörőként az egyesületből. Írtam is egy lelkesült élménybeszámolót (egyetlen egyet az egész Kék Körről).

Gondoltam, úgy fogom megírni mostani élményeinket, hogy idézek ebből a régi cikkből és hozzá fűzöm mostani benyomásainkat.
A csapat tagjai a kéktúrázók és a csavargók. Utóbbiak között vannak, akik már teljesítettek és olyanok, akik kevesebbet gyalogolva, le-letérve a kék ösvényről meg akarják ismerni az Alföldet.

(2011.) Március 12-16. Idei első túránk az alföldi kéken. Terepünk a Kis- és Nagy – Sárrét, Körösladánytól Bakonszegig.
Nem fogtam volna hozzá az íráshoz, ha most már sokadszorra az elmúlt kilenc évben, nem járunk ekkora szerencsével. Az idei tavasz első öt napja volt a miénk, ahogy hazaértünk eleredt az eső, fagyos éjszakák, hideg, esős napok kezdődtek. Hányszor jártunk így! Ugyan kinek-minek köszönhetjük ezt a kivételes bánásmódot?
Kísérjen bennünket az égiek jóindulata továbbra is!

(2023.) És most is így lett. A félelmetes meteorológiai előrejelzés indulásunk előtt az ellenkezőjére váltott. Csodás napsütés, eső nélkül mind a négy napon!

(2011) A Sebes-Körös menti Vidra Tanya a szálláshelyünk. Valamikor turistaszálló volt az épület, mely viszontagságos évek után felújítva, kibővítve, fürdőszobákkal ellátva, terasszal, udvari fürdőmedencével várja a vándorokat is, mert egyébként, a tízezer lakosú kisváros és környéke lakodalmait, nagy létszámú rendezvényeit tartják itt.

(2023.) Ezúttal is ezt a helyet szemeltem ki tartózkodási helyünknek. Akadt némi bonyodalom a szállásadóval, de másnapra túltettük magunkat ezen. Az első vacsora ugyan nem volt nevezhető semminemű éteknek, de látva a tányérban maradt étkek sokaságát a séf csak meggondolta magát és utána már finom étellel várt bennünket. A Sebes-Körös most is gyönyörű volt, partján az ősz színeibe öltözött fákkal. .

(2011.)Körösladánytól a folyó gátján vezet a turistaút idáig, alig 13 kilométer. Mi is kellemes sétával, bemelegítésként tettük meg az utat.

(2023.) Mi most más utat választottunk. A Kékek Dévaványáról indultak a kieső Folyás-ér felé és 19 km megtétele után tértek vissza Körösladányba. Mi, a Csavargók Gyomaendrődre igyekeztünk, elsősorban a Kner Nyomdaipari Múzeumba. Vendéglátónk, nyugdíjas nyomdász, aki nagy szeretettel a szakmája iránt megismertette velünk a nyomdászat múltját, a Kner család történetét, sikereik titkát és szociális érzékenységüket alkalmazottaik iránt. Elég, ha azt mondom, Knerék elsőként ebben az országban kollektív szerződést kötöttek alkalmazottaikkal!

(2011.) Rögtön másnap, már reggel összesároztuk magunkat, amikor a Cifra-hidat akartuk megközelíteni. De aztán nagy bölcsen hallgattunk a helyiek figyelmeztetésére, hogy bizony ez az út csak gumicsizmában járható a fél lábszárig érő víz és sár miatt. A rövidebb, de a nemszeretem műutat választottuk Csolt Monostorig. Itt egy nagyon érdekes, általunk mindeddig nem ismert régészeti bemutatóhelyet láthattunk. A 6000 éves kultúrát, kilenc építési szinttel feltárt történelmi emlékhely vetekszik bármely magyarországi hasonló helyszínnel. A történelem-régész szakos tanár, Kovács István pedig olyan történelem órát tartott nekünk a régészeti leletek bemutatásával, hogy a leglaikusabb látogató is, mint amilyenek mi is vagyunk, megérezte-megértette mi és miért is történt itt hat évezred alatt. A szépen gondozott parkban pedig a népi írók nagyjainak állítottak szobrokat, így tisztelegve emlékük előtt. Ha valaki arra jár, ne menjen el úgy a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely előtt, hogy be ne térne oda!

(2023.) Nekünk nem volt ilyen szerencsénk. Az ásatás egész területén hatalmas felújítás és régészeti feltárás folyik. Kovács István tanát úr a messzi Ausztráliába települt. De azért a területre beinvitáltak bennünket egy kávéra, egy rövid tanösvény-járásra a pákász-kunyhóhoz és kóstolót is kaptunk a birsalmával, szilvával készült sült tökből.

(2011.) Vésztő innen nincs messze, hamar odaértünk. Tovább tartott megtalálni a Sinka István Emlékszobát, ahol a Nagyszalontán született, évekig Vésztőn élő és alkotó, juhászból lett költő emléktárgyait őrzik. A múzeum munkatársa türelmesen várt ránk és ő is nagyszalontai lévén lelkesen beszélt Sinka életéről, költészetéről.
Azt a pár soros ballada részletet, mely előtt sokan megálltunk, ide idézem:
„Egyszer volt szép az anyám tánca,
Mikor kendőjét gyepre hányta,
A Korhány vizénél, Pusztapándon,
S bokázó lába pásztortűznél,
Öles apám örömére
Szállt, mint illat a virágon.”
(Címe: Anyám balladát táncol)

(2023.) Vésztőn egy kis kárpótlást kaptunk. Sinka István emlékházán kívül (ahol már nem találtam meg a régen dédelgetett verssorokat), még két gyűjtemény született mióta nem jártunk erre. A Metykó Ház, itt Metykó Gyula helyi festőművész állandó kiállítása található, nagyon szép festményekkel az alföldi tanyavilágból. A titokzatosan hangzó Bagolyvár pedig, egy valamikori gazdag békési ügyvéd Kós Károly stílusában épített háza, mely most funkciót váltott és Kós Károly életművét hivatott megismertetni a látogatókkal.

(2011.) A Holt-Sebes-Körös partján még jó darabig gyalogoltunk, mire Okányba értünk. Ez a falu, különösen nekünk, erőműveseknek, arról nevezetes, hogy itt született Pribolyszki Mátyás, citeraművész, aki egykor munkatársunk volt.
Hétfőn, az ünnep előtti napon, Okány utcáit elhagyva Zsadányba indultunk. A két falu neve rímel egymásra, és ennek története van. Két szkíta vezér telepedett itt le, Oge kán és Zage kán, ebből lett Okány és Zsadány. Csak az zavar be kissé, hogy Zsadány nevét szláv eredetűnek írják le több helyen: Sadan vagy Zwad, ami hatalmast, hatalmasságot jelent. A két faluban az a hír is járja, hogy valahol itt van eltemetve Attila, sőt itt színtiszta hunok élnek, akiket akár nemzetiségi kisebbségként is el kellene ismerni. Más forrásokból arról értesülhetünk, hogy itt igazi török-tipusú emberek laknak. Lehet választani, hun vagy török, kinek mi kedvesebb!
A két falu Trianon előtt Nagyvárad vonzáskörzetéhez tartozott, itt is számos zsidó család élt a 20. század elején. Őket 1944-ben elsők között vitte a vonat Auschwitzba. Okányban emlékmű figyelmeztet a borzalmakra és állít emléket a falu meggyilkolt lakóinak.
Zsadány után egyre közelebb érünk a begécsi, biharugrai tavakhoz. Kicsit elkeveredtünk és a vízzel elöntött, Vátyonnak nevezett részen találtuk magunkat. Megérte, itt igazi csoda várt ránk. Miközben a vizes, zsombékos réten megpróbáltunk legalább belül száraz bakanccsal átjutni, megelevenedett előttünk a vízi világ. Kócsagok, gémek álltak eledelre lesve, kacsák úszkáltak seregestül, le-lebukva a vízbe, ludak húztak el felettünk hangos gágogással és mindenféle apró, hangoskodó madár cikázott a víz felett, és énekelt, ahogy a csőrén kifért. Békák ugrottak el ijedten bakancsunk elől, szalamandrákat segítettünk át az úton. A tóhoz érve madárles is segített a nézelődésben. A nagy tavon kárókatonák fekete serege foglalta el a szárazulatokat, faágakat, mozdulatlanul figyelve a leendő zsákmányra. Sütött a nap, langyos meleg volt. Már előbújtak a törpe nőszirom zöld levelei.
Kitört a tavasz!
De nem annyira, hogy Geszt előtt felszárította volna a belvizet, amely - más út nem lévén – elnyelte gondosan féltett, eddig inkább csak vizes bakancsainkat.
Így értünk be a falu régi temetőjébe, ott a Tisza-család kriptájához. Geszt, a Tiszák ősi fészke. A család két miniszterelnököt adott az országnak, Tisza Kálmánt és Tisza Istvánt, de a család tagja volt az a Tisza Lajos is, aki a szegedi nagy árvíz után az újjáépítés biztosa volt, és a városban körút viseli a nevét. A kastély ma iskola, éppen csak annyi pénzt tudnak ráfordítani, hogy az állagát a mostani nem túl jó szinten megőrizzék. A parkban kicsi nyári lak, Arany János itt tartózkodásának emlékét őrzi.

(2023.) A Begécsi tavak előtt most is kicsit elkeveredtünk, de ez a világ más volt, mint a tavaszi 12 évvel ezelőtt. Volt helyette őszi varázslat! A kék égen lassan kúszó „tejszínhab”felhőket a játékos szél szétcibálta fátyol-szerű alakzatokká, melyeken átszűrődött a Nap gyengülő aranya. Alig tudtunk betelni a gyorsan változó égi varázslattal.
A Begécsi víztározónál a régi kilátó rogyadozik, túlnőtték a fák is. Egy pici vízfelületen kívül semmit nem lehet látni.
Geszten a kastély felújítása folyik, nem látogatható. A temetőből jövet a parkon keresztül menve felújításra vár Arany János tanítói házacskája is.

(2011.) Már a buszon szó esett a biharugrai alsósorról induló neves íróról, Szabó Pálról is. Jó tíz kilométer után meg is érkeztünk a faluba, ahol éppen a nemzeti ünnepre összegyűlt falusiakat kerülgettük lábujjhegyen, hogy ne zavarjuk a koszorúzást. Mi az alsósorra igyekeztünk, Szabó Pál szülőházához. Az emlékhelyet az író lányának súlyos betegsége, majd halála óta nagy alázattal és szeretettel gondozza Szluka Mátyás, nyugdíjas magyar tanár. Leültünk az udvari padokra és hallgattuk, hogyan lett a falu szegény, iskolázatlan kőműveséből az egyik legjelentősebb magyar író, akinek első írásait Móricz Zsigmond üdvözölte lelkes szavakkal. Nem dicsekedhettünk azzal, hogy ismerjük Szabó Pál munkásságát, de sokan emlékszünk még a Talpalatnyi földre, egyik legnagyobb film élményünkre, Góz Jóskára, Juhos Marikára (Szirtes Ádám, Mászáros Ági játszotta). A film Szabó Pál három novellájából készült: Bölcső, Lakodalom, Keresztelő.
A ház őrzője, Szluka tanár úr, aki mindenesként természetesen takarítja is a szülőházat, aggódó pillantásokat vetett sáros bakancsainkra, és kedvesen kérte, takarítsuk le azokat mielőtt a házba lépünk. Pillanatok alatt felmértük, hogy ez bizony sok időt venne igénybe, és kétes eredménnyel járna. Azonnal felajánlottuk, inkább megszabadulunk a szörnyű lábbeliktől. Így zokniban léptünk a valóban patyolat tiszta kicsi házba. Bent sok-sok személyes tárgy, „hivatalos” és családi fénykép, könyvekkel zsúfolt szekrény idézte meg nekünk Szabó Pált. De az üveges verandán telelő gyönyörű muskátlik, és sok-sok más, tavaszváró, kertbe kívánkozó virág, inkább azt az érzést keltették, hogy a ház gazdája még itt van valahol.
Búcsúzóul még elolvastuk a ház falán lévő táblát, írók, politikusok neveit, akik itt jártak Szabó Pálnál, együtt álmodni tisztességesebb jövőt.

(2023.) Szabó Pál emlékháza sem látogatható, felújítás alatt áll. Befejezve a túrát, bélyegzés után felültünk a buszra és felkerestük a 3 kilométerre levő Madárvártát. Csodálatos környezetben, messze a világ zajától áll a madárvárta. Teljes egyetértésben úgy döntöttünk, hogy ez a hely lesz következő utunk szálláshelye.
Eljött az utolsó nap. Búcsút mondva a Vidratanyának a csapat nagyobb része gyalog indult Körösladányba.
A Kékek eddig 300 méter híján 500 kilométert gyalogoltak.

2011-ben így búcsúztunk az Alföldtől:
Lábad előtt nincs akadály, szemed a végtelent kutathatja, felemelt fejjel érzed a határtalan szabadságot. Őzek riadnak fel tízesével és száguldanak előlünk, mint a szél. Messzebb egy erdőfoltnál szarvasok. Koronás fejüket büszkén emelik a magasba. Nem jönnek közelebb, de nem is vágtatnak el. Nyulak kergetőznek, ők már tudják, tavasz van. Egy róka is feltűnik, aztán tovább sompolyog. Az égen is vadászok köröznek, ölyvek vagy réti sasok? Mindenki mást mond. A vadlibák tömege próbálgatja a V-alakot felvenni, közben mintha veszekednének. Náluk is mindig kilóg valaki a sorból? Vagy unja a gyakorlatozást, enne, s pihenne már? Megszólal valaki közülünk: már két órája megyünk, mikor állunk meg?

(2023.) Az Alföldet nagyon lehet szeretni. Közel kell menni hozzá, mert nem adja magát könnyen. Ahogy egyik túratársunk mondta anno: az Alföldnek előre kell köszönni.

A fotókat Diák Tibor, Előházi Irén, Hiesz Györgyné, Hiti Éva, Pintér Erzsébet, Pintérné Tóth Edit, Szőke Ilona, Verebélyi László készítette.

2011. 04. 30. és 2023. november 18.
Rajki Sándorné