Élménybeszámolók - lista

2023. november 04.

Sűrű az őszi túraprogramunk, s szerencsémre én is sok egyesületi túrán voltam a közelmúltban. Ennek ellenére hónapok óta nem írtam beszámolót, pedig nagyon szeretek. Úgy érzem, ezek az írások üzenetet hordoznak, s talán néha valaki kap belőlük egy kicsit azokból az élményekből, örömökből, amiknek mi a túrákon részesei voltunk. S talán egyszer majd velünk tart! Az egyik oka a toll kiszáradásának feltétlenül Szőrös szeptemberi Napsugár-túráról írt beszámolója volt. Ő, aki a távirati stílus mestere (általában, mire hazaérek, otthon már nem is kérdezik, milyen volt, mert Szőrös beszámolója már előbb landolt…) de arról a Találkozásról olyan mély érzelemmel számolt be, hogy belém ragadt a szó. Az októberi Napnyugtáról meg azért nem tudtam beszámolni, mert amit Pisti a Nagy-álláson mondott, azt se lenyelni, se kiköpni nem tudtam.

De majd most!!

Alig két hete hallottuk, hogy a Kegyeleti túrához nincs túravezető. Tudtuk, ezt a szégyent nem engedhetjük, de addig kérettem magam, míg Szőrös beelőzött, alig bírtam visszasírni mellé magam.

2006-ban vezettem az elsőt, akkor még „Tisztelgő túra” néven az esti Gyöngyösről az éjféli Kékesre. A zúzmarás fák között a Hold ezüsthídján csikorgó hidegben értük el a csúcsot. Akkor még „csak” régi elődeinkre emlékeztünk; Szerencsés Imre, Hanák Kolos majd a Kékesen II. Rákóczi Ferenc kopjafájánál gyújtottunk mécsest.

A következő évben már a Felsővárosi temetőbe is volt okunk betérni, ahol Harmanné Marika friss sírját álltuk körbe. Ő volt az Egyesület első nagy vesztesége, s ma már tizennégy név áll a listán. A tizennegyedik, Rozika pár napja hagyott itt minket…

Tizennégyen szálltunk le Kékestetőn a buszról.
Az ijesztgetős időjárás-előjelzés miatt sokáig tartott a készülődés: kamásnikba, kabátokba burkolózott a csapat, mire rájöttünk, hogy messze nincs olyan hideg, mint azt messziről gondoltuk (hát még mit gondolhattak az otthonmaradottak!). Mire elértük Kiss Peti emlékhelyét, már ki is melegedtünk.

Petiről, akit sokan fiunknak is tekintettünk többen is megemlékeztünk: Illés a teljesítménytúrák bajnokát, Józsi a nagy hegyek királyát, én az útjelzések szorgos festőjét láttattam benne. Nagy örömünkre a szívós kis tiszafácska, ami az emlékkő előtt kapaszkodik a köves földbe láthatóan jól viselte a száraz ágak lenyesését, amit a tavaszi emléktúránk alatt végeztünk rajta, mert most életvidáman nevet a vándorra.

Tizennégy kis kavicsot tettem a padra, rajtuk a halottaink nevével. Mindenki választott egyet-egyet, s vitte magával a Kis-kőhöz.

Alig léptünk be a bükkerdőbe, ránk nevetett a Nap. Néha-néha még bebújt a felhők mögé, de az út nagy részén elég volt az egyszál póló, csak a nagyobb megállóknál vágyott kicsit az ember a polárpulcsi melegére. A gerincen a nap szárítgatta a hajnali eső cseppjeit és a felhők párájának lecsapódását a fákról és kövekről, míg alattunk gomolygott a felhővé sűrűsödött pára: a Mátra ma túllépett hétköznapi formáin és színein, az Ősz ma ünnepibe öltöztette a természetet.

A Sötét Lápától régjárt kocsiúton indultunk a Négyeshatár felé. Gombák tömkelege bujkált a színes avarban, gyakran alig volt hova lépni. Az út egyszer csak elenyészett, s mi némi hezitálás után egy nem túlmeredek vágáson leereszkedtünk a Markazi kapu felől érkező kék jelű kerékpárútra, amin némi késéssel ugyan, de beértünk a Négyeshatári pihenőpontra. Egyedül Illés verekedte végig magát a tervezett kocsiúton, de elmondása alapján jól tettük, hogy otthagytuk, mert már szinte járhatatlan a kidőlt fák miatt (ilyenkor legalább gondolatban hálát mondhatnánk az erdészeknek, akik, ha nem is mindig rögvest, de rendszeresen kivagdossák a turisták útját keresztező fatörzseket – vagy a kötelesség teljesítéséért nem jár köszönet?).
A Négyeshatárnál Tibi várt minket, aki Füredről indult, hogy némi mozgás is legyen a napjában!
Átvonultunk a Kis-kőhöz - amikor már otthon érzi magát az ember az erdőben, akkor – természetesen - elindul a saját feje után, hiába mutatja mindkét túravezető az igazit, a követendőt…

De a két tábor egyesült a turisták mátrai emlékhelye előtt, s ott az alkalomhoz illően elcsöndesedtünk. Illés elmondta, hogy az MTSz egykori megyei elnöke, Lovász Józsi bácsi kezdeményezésére helyezték el itt az első táblát mindazon elhunyt turistatársaink nevével, akik sokat tettek a Mátra turizmusáért. Megjegyezte, hogy kár, hogy olyanok is felkerültek a táblákra, akik ezt nem érdemelték ki, de a lányok lepisszegték: Most ne kukacoskodj! Felemelő reakció!

Ezután Magyari Marika felolvasta Rajki Marika megemlékező írását. Marikát külön hívtuk, jöjjön és emlékezzen meg a régiekről, de bár ezt nem vállalta, a szöveget elküldte Eszternek. Vagyis még eggyel többen voltunk a Kis-kőnél! S mindvégig velünk volt Eszter, aki ezt a túrát megtervezte, és felélesztette.

Aki nem volt ott, olvassa figyelmesen, így lehet még kapcsolódni az emlékezéshez!

Sok kép is készült, talán látni rajtuk a felemelkedést, amiben részünk volt… S Eszter kavicsait is, amiket a deáki temetőben gyűjtögetett erre az alkalomra.

Visszakapaszkodtunk a dózerútra, s falatozni kezdtünk. Minden túrán vannak páran, akik gondolnak a többiekre, sütit, nasit hoznak, s kínálgatnak. Ezen felbátorodva reggel én is belemarkoltam mákospogácsa-készletembe, s a múlt heti napnyugta-túrához hasonlóan most is elkelt a szállítmány, az utolsó szemig. Figyelem: a jövő héten is viszek!

Továbbra is igyekeztünk elkerülni a jelzett utakat, de ez errefelé nem nehéz, az erdészek mindig alakítanak ki új lehetőségeket. Így jutottunk el a Rónya-kői kőkunyhóig, ahol láttam, hogy Gurúz Laci tényleg pótolta az egyesületi elérhetőséget a kódtáblán – jó érzés volt, hogy mások is sajátjuknak érzik ezt a túramozgalmunkat (is).

Zoli, aki végig örvendezett a járatlan és ismeretlen utak miatt, itt kicsalta a csapat nagy részét a Tekeres-kőhöz: ha már itt vagyunk, nem hagyhatjuk ki! Néhányan most mégis kihagytuk (tavasszal ez kötelező célpont volt és lesz a gyerektúránkon), s türelmesen vártuk a fiatalokat, hadd tombolják ki magukat -!

Gyakorlatilag eddig tartott a közös túra; lassan szétszakadoztunk, s mindenki a saját tempójába ért le Füredre. Engem a Peresi vadászház vigasztalan állapota fogott meg: oda inkább ne menjetek be…
A Kőporos tető felé szembe jövő, nem egészen turistába öltözött párt, a pataknál pedig a Benevárt tudakoló másik párt biztattunk: érdemes tovább menni, ritkán ilyen szép a Mátra!

Remélem, jöttök Ti is, amíg lehet!

Pusztamonostor, 2023. november 4.
Merva Laci

További képek az egyesület FB oldalán találhatóak.