Élménybeszámolók - lista

2023. augusztus 01.

Sűrű a nyár, tele élményteljes családi és közösségi eseményekkel. Most éppen az Anna-nap és számos születésnap miatt gyűltünk össze, és vándoroltunk házról-házra tíz napon keresztül, miközben az erdőben Pinczi Gyuri kitűnő túraprogramjai zajlottak, ezáltal nélkülünk.

A nagy nyári túráinkról - amelyek a Felső Tiszán, illetve a Felső-Garam hegységei között zajlottak - sem számoltam be, pedig azok igazán nem voltak élmények és tanulságok nélküliek! De a fényképek - elsősorban Tóth Szőrös Pistának köszönhetően – azért eljutottak a szerkesztőség (ME) postaládájába, s a honlapon jelzik hova jutottunk el, s remélhetőleg nem csak a résztvevők szívét dobogtatja meg, amikor közöttük tallóznak! S ami még nagyobb öröm, ha én nem reflektálok valamely túrára, egyre többször akad olyan szervező, túravezető, vagy akár csak résztvevő, aki erre késztetést érez – ld. a Felső-Tiszával kapcsolatosan Marika és Éva beszámolóit! Ha visszalapozunk a kezdeti évek krónikájában, látjuk, milyen építő és megtartó szerepe lehet egy szösszenetnek is; igen, ezek voltunk, s ezek vagyunk mi!! Remélem, egyszer majd a most még az élményeiket csak egymás között megosztó társaink is veszik a fáradtságot, s beszámolnak az egész közösségünknek mindarról, amit ők ott megéltek!
Még az aktuális napnyugta-túráról is majdnem lemaradtam, de oly sokan vártak az oroszi buszra, hogy végülis elértem azt én is. A hátsó sorban tudtam csak leülni, ahol a motor melegében (ide inkább télen kellene ülni!) a reptéri szandálomat túracipőre cseréltem, s már le is kellett szállni, mert elértük az oroszi temetőt, a túra indulópontját.
Hat hölgy, tizenkét férfi és Mogyoró, az egyik új túratársunk barátságos kutyája alkotta a végig jókedvű csapatot, amelyet Gyöngyösoroszi illetőségű Kis Pista kalauzolt a mai túrán. Pisti most is alaposan felkészült, mélyre ásott a község történetébe, amihez még a családi krónikát és a falu öregjeinek emlékeit is felhasználta. Aligha jutottunk volna ki az oroszi határból, ha mindezeket megosztja velünk, de ha a végig sűrű felhőzet mögé bújt Nap (Szőrös fogalmazása szerint ezek a fránya felhők megint ellopták tőlünk a napot!!) nem is sürgetett, az aránylag nagy táv és a solymosi Mátra beígért látnivalói nem engedték, hogy hosszadalmasan időzzünk egy-egy ponton.
Az Ércbánya meddőhányójára kapaszkodva új, nagyszerű panoráma tárult elénk, irigyelhetjük is érte a közvetlen-Mátraalja lakóit. A közösségi túrázás nagy előnye, hogy itt mindenki megnyílik, az eddig ismeretlen túratársak is hozzáteszik az ismereteiket, mindig van kitől kérdezni. Most a flotálás fogalmával (itt is alkalmazott technológia az érc és a meddő szétválasztására) ismertetett meg minket a Tanár úr, aki ugyancsak nem új a körünkben, sőt a napnyugta túrák egyik alapembere (és fotósa!). Az erdőn túl a Bagolyvárhoz vitt a szépen felújított jelzésű Z- (de kár, hogy a festők ritkán mutatják meg a munkájuk eredményét!), ahol Pisti azt is elmondta, mikor építették a kőhidat a szolnoki utászok. A sokunk által ismert tulajdonost egy régi, úttörőavatási képen ismerhettük fel, a birtokon ezúttal csak a tekintélyes és nem túl barátságos őrzőkutyái fogadtak minket (Mogyorót meg is kellett kötni, nehogy a kerítés átugrására ösztönözze a félelmetes őrző-védő szolgálatot). A valaha itt dolgozott kovácsmester történetét nemcsak szóban, de eredeti dokumentumok által is megismerhettük, amik nagyon segítettek elképzelni, mit alkotott itt az oroszi ember, s mit szenvedett a megélhetéséért.
A turistaút ezután több, éppen száraz patakmedret (Márti megfogalmazásával: kőpatakot) keresztezett, s vitt át a solymosi határba. Felidéztük itt a régi, Bácskai Gyuri bácsi által vezetett évzáró túrát, amely talán Lajosházára vitt minket, emlékeztek még? Nagyon szép tölgyerdőben haladtunk, hol száraz, hol nedvesebb talajon, s akinek szeme volt hozzá, talált is szépen gombát, még vargányát is (Éva kért is egyet Pistától; bár még sosem kóstolta, de most ennyi dicséret hallatán megjött rá az étvágya (remélem, jó egészségben találnak soraim!)). Pisti pedig egy kőfeszítő ékbe botlott, amit egy valaha erre gombászó munkás veszthetett el, s hiába kereste hosszasan a számára bizonyára értékes szerszámot, az megvárta a túravezetőnket, hogy róla itt méltóképpen essen szó.
Ezután felgyorsult a tempó, mert az óra azt mutatta, hogy két óra alatt félútig sem jutottunk, s nem akartuk kihagyni a fő attrakciót, az Asztag-kő bányáját és a csúcsát sem. Számomra ez újdonság volt…, őszintén szólva még sosem voltam ezen a pazar panorámájú szikla tetején. Nem mindenki jött fel; nem volt egyszerű a feljutás és főleg a lefelé vezető úton kellett nagyon figyelni, így a csúcsfotóról (reméljük, Feri elküldi!) ők le is maradtak. Innen szaporáztuk, Feri és a lányok előre lódultak - legalább a buszt elérjük, ha már a túra másik fele homályba is vész! A Lévai-sziklakúpnál vártuk össze egymást (története majd egy másik túráról szóló beszámolóban), s innen nem mindig jelzett úton, szinte toronyiránt értük el a Csák- kő posványosodó bányatavát, ahol a csurdító közönség megint sok szemetet hagyott maga után. A Dezső-várnál még volt egy kis pihenő, majd a bánya peremén, és a Kis-hegyet megkerülő Z+ jelzésen, már szemerkélő esőben igyekeztünk mielőbb Solymosra érni.
Végül még a buszt is elértük (nem kellett sokat várni rá), aminek ülésére már nagyon fáradtan rogytam le, érezve, hogy ezek a lábak aligha ússzák meg éjszaka a görcsöket; így vagyok velük minden nagyobb kihagyás után. Nem szabad két hétig lógatni őket, mert annyi idő alatt nagyon el tudják felejteni az erőfeszítést…
Nagyszerű túra volt! Megint bebizonyosodott, hogy nem a külső körülmények, hanem a Társaság teszi azt jóvá, vagy kevésbé jóvá. Köszönet minden résztvevőnek, különösen Kis Pistának!

Pusztamonostor, 2023. augusztus 2. Merva Laci