Élménybeszámolók - lista

2022. december 12.

Pénteken végig esett, de reggelre csak elállt. A meteorológia délelőttre esőszünetet ígért, de úgy látszik, ezt kevesen hitték el neki, mert senki nem hívott, hogy lesz-e túra.
Már unalmas lehet, hogy mindig hajtogatom: csak elindulni nehéz, az erdő az egészen más világ, sokkal szebb, mint ahogy a szobából elképzeli az ember…, de tapasztalati tény, hogy amikor belép az ember a természet birodalmába, maga is megváltozik. Nehéz ezt belülről elhinni, ehhez bizony ki kell menni!
Négyen indultunk fel az Első-Tarnóca völgyében. A társaimtól hallottam, nem mindenki maradt azért otthon az Egyesületből; a Tarjankába legfelsőbb körű támogatással indult egy másik túra, ami „természetesen” csak a meghívottak részére volt elérhető. Gyorsan túltettem magam ezen, mert a talpunk alá kellett figyelni.

A tegnapi eső számtalan patakocskában csordogált a hegyoldalról, főleg a kitaposott ösvényeket, turistautakat mosta, mélyítette. Nem sokkal az Úsztató fölött, még az Első híd előtt olyan erővel, sodrással vágott át a máskor könnyedén átléphető kis folyás az úton, hogy egy pillanatra tanácstalanok lettünk, még a visszafordulás is felmerült bennünk. Az elszántságunk azonban legyőzte a kishitűségünket, s felkapaszkodva az átázott, nagyon csúszós hegyoldalba nagy nehezen teljesítettük ezt a próbát. (Pista meg is örökítette az egyik „gatyafék” nyomát a ruházatomon). A Tarnóca, amelynek medrében máskor alig csordogál némi vizecske, most fékeveszetten zúgott, fröcsögött, habzott. Szemünkkel láthattuk, mi az az erő, ami ennyire kimosta, kimélyítette a sziklás talajban a medret.
Rövidesen elértük a „Völgyzárógát” nevű várhelyet. Jelen körülmények között nem volt nehéz elképzelni, hogy a megrekesztett patak mekkora akadályt képezhetett annak aki ezt a kis erősséget be akarta venni.
A Második híd nem épült újra, az erdészek a gázlót használják, de három embert most még elbírt az öreg szerkezet. A Harmadik hídból (ahol a Ko jelű út indul a Csurgó felé) már régen csak a pillérei, meg 1-2 rozzant gerenda van meg, így a S - turistautat, amelynek a jelzései egyébként is eléggé kopottak itt is a legközelebbi gázló felé kellene kanyarítani.
Rövidesen egy irtásra értünk, amit fiatal bükkfacsemetékkel telepítettek be. A jelzett út távoli kanyarulatát levágva átverekedtük magunkat a telepítésen, vagdosva a sok szederindát, ami átszőtte a területet. Nemsokára megint elhagytuk a jelzett utat, mert azt a Jóidő-kút felé nagyon feltúrták az erdészeti járművek, s a valamikor lezárt, de most már nyitott kapukkal váró vadász-úton jutottunk el a Szederjes-tető alá. Ebben a magasságban már sejtelmes ködfelhőben jártunk, az utat szegélyező öreg bükkök sziluettjei mesebeli hangulatot sugalltak. A tavaly szépen megfestett OKT-nyomvonalon közelítettük meg a Szederjes-tető kiszögellő, máskor ritka szép kilátást adó várhelyét. Leereszkedve a csúcsról (aztán egy másikról, a Nagy-Zúgó hegyéről is) a Jagus alatti nyeregben értünk el a Csurgó-kúthoz vezető Ko jelzéshez.
A Csurgó-kutat, a hozzá vezető hidat s a mellette lévő, sajnos egyre elhanyagoltabb menedékházat Csízik Zoliék építették, vagy 25 éve. A hidat, ami közel húsz évig szolgált, már kicserélték egy újabbra, a háztetőt is felújították már egyszer, de azt megint javítani kellene, mert beázik, s egy hideg éjszakán már nem nagyon védené meg a vándort. Két nyári éjszaka emléke is köt hozzá (egyszer kékfestés közben, másodszor kéktúra során voltam itt vendégségben). Remélem, lesz még egyszer alkalmam ezen a helyen meghúzódni!
A kút házában egy szalamandrát leltünk, ami nem nagyon örült nekünk, még lefényképezni is alig hagyta magát. A padok mellett szép nagy tölcsérgombák alkottak íveket, köröket. Bizonyára máshol is voltak, de hanem áll meg az ember, csak véletlenül látja meg őket. A tisztáson van a kisnánai szlovák önkormányzat éppen húsz éve felállított kopjafája, amiről most éppen hiányzott az óvó Mária képe. A régi már elhasználódott, az új még keretezésre és áldásra vár. Remélem, Karácsonyra elfoglalja a helyét! A pihenőhely mostani állapota a borongósan múló időre emlékeztet, nagyon kellene már egy kis jele a megújulásnak! A kopjafa lábánál gyújtottuk meg a mécsest, most tizedszer.
Lefelé, hogy az utat elöntő nagy vizet elkerüljük, a S+ jelzésen jöttünk, a Tatárka-tisztáson keresztül. Az őszi esőzések itt-ott megtévesztették a természetet, az út mentén épp egy salátaboglárka bontogatta szirmait. A jelzést csaknem húsz éve festettük fel, s amit akkor Rajki Sanyi és Orbán Csaba kihagyott, azt azóta sem pótolta senki.
Amint visszaértünk a S sávra, elkezdett az eső is szemerkélni. Jól használtuk ki hát az időjárási ablakot, s egy szép túrával emlékeztünk meg Zoliról, akivel sokat jártunk erre, túrázni és dolgozni egyaránt!
Természetesen ezen a napon is folyt belőlünk a szó, amiből a lányok egy óvatos megjegyzése maradandó: Fiúk, jó a szöveg, de a szókészlet kicsit irritál minket!
Meglátjuk, tudunk-e ebből (is) tanulni.

Pusztamonostor, 2022. december 12. Merva László