Élménybeszámolók - lista

2022. december 09.

Röviden szólva: elmaradt.
Mármint a Napnyugta látványa, ami legtöbbször színpompás esemény a hegyen, de most az egyszer az egész jelenség a felhők mögött játszódott le…
De túra, az volt, sőt egy nagyszerű kis túra kerekedett belőle!

Számomra ez már tegnapelőtt elkezdődött, amikor felmentem kerülőutat keresni az Üdülőknél. Csúsztam-másztam, de nem találtam egy használható csapást sem. Csalódottan ballagtam vissza, amikor a régi, kerítésmászó létra helyén egy kaput találtam, ami ráadásul nyitva volt. Az udvaron pedig kőbe vésett feliratok jelezték a turistautat Mátraháza és a Kékes felé. Sőt egy udvaros fiú - söprögetés közben - széles mosollyal köszöntött. Tegnap este már Alexandra is jelezte az átjárhatóságot – lehet, hogy megmarad a mi Rákóczi utunk, s nem kell kerülgetnünk, ha a Kecske-bérc szép kilátásában szeretnénk gyönyörködni?!

Öten szálltunk fel a buszra, s a legnagyobb örömömre Márti is jött, akivel már nagyon régen nem túráztam... Marika pedig jelezte, hogy majd Mátraházánál csatlakozik. A tegnapelőtti fiú már a gyöngyösi pályaudvaron régi ismerősként üdvözölt, ő most indult munkába, én meg ugyanoda, túrázni. Negyven évvel ezelőtti magamat láttam meg benne.
Az udvaron azért némi aggodalommal keltünk át. Pista egy fabódés őrt sejtett, aki már egyszer megakadályozta az áthaladásukat, de most sem bódé, sem őr, sőt a kapu megint nyitva volt. Visszaidéztük az egykori MÁV- emlékművet, de hogy az miért volt éppen itt, azt már csak találgattuk. Személy szerint megkönnyebbültem, amikor az emlékmű mellett az „újkorban” kreált jelet nem találtam a helyén (Elnézést, Gyuri!).

A kerítésen túl kezdődött igazán a túra. Egyre felszabadultabb hangulatban, folyamatosan beszélgetve haladtunk. A Kecske-bércen figyelmeztettem új túratársunkat, Helénát, hogy fényképezze le a Rákóczi-kódot, mivel Ő most készül a túramozgalomra. Majd akkor, amikor azon jövök – így kaptam egy oktatást a turista etikából. Tiszta volt a levegő, szél sem fújt, gyakran megálltunk, hogy megosszunk egy-egy élményt, megfigyelést egymással.

Mátraházán érintettük a kápolnát, szóba került a Naphimnusz-park és az ott elrejtett geoláda is, majd nekivágtunk a csúcsnak. Közben egymásra találtak a nyolcvanas-béliek, s hallgattuk, mint köszönt egymásnak a régmúlt és a közelmúlt. A síugrósánc egykori túratársaink emlékeit visszhangozta, lányaink pedig valahol ott találták meg a rég keresett, sokszínű mosdóhelyiségeiket. A Sombokor alatt visszatértünk Rákóczi lovához, s örömmel nyugtáztuk, hogy még meg tudjuk zabolázni, nem hajított le magáról. Általa jutottunk fel a csúcsra, ahol – volt még bőven idő – záróra előtt betoppant a csapat az étterembe. Ott sajnos elfelejtettük ellenőrizni a Marika által tervezett és Eszter által készített bélyegzőt, amit 18 évvel ezelőtt bíztunk az üzemeltetőre, hogy a Kékesen járó turisták egy különlegesen szép, egyedi bélyegzőt kaphassanak. (Nemsokára mi is a Rákóczi úton járunk az unokákkal, s akkor majd lecsekkoljuk, átadta-e egymásnak az üzemeltetők sora ezt a feladatot?)

S ha már a csúcson voltunk, nem felejthettük el Kiss Peti emlékéről sem lefújni az idő porát. Ritka ajándék a sorstól, hogy ezt a fiút a kezdetekkor a túratársunknak tudhattuk!

Ránéztünk az óráinkra - most nyugszik le a Nap, s kel fel a Telihold – ideje leballagni, mielőtt ránk sötétedik. A sípályán már egyedül voltunk, a turisták már elmentek, a síelők még várnak a kékesi hóra. A felsőbb régiókban némi zúzmara van már a fagyott földön, amit a tegnapi szél rázott le a fákról, lejjebb még az sem.

Egyszer majd csak eljön errefelé is a szép, havas Tél!

Amíg a buszra vártunk, Marika megosztotta a Máriácska-festéseinek örömeit, csodáit…
Ez volt a mai Mária nap a hegyen, amikor a Napocska elbújt előlünk, de mi kinyíltunk egymásnak!

Pusztamonostor, 2022. december 8. Merva Laci