Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Bódva-völgyi kerékpártúra - beszámoló

2022. augusztus 02.
2022. június 24-29.
Régen, sőt nagyon régen voltunk az Egyesülettel több napos túrán, de – Pinczi Gyuri kitartó unszolására – most rászántuk magunkat. Hozzájárult e lépéshez az is, hogy Eszter nemrég kapott egy elektromos kerékpárt, amit éles szituban még nem próbáltunk ki.
A környéken többször is túráztunk már, de Szalonna és Torna között még sosem álltunk meg, legfeljebb keresztben, a Kék túrával szeltük át ezt a vidéket. Vajon mit tudnak Juditék itt, az Isten háta mögött nekünk mutatni?

Frappáns választ kaptunk erre a nagyképű kérdésre az ott töltött hat nap alatt!

1. nap, péntek
Délre értünk Bódvarákóra, a szállásra. Elhelyezkedtünk, leszedtük a bicikliket a tartóról, s nyomban ki is próbáltuk őket, ill. magunkat. A csaknem húsz kerékpáros szabályos együtt-haladása igényelt is némi gyakorlást, bár a 27-es út nem volt túl forgalmas. Igyekeztünk két csoportban haladni, hogy az autósoknak ne jelentsünk túl nagy akadályt, de az egyenletes ritmus megtalálása okozott egy kis nehézséget. Az alsóbbrendű utak már engedtek teret az egyénieskedéseknek is, jópáran éltünk is vele.


Szögligeten, majd a nekem nem túl jó emlékű Szalamandra-háznál álltunk meg egy szusszanásra, ahol fölmerült a hogyan tovább, esetleg hogy forduljunk-e máris vissza. Néhányunkat elcsábított a zöld kerékpárút, amely kemény kaptatóként kanyargott Szádvár alatt a szlovák határ felé. Recsegett-ropogott az öreg, ridegtartott drótszamár alattam, de felvitt a határig. Itt azonban Tibi, aki érzett némi felelősséget a szökevényekért (ha már közéjük keveredett …) megálljt parancsolt. Készült néhány „csúcsfotó”, aztán visszafordítottuk a kormányt (bárcsak ilyen könnyű volna máshol is!), gondolván, azok odalent – térerő hiányában - biztosan aggódnak miattunk. A murvás lejtőn pattogtak a kavicsok, ugráltak a kerekek, visítottak a fékek, de baleset nélkül visszaértünk a sík terepre. Kiszaladtunk még a Ménes- tóhoz, hátha ott leljük a többieket, de ott csak a nagy nyári nyugalom tanyázott. Cudar meleg volt az egész héten, de a kerékpáron ezt nem is éreztük. Csak akkor derült erre fény, amikor egy-egy kocsma előtt leszálltunk, s azonnal, de rögtön lecsúszott egy-egy sör, vagy fröccs, mert egyébként úgy járunk volna, mint ahogy az a Világszép Nádszál kisasszonyban oly szépen meg van énekelve. Visszaérve a faluba, az erre fogékonyak már gyülekeztek a helyi Könyvtár előtt (Szőrös találó szóhasználatával élve), s ez hagyománnyá vált a következő napokra is.
A vacsorát házhoz hozták, s utána a gyalogosokkal osztottuk meg az élményeinket, akik az öt túranap alatt saját lábon barangolták be a környéket.

2. nap, szombat
Különleges napnak ígérkezett, s még inkább azzá vált!
Délelőtt a Rákóczi-barlangban voltunk, ami a Világörökség része! Túravezetőnk az Esztramos Kalandtúra Egyesület vezetője (mindenese?) nagyon élvezetesen adta elő a hely történetét, ami csak évmilliókban mérhető. megmutatta, mi köszönhető az alulról betörő hévíznek, s mi a fedőkőzeten átszivárgó csapadékvíznek, s végül az embernek, aki felfedezte, majd csaknem tönkretette, végül pedig hozzáférhetővé tette az „alvilág” eme csodáját.
Délután a kerékpárosok a Rakaca-víztározót, a gyalogosok a martonyi pálos kolostorromokat célozták meg. Mindkét túra kalandosra sikerült, én a kerékpárról tudok beszámolni.


Ezúttal a kisforgalmú dobódéli úton indultunk (Perkupáig egy autóval sem találkoztunk), de a Bódva-hídjánál egy hirtelen ötlet rögös határi útra vezérelte a csapatot, amitől az óvatosabbak utólag sem voltak elragadtatva. Szalonnánál tértünk vissza az aszfaltra, amin a víztározóig tekertünk. Gondosan megkerültük az egészet, de frissítőpontot sehol sem leltünk(pedig még egy kőbányába is bekeveredtünk), mígnem egy „szabadstrandra” bukkantunk, ahol nem volt kiírva, hogy fürödni tilos, csak a hínáros part menti víz riasztotta el a nem eléggé kihevülteket a csobbanástól. Aztán jött a túra java: út híján a part menti hullámvasút-szerű turistaúton toltuk egy erős kilométeren át a kerékpárokat, ami kihozta a technikai különbségeket a nehéz elektromos kerékpárokból. A jobbaknál egy gombnyomással indult a motoros rásegítés, a kevésbé drágák pedig nagyon elhagyták magukat (meg is kaptam, hogy már megint rajtam spóroltál!) Szalonnára beérve, ránk köszöntött a mindenkori kerékpáros dilemma: előbb a templom, vagy a kocsma? Megoszlott a társaság, amikor a presbiter asszony megérkezett, sokan már a közeli cukrászda teraszán pihegtek, s később már hasztalan próbáltak bejutni a zárt falak mögé (biciklit utcán nem hagyunk felügyelet nélkül!) A templomról és az egyházról részletes és lélekkel teli előadást hallottunk, majd a haranglábba is felmásztunk. Visszaemlékezve a közel húsz évvel ezelőtti viszonyokra, amikor a Tiszteletes úr fogadott és kalauzolt minket, nehéz szívvel kellett tudomásul venni az általános leépülést, ezt a mindenen átütő határszéli kilátástalanságot. Búcsúzóul egy Áldás, békesség-et mondva vigasztaltuk egymást.

3. nap, vasárnap
A szlovák határ közelsége bennem mindig mélyen szunnyadó indulatot ébreszt. Szeretném egyszer s mindenkorra szétrúgni és összetaposni a butaság ezen alkotását, ami elválasztja a népeket és az embereket. Amint átlép az ember egy ilyen térképvonalat, már nem az azonosságot, a hasonlóságot, sokkal inkább a különbözőséget veszi észre, sőt azt is keresi. Az azonos táj, az egyformán sovány, vagy zsíros föld egyformává tette az embereket mindkét oldalon, a hatalom viszont éket ver közéjük, a testvérekből acsargó ellenségekké próbálja őket formálni.
Mai célunk a Szádelői-völgy alig húsz kilométerre volt a szállástól. A vasút sínjei Tornanádaska után rozsdásak, majd egy rajtuk keresztbe tett beton „talpfa” is jelzi, hogy ez már csak a múlt, ez már nem vezet semmibe (se Tornára, se Szepsibe…).
A határon a parlament elnöke fogad egy óriásplakáton, amint egy nem régi gazdasági jellegű törvényrendeletet népszerűsít. De legalább nem tilt, nem zárja ki a belépőt!
Tornát épp csak érintve, Szádelőn áthajtva jutunk el a sziklahasadékhoz. Féltem, vasárnap sokan lesznek, sorba kell állni mindenhova, de azoknak lett igazuk, akik a helyiek sznobságában bíztak: akármilyen csodálatos is ez a hely, az itteniek csak a Tátrát tekintik megfelelő túracélnak.
A kerékpárokat lelakatolva és az ott árusítók figyelmébe ajánlva indultunk hasadék aljában tekergő, azt kivájó patak mentén. Többen megfigyelték, hogy a tájékoztató táblákon magyarul is írnak (csak egyes földrajzi nevek éktelenkedtek szlovákul a magyar szövegben), ami bizonyára az utóbbi évtized szlovákiai nyelvhasználati harcának az egyik vívmánya. A séta végén, a fenti büfénél volt harapnivaló és innivalóból is rendes választék, még lovaglásra is bíztatták a vendégeket. Alig nyeltem le az utolsó kortyot, amikor láttam, hogy egy kis csapat Tari Tibi vezetésével indul a hasadék peremére, ahonnan szép a kilátás. Utánuk eredve, a meredek kaptatón fújtatva értem utol Tibit, amikor éppen pulzust mért, Így tettem én is, s az eredmény megdöbbentett: az éppen csak regenerálódó szíve sokkal többet pumpált, mint az enyém, ami ugyebár egészséges, sőt! Lehet, hogy az elmúlt jópár évtized alatti életmód-különbséget mértük most össze?!
A kilátás valóban pazar, a szikla-hasadék lenyűgöző képénél hosszan időztünk. Egyesek ugyan szóvá tették, hogy a kép közepén az a cementgyár rombolja az illúziót, de egy erőművest, ez már nem zavar; tudja, hogy emberek, sőt nemzedékek számára mit jelentett a vidéken egy ilyen létesítmény.
Visszatérve a völgybe, a hídnál beletoccsantunk a patakba. Jéghideg vize a Tátrát idézte, amikor a Rysy-ről visszatérve felfrissítjük a meggyötört lábunkat a hegy kristálytiszta levével. Sokáig eljátszottunk ott, elfeledkezve a minket várókról. Oly későn érkeztünk, hogy, a betervezett ebéd már okafogyottá vált, s a ránk várók korgó gyomorral indultak haza. Mi pedig még egy sört nyelve a léha elégedettségben elmerülve. A faluban láttam, hogy egy kis csapat letér valahova. Csak hazaérve, a kocsmában tudtam meg, hogy Tibi nem nyugodott, s elindult a pénteki határátkelőt megkeresni. Jó nagy kerülővel, alaposan elfáradva értek be, még legalább húsz hegyi kilométerrel bővítve a napi távot.
Szép és hosszú volt a nap, a legnagyobb élmény mégis a hazaúton ért. A határon bevárt minket a csapat, s amíg elmagyaráztam nekik, hogy Eszter még kicsit óvatos, s ezért nem bírunk velük tartani, egyszer csak elhúzott mellettünk a vádlott! Húsz percig üldöztem, amíg végre lassított, s így utolérhettem, de már rég a kocsmában ültünk, amikor a többiek beérkeztek!

4. nap, hétfő
A környező települések körbejárása, meglepetésekben gazdag nap volt a mai.
Ami úgy kezdődött, hogy Tibi felhívására kora reggel felbicikliztünk az Esztramosra, egy nem könnyű szerpentinen. Erika, Tibi s a fiatalabbak már többször itt kezdték a napot, a napkeltét csodálva, jógázva, s próbálgatva a magyarosan vasalt útnak nevezett, gondosan kiépített via ferrata pályákat.
Ez a hegytető a barlangok felett tulajdonképpen egy felhagyott bányaudvar, szinte körkörös kilátással a Bódva völgyére. Kipróbáltam én is egy kötélpályát, de a gyenge szandálamban nem nagyon kockáztattam (hisz’ visszajövök még!).


A kerékpártúra első állomása a határi úton csak pár kilométerre lévő Tornaszentandrás, ill. annak kettős szentélyű Árpád-kori temploma volt. János bácsi (bácsi hát, hisz alig volt fiatalabb nálam!) lent, a kápolnánál várt minket, annak kertjébe záratta be a bicikliket. Alighogy felértünk a dombtetőn álló templomhoz, egy gyerekcsapat közeledett a meredek úton, köztük Révész Márió biciklibiztos, aki elmondta, hogy egy egyhetes országos kerékpártábor egyik csapatával találkoztunk, akik ma még ötven kilométert terveznek megtenni. A lányok és fiúk figyelmesen hallgatták János bá’-t, annál is inkább, mert a végén ellenőrző kérdések is voltak. A templomtörténeti ismertetés tanító célú hit- és erkölcstannal vegyült, számomra nagyon meghatóvá téve az előadást, mert Édesapámat idézte fel bennem. S a végén, katolikus templom lévén, itt elénekelhettük ősi himnuszunkat is. Nekem az egészben a legurulásuk tetszett leginkább. Elmondták nekik, milyen testtartásban, mire ügyelve menjenek le a meredek úton, s ők pontosan úgy tettek, ahogy kérték tőlük. Nagyon üdítő volt a látvány!
Szentandrás után Bódvalenke felé fordultunk. Ez az a falu, ahol a házak oldalát beborítják a cigány hangulatú - s úgy tudom - cigány festők képei.
Nagyon különös kontraszt, hogy az ilyen házakban milyen apatikus emberek laknak. Ránk se hederítettek, úgy látszik,megszokták már a turistákat. Mi meg nem nagyon mertünk velük beszélgetést kezdeni …, erre nem voltunk felkészülve. Vajon tetszik-e nekik, amit a házukra festettek, volt-e beleszólásuk, büszkék-e rá??? Legközelebb megkérdezem.
Lenke után Becskeházát céloztuk meg, ahol Judit sok nyarat eltöltött. A falu előtti sasnál megállította a csapatot, azzal, hogy nem érdemes oda felkapaszkodni, nincs ott már semmi … Természetesen szó nélkül visszafordultunk, csak az út menti, nem régen kitakarított zsidó temetőnél álltunk meg egy főhajtásra.
Hídvégardó következett, ahol a központban utolértük a gyerekcsapatot. Ők az utcafronti üzletben, mi a hátsó udvari kocsmában álltuk ki a sorunkat, alaposan kimerítve mindkét intézmény készleteit.
A megérdemelt pihenő után végigbicikliztünk Ardó takaros főutcáján, s a határvonalon gurultunk tovább, lévén ez az út képezi a két ország közötti határt, majd még egy jó szakaszon a 27-es is. A megyetábla elhelyezkedése alapján Gyuri ki is jelentette, hogy Ardó nem is tartozik BAZ-megyéhez, hanem egyszerűen a senki földje. A falukép alapján el is képzelhető, hogy így van, mert sokkal gondozottabb és gazdagabb, mint a megye legtöbb települése!
Hazafelé még utánunk szóltak, hogy forduljunk vissza, el ne menjünk Tornanádaska kastélya mellett. A sikátorszerű falun áthajtva felszerpentineztünk a kastélyhoz, ami most oktatási célokat szolgál, tehát zárva volt. Ilike találta fel magát a leggyorsabban, s felolvasta nekünk a telefonjáról a tudnivalókat a hajdani Hadik kastélyról. A terjedelmes parkban volt egy hatalmas mamutfenyő is, ami az arra érzékenyeknek okot adott egy nagy ölelésre.
A nagy melegben erősen megszomjaztunk, s nem hallgatva az újabb, bódvaszilasi kastély-ajánlatra, siettünk haza az „otthoni” kocsmába (de ezúttal nem mi voltunk ott az elsők!).
Vacsora után elköszönt Zsuzsa, akinek lerövidítette a szabadságát a másnapi főorvosi kinevezése; ezúttal is gratulálunk, ahogy azt természetesen ott is megtettük!


5. nap, kedd
Közeledett a túra vége, már csak egy, levezető kerekezés volt a programon, Színpetri, majd Jósvafő célpontokkal.
Színpetriben a Nagy Könyv kiállítását szerettük volna megnézni, de épp akkor indultak orvosi vizsgálatra a tulajdonos házaspár, amikor odaértünk. Szerencsénkre másnap volt módunk körüljárni az impozáns művet, meghallgatni az alkotótól a történetét, megnézni a sok egyéb nyomdatechnikai emléket, amik ragyogó környezetben vannak kiállítva. Újabb olyan hely, ahova vissza kell térni!
Így maradt Jósvafő, ott is elsősorban a hucul ménes meglátogatása. A Kossuth –barlangnál hagytuk a kerékpárokat, ahol tavasszal a halálos búvárbaleset történt. Már kevésbé majréztunk, hogy mi lesz, ha tisztességtelen emberek rátalálnak a járműparkra, de azért volt, aki inkább az erdőbe rejtette a sajátját. A csapat nagy kerülővel, a jelzett úton ment föl a fennsíkra, én inkább emlékezetből rövidítettem, s most bejött: elsőként simogathattam meg a jámbor jószágokat. Ezek a lovak különösen kezesek, a hargitai vadlovakkal – annak idején kicsit bizalmatlanabbak voltunk…


Délután, hazafelé kicsit meghajtottuk a bicikliket; Gyuri piros mezét alig láttuk egy idő után, aztán csak búcsúzkodtunk, ki a kocsmától, kiaz Esztramostól. Este csurdítás, s még egy jó alvás, s készülődés haza.


Jó volt, nagyon jó!
Judit és Gyuri nagyon szép programot állított össze, s nem szervezték túl! Ott álltunk meg mindig, ahol jól esett, s annyit néztünk meg, amennyi még belénk fért.
S fűszer gyanánt ott volt Tibi, aki mindenben meglátta az újat, a lehetőséget, s megpezsdítette minden utunkat.

Köszönjük, maradjatok sokáig ilyenek!

Pusztamonostor, 2022. július 12. Merva Laci, egykori biciklis




LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2024. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
8
9
10
11
12
13
15
16
18
19
20
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 
 
 
2025. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor út 32-34. - info@kekesturista.hu