Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Családi séta a Tisza-tónál (fényképekkel)

2016. június 19.
Családi séta a Tisza-tó szigetein

Minden évben igyekszünk felkeresni családi séták keretében egy kicsit távolabbi – de az utazási időt tekintve kisgyerekekkel még elérhető – érdekes természeti helyszínt, környezeti bemutató helyet.
A választásom most a Tiszafüred-Örvény területén található Tiszavirág-Ártéri Tanösvényre esett, melyet már magam is többször végig jártam, de mindig kikapcsolódást, feltöltődést nyújtott. Gondoltam, mások is élvezik majd ezt a változatos helyszínt.
Egyesületünk nagyon fontosnak tartja a természetjárás minél korábbi életkorban való megszerettetését, ezért igyekszünk változatos módszerekkel a gyerekek kedvében járni, magunkkal csábítani. Õk ezúttal is ajándékba kapták ezt az utat, a buszköltséget, a belépőt és a vezetés díját a Kékes TE fizette részükre.

Az 53 fős autóbusz helyei gyorsan beteltek a jelentkezőkkel, sok ismerős családot és több kedves első érdeklődőt köszönthettem a programunkon. Gyöngyörű, napsütéses vasárnap reggelre ébredtünk. Elindulás után - figyelmetlenségemből kifolyólag – néhány percen autóbuszos városnézés következett saját városunkban –majd megcéloztuk a Tisza-tavat. A Szabics-kikőtő személyzete már várt minket, kedvesek, korrektek és pontosak voltak, mint mindig. Nem csak ők, hanem poroszlói túratársaink is köszöntötték jöttünket, mindig nagy öröm a találkozás velük. A helyszínen még csatlakozott hozzánk egy nagymama, aki az unokáját szerette volna kicsit kimozdítani a természetbe, de végül is nem sikerült, így egyedül tartott velünk.
A problémája sajnos tipikus a napjainkban. Nehéz felvenni a versenyt a csábító elektronikus eszközökkel, aminek a használata ráadásul sokkal kényelmesebb is a legfiatalabb korosztály számára, mint az idősebbek által kitalált programok.
No, de akik eljöttek, nem bánták meg. Először is egy nagy hajóval átvittek minket a Tisza-folyón, a Tisza –tó szemben lévő szigetére. Itt található a tanösvény. Vezetőnk köszöntése után útnak indultunk, sorra vettük a Kérész-tanösvény látnivalóit. Először egy földnyúlvány végében található nagy kilátóról gyönyörködhettünk a tó mozaikos szigeteiben, növény és állatvilágában, különösen a vízimadarakban. Majd a bemutatóhelyeken sok információt kaptunk az itt élő emberek életmódjáról, megélhetéséről. Dióhéjban betekinthettünk a teknővájás, kosár és gyékényfonás, a halászat és kubikosság rejtelmeibe, kézbe foghattuk eszközeiket. Minden építmény, minden eszköz a természettel való szoros kapcsolatot, az évszázadokon keresztül felszaporodott tudást, a praktikumot, s a nagyon kemény, nehéz életet tükrözte.
A tanösvény nem csak a vízi világ és az ember, hanem az itt élő állatok, növények sokaságát is igyekszik megmutatni. Külön állomáshelye van a terület különlegességének és a tanösvény névadójának, a kérészfajták közül a Palingenia longicauda-nak. A jól szemléltető információs tábla és vezetőnk profizmusának köszönhetően – mint később kiderült – még a gyerekek is megjegyeztek egy csomó információt a kérész fejlődési folyamatáról, átalakulásáról, szaporodásáról.
Vezetőnk a tanösvény végén elköszönt tőlünk. Visszafelé haladva mindenki kedve szerint töltötte idejét a tanösvény egyes állomáshelyein: csónakázott a Göbén a tündérrózsák között, játszott az interaktív eszközökkel, a kilátókból szemlélődött, vagy áthúzta magát a csigás körkötél segítségével csónakon a Pákász-tanösvényre. Ez utóbbi volt a személyes kedvencem. Azért is, mert ez számomra is új dolog volt, - nem rég alakították ki – és mert a gyerekkoromat idézte. Lehetett sarat taposni! Én gumicsizmát húztam hozzá az odakészítettekből, Szőrös a mezítlábbal taposást választotta, mások inkább a szárazabb területekre való lépkedést. Csuda élvezetes ez a „tanösvény a tanösvényben” dolog! A Pákász tanösvény a Kérész-tanösvény egy pontjáról indul, egy másik szigeten folytatódik, majd visszatér a Kérész tanösvény egy másik helyére, ahonnan kifelé haladva újra a kiinduló ponthoz jutunk, s visszavihetjük a kölcsön vett gumicsizmákat. Csuda jól kitalálták!
A másik tanösvény minden pontján az éppen velem tartókkal a pákászok életének újabb területével ismerkedtünk meg, s igyekeztünk megoldani az éppen aktuális feladatokat, válaszolni a kérdésekre. Jelentem, a harmadik kast sehogy sem találtuk, nem voltunk túl sikeresek a sárgolyóval célbadobásban, és nem sikerült teljesen kitalálni, hogy a pákász gyereke miként is játszott a madzagra kötött csontokkal. A többi feladat rendben volt. Akik nem mélyültek ennyire bele a „rosszalkodásba”, jutott idejük akár még külön csónaktúrára menni, jégkrémezve üldögélni a kikötő partján, közben szárcsák, vadkacsák, sirályok és egyéb madarak röptében gyönyörködni.
Fél négykor indult a csapat haza, a kisebbeknek bőven elég volt az élmény. Láthatóan elfáradtak.
Én nagyon szerettem volna látni, miként is virágzik naplementekor a Tisza, ezért maradtam, s integettem a busszal hazautazóknak a töltés oldalában.
Nos, a Tiszát igazán virágozni nem sikerült látnom, de már annak is örültünk a férjemmel, hogy az estére gyülekező viharfelhők kissé szétoszlottak, így a tájékoztató filmvetítés után a kikötő vezetősége végül is a kihajózás mellett döntött. A madarak már gyülekeztek a lakomához, a felső kanyarban aztán szinte egyenként nézhettük a kis rovarok felérkezését a víz felszínére, majd kacsázó röptüket, megkapaszkodásukat, s kibújásukat a hártyás ruhából. Néhányan a hajót és utasait választották születési helyszínül, az utasok pólóján, vagy karjuk csupasz bőrén megtelepedve „bújtak ki a bőrükből” a csepergő esőben. Mire végeztek ezzel a fázissal, vagy a levegőből, vagy a víz alól kapták be őket – pedig mindegyiknek külön szurkoltunk a most már folyamatos esőben. Vezetőnk utasítására egy órányi hajózás után visszatértünk a kikötőbe, mindenki futott a járművéhez, s a terület hamarosan elnéptelenedett. Utolsóként kanyarodtunk a gátra, majd szakadó esőben haladtunk hazafelé, hogy sötétben érkezzünk haza.
Élménydús nap volt számomra is. A családi séták résztvevőinek nagyon tetszett a helyszín, a látnivalók. Örültem a sok pozitív visszajelzésnek, amit szóban, vagy email-ben fejeztek ki.
Örülök, hogy együtt voltunk.

Tóthné Kelemen Mária


Szollár Ferenc fotói

Tóthné Kelemen Mária fotói

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. április
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
21
22
23
24
25
29
30
 
 
 
 
 
2024. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
2
3
6
7
8
10
12
13
15
16
17
19
20
21
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
2024. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
7
9
10
12
13
14
15
16
17
18
20
22
23
24
25
26
27
28
30

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu