Élménybeszámolók - lista

2016. április 23.

A Kékes Turista Egyesület Botanikus túráit Molnár Csaba botanikus szakvezetésével tartja. Sok éves már a kapcsolat, Csaba egyetemi hallgató volt még, amikor Merva Laci meghívta, tartson nekünk természetmegismerő, növényazonosító túrát. Azóta ebből hagyomány lett. Több évig Laci szervezte a túrákat az egyesület részéről, két éve Maka Judit vette át tőle ezt a feladatot. Idén is Judit volt a szervező, közbe jött egyéb túrája miatt csak kisegítettem szombaton.
Sokan szeretjük ezeket a „szöszögős, piszmogós” túrákat. Szeretjük Csaba egyéniségét, nyugodt, csöndes beszédstílusát, humorát, s persze ámulunk tudásán. Kialakult egy mag az egyesület tagjaiból, akik igyekeznek mindig részt venni ezeken a túrákon, s nagy örömünkre minden alkalommal tartanak velünk érdeklődő vendégek is.
Növényeket megismerni, ismételni vágyó csapatunk 23 főből állt. A többség egyesületi tag, de örülhettünk barátainknak Poroszlóról, Budapestről, s 4 kedves vendégnek Szolnokról is.

Minden túrának van tematikája, Csaba választja ki az útvonalat, s természetesen rá bízzuk, mit akar megmutatni. Most a „rétek kialakulása növényei, jövője” volt a téma.
A túra Sástóról indult, de a csapat már Gyöngyösön kialakult, hiszen együtt utaztunk fel. A buszról leszállva örömmel fedeztük fel, hogy Csaba ezúttal nem egyedül érkezett. Párja és 9 hónapos kislányuk, Gyöngy is segítségére volt a túravezetésben. A kislány az anyukája hátán utazott a babahordozóban, hol gőgicsélt, hol aludt. Ha ébren volt, mondani sem kell, innentől nem mindig Csabára figyeltünk…
A Sás-tó partjánál kezdtünk az élővilág, a társulások ismeretébe, majd a nyári-tó különlegességeivel ismerkedtünk. Itt felmerült egy igény, egyik túratársunk nagyon szerette volna felkeresni az Eremény-tetőt. Így útvonalat módosítottunk, bevettük azt is a programba. Nem bántuk meg, a réges-régi vár dombjának sziklagyepes oldala rengeteg nyíló növényt, színpompát, kakukkfű illatot rejtett. Nem győztünk kérdezni, fényképezni, jegyzetelni.
Visszaérve a sástói-rét felső csücskéhez, Ó Farkas-kút felé kanyarodtunk. (Innen azt útvonalat nem írom le, természetvédelmi okokból.) Gyöngy megunta a babahordozót, innentől apukája karjait választotta, s élvezte a népszerűséget. Nyilván nem ok nélkül jöttünk pont ide, Csaba különlegességet akart mutatni. Ezen a részen található a kockásliliom több példánya, melynek sajnos csak leveleit lehetett most látni, (azt is csak akkor, ha Csaba megmutatta, mit kell nézni. Hiába ígért fagyit annak, aki megtalálja a liliom levelét, nem jártunk sikerrel. Én a magam részéről ugyanolyan „fűszálnak” néztem, mint a környéken lévőket.)
Valóságos vaddisznó paradicsomban jártunk, hatalmas dagonyázó helyek voltak a területen a mélyedésnek, és a vízzáró agyagrétegnek köszönhetően. Szárazabb részen pihenőt tartottunk, s mivel ebédidő volt, elemózsiáztunk is. Gyöngy is megkapta ebédjét, tiszta pelenkáját, s innen már csak a lejutás feladata maradt Lajosházára. Igyekeztünk, mert olyan híreket kaptunk, hogy a Szalajka-háznál már rendesen esik. Eleinte szekérúton, majd gyönyörű, gyepes- tisztásos, árvácskás, kakukkfüves oldalban haladtunk, szintben. Megnyugodva láttuk, hogy a felhőket arrébb fújta a szél. Utána jött a fekete leves. Nyerges-tető meredek, gördülő köves oldalában zergék, hegyi kecskék módjára igyekeztünk elérni a sárga négyzet jelzett ösvényét. Mindenkinek figyelnie kellett a lába alá, elé, óvatosan is haladtunk, de az edzettlenebbeket kifejezetten próbára tette ez a szakasz. Elérve az ösvényt, akkora megkönnyebbülés volt, mintha autópályára jutottunk volna. Pedig volt még lefelé bőven...

A kisvasút megállójához érve pont találkoztunk a felfelé tartó „szerelvénnyel”, ami egy kicsi mozdonyból és egy kis kocsiból állt. Vendég túratársaink kihasználták az alkalmat egy kis vonatozásra, s elmentek vele a Szalajka-házig. Mi addig beszélgetve, egymást kínálgatva múlattuk az időt, s persze babáztunk.
A lefelé tartó vonatra felszállva nagy örömmel csatlakoztunk rég nem látott társainkhoz, s szépen haza zötykölődtünk.
A megállóban alig győztük köszönni Csabának az élményeket, magyarázatokat, s a kedvességét, hogy ilyen kitartóan és önzetlenül igyekszik a fejünkbe verni a növények neveit, jellemzőit – több-kevesebb sikerrel.
Én végtelenül hálás voltam a sorsnak, hogy mindenkinek épségben maradt a bokája, s meg sem áztunk. (utóbbit csak a két kisgyerek miatt szerettem volna elkerülni)

Nagyon hasznos, sok ismeretet nyújtó, jó hangulatú nap volt. Reméljük, jövőre újra találkozunk.

Tóthné Kelemen Mária

Tóthné Kelemen Mária fotói