Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Tavaszköszöntő túra

2015. március 21.
A héten két túrára is el tudtam menni, Csütörtökön a vasutas Tóth Medve túrájára és Szombaton Verebélyi barátom Tavaszköszöntő túráját sem hagyhattam ki. Már jó előre kértem erre a napra szabit. Reggel a buszmegben örömmel tapasztaltam, hogy sok jó ismerős és néhány ismeretlen is jön velünk. Markazon a buszról leszállva szomorúan tapasztaltam, sajnos Sanyi barátom nem vár minket egy jó kis itókával. Miután mindenki aláírta a jelenléti ívet elindultunk.

Nagyon szép időben meneteltünk fölfelé, lassan kezdtek lekerülni a melegebb ruhadarabok. Néhol locspocsban dagonyáztunk előre. A Mária-képesfánál megálltunk egy szusszanásra. Azután indulás tovább a Markazi-kapuhoz. Némi falatozás meg itóka után mentünk tovább. Az erdészet már sok helyen megtisztította az utat a kidőlt fáktól, de az út mellett még ott volt a rengeteg fa. Elérkeztünk egy olyan szakaszhoz, ahol még nem volt megtisztítva az út. Megkezdődött a túlélő túra. Átmászni alatta, átbújni, kerülni; volt itt minden. Nagy nehezen és szerencsére veszteségek nélkül sikerült átvergődni ezen a szakaszon és elérni Rózsaszállást.

Megint egy kis pihenő után indulás Gabi-halála felé. Jócskán emelkedett utunk azért mégis leküzdöttük. Jöttek szép sorban, ahogy mentünk a déli sípályánál. Sokan jöttek-mentek, mire leértünk a Veronika-rétre. Innét már csak egy ugrás Mátraháza, ami a hivatalos túra vége. Ki-ki eldöntötte hogyan tovább. Eszik valamit és buszra száll, vagy gyalogol tovább. Egy páran a lángos és sör után még lesétáltunk Füredre. Kellemesen elfáradva értem haza. Megint egy szép túra volt, köszönet érte!

Szőrös

„Vasutas” Tóth István fotói

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
 
 
 
2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
4
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu