Élménybeszámolók - lista
Picurka túra - a farkasok nyomában
2013. június 16.
Szeretem a Mátra érdekes helyeit. Kezdő természetjáróként nagyon ragaszkodtam a jelzett ösvények biztonságához. Féltem volna róluk letérni, hátha elveszek. Különösen nem ismert területen. Mi lesz, ha nem találom meg – magamat se. Aztán tapasztalt, jól tájékozódó túratársak mellé szegődve (Simon Péter, Szárnya Pál…) sokat tanultam. Magyarázataikat hallgatva rákaptam az erdőben bóklászás ízére.
Jó pár évvel ezelőtt Bácskai Gyuri bácsi egyik túráján tettünk kitérőt a Farkas-kőhöz. Nekem nagyon megtetszett ez a nyugalmat árasztó sziklagyepes apró terület. Azóta többször is jártam ott, s most másoknak is meg szerettem volna mutatni.
A túra előtt egy héttel, az útvonal előzetes bejárása során ellenőriztük Kati nénivel a sok eső hatását a területre. A farkas kőnél egész csapat éppen délutáni sziesztájukat töltő vaddisznó csapatba botlottunk, amitől mi nagyon, de ők cseppet sem ijedtek meg. Végül is az erőteljes „hejhó” és egyéb csatakiáltás s a hangos tapsolás csak továbbállásra késztette őket. A következő héten időnként még esett csapadék, de már nem olyan számottevő, így sokat száradt a talaj a túra útvonalán. Ez megnyugtató volt, tekintettel a sok aprócska résztvevőre.
Családi sétánk szép nyári időben zajlott. A köszöntés után 34-en indultunk útnak, 12 gyermek, és 22 felnőtt. Mint mindig, most is vendégeink voltak túlnyomó többségben, 8-an sétáltunk egyesületi tagként.
A farkashoz, mint totem állathoz, mindig is különösen vonzódott az ember. Ennek az állatnak családi, közösségi, hatalmi viszonyai nagyon hasonlítanak az emberiség együttélésére a történelmi időkben, s megszelídített példányai adták az ember legjobb barátjának őseit. A gyerekek is borzongva vonzódnak ehhez az állathoz, az ősi félelmet átörökítő mesealakok napjainkban is fenntartják ezt az érdeklődést.
Kis túránk során volt nyomkeresés és nyombegyűjtés. Egy újra erdősülő területen előzetesen szétszórtuk különféle állatok papírra rajzolt lábnyomait. A gyerekek a szülők segítségével összegyűjtötték a képeket. Volt, aki 43-at is gyűjtött! Aztán kis magyarázattal kísért nyombegyűjtés következett. Mint a tombolánál, azonosították a gyerekek a minta nyommal a saját nyomgrafikáikat, s az azonosakat átadták. Ilyen módon gyorsan újra a helyükre kerültek a kis képek, s aki ügyesen figyelt, a feladatlapon össze is tudta kötni néhány állat képével a megfelelő lábnyomot. Igazán ügyesen figyeltek, alig volt tévedés. A játékkal jól eltelt az idő, s nagyon meleg is lett, alig vártuk, hogy árnyékba kerüljünk. Az időre való tekintettel néhányan az erdőgazdasági úton egyenesen Tetves-rét felé vették az irányt, hogy hamarabb járműveikhez vagy az autóbuszhoz érjenek. A maradókkal a nyiladékon mentünk fel Farkas-kőhöz. A gyerekekkel az játszottuk, hogy a farkas csapat haza megy. Jól érződött a vaddisznók szaga, valószínűleg rendszeresen ide húzódnak pihenni a két eléggé forgalmas turista út között. A „farkasok otthona” kakukkfű illattal, virágözönnel várt minket. Itt pihenésképpen a nagyok kitöltöttek egy TOTÓ-t, aminek kiértékelése során sok érdekességet meg lehetett tudni ennek az állatnak életmódjáról, mátrai történetéről.
A lefelé úton szarvastehén száguldott át keresztben előttünk. A maradék csapattal mi is benéztünk még a Szajla-forráshoz s a Tetves-rétre, majd ki a Szanatórium megállójához, ki a nagy parkolóhoz tartott.
Kellemes délelőttöt töltöttünk együtt, amire igyekeztem rendesen felkészülni, egy nagy bakit mégis sikerült elkövetnem. A hátizsákban maradtak a direkt erre az alkalomra készített linzer farkas figurák. Miközben sütöttem, elképzeltem, hogy örülnek majd nekik a gyerekek, de mire eszünkbe jutott, már csak pár kis túrázónak tudtam átadni.
Így aztán a süti falka zöme szépen visszautazott Gyöngyösre a dobozba, s ebéd utáni kávézás mellé fogyatkoztak naponta.
A kávéimat kortyolva kénytelen voltam naponta megállapítani: hiába, öregszik a vezér. Talán új, fiatalabb kellene…
Tóthné Kelemen Mária