Élménybeszámolók - lista

2012. szeptember 29.

2012. szeptember 29-30 /szombat-vasárnap/

Az elmúlt egy évben sem volt kevesebb feladatunk az egyesületi munkában, mint eddig. Valahogy sosem sikerül kicsit lazítani a programok listáján. Így aztán a munkavégzést regisztráló táblázat szerint a 3 teljesítménytúrán, a 2 szemétszedő megmozduláson való részvételért, s a sok nyílt túra közül néhánynak vezetéséért már annyi plusz szerepelt a táblázatban, hogy borítékolni is lehetett a meghívót.
Idén 45 szorgalmas tagtársat hívtunk kétnapos jutalomútra, azokat, akik az egyesületért a legtöbbet tettek, a programok eredményes megvalósításán a legtöbbet dolgoztak. Közülük 26 túratárs tartott velünk.

Idei tanulmányutunkon a Hortobágyi-füves pusztákkal ismerkedtünk alaposabban. A Hortobágy olyan táj, amelyet sajátos története, értékes élővilága, egyedülálló néphagyománya jellegzetesen magyar vonásokkal ruház fel. Mi a nemzeti park területén tartózkodtunk végig.
A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első nemzeti parkja, melyet 1973-ban alapítottak. Területe 82 000 hektár. 1999-ben az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén egész területét felvették a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára.
A nemzeti park egész területe bioszféra-rezervátum, a Ramsari egyezmény alapján vízi élőhelyei nemzetközileg is védettek. Mivel ősszel mentünk, vonuló madárcsapatok látványában reménykedtünk.

Szombaton a megszokott időben és helyekről indultunk Gyöngyösről. Különjáratú buszunkkal a szépen felújított, s a hónap elejétől újra vendégeket váró Kaparó csárdáig utaztunk. Itt találkoztunk Gál Lajos természetőrrel, aki az Egyek - Pusztakócsi mocsarak területén kalauzolt bennünket a délelőtt folyamán. Ez egy újjáélesztett mocsár, egy szakaszán jelenleg is munkálatok folynak. A közelmúltban esőt kapott területen szinte feléledt a természet, s rövid száron ugyan, de virágba borultak a növények. Így őszirózsák, peremizsek, keserű ürmök között sétáltunk a legelésző szürke marha gulyák között, a nádas és kurgánok mellett, az érdekes magyarázatot, s madarakat figyelve. A délelőtt érdekes felfedezése mégis azt hiszem, mindannyiunk számára a kolokán volt…
A csárdához visszaérve megköszöntük vezetőnknek a lelkes közreműködést, s Hortobágy település központjában lévő Látogatóközpontba mentünk. Itt a területen való mozgáshoz nélkülözhetetlen látogatókártyák adminisztrációja mellett az épületben lévő kiállítást is megnéztük, mely a Hortobágy élővilágát, a természet és az ember harmonikus együttélésének példáját mutatja be.

Éjszakai szálláshelyül az Ökotúra Vendégház és Kempinget választottam, ahol társaim szerint is remek helyünk volt. Kora délután el is foglaltuk a szállásunkat, s kedves vendéglátóink finom slambucot tálaltak nekünk késői ebédként. A bogrács mellett, szabadban elfogyasztott tájjellegű étel a nyárias időben mindenkinek jól esett, s mivel laktató étel, gondoltuk, meg is oldottuk az étkezést arra a napra. Indultunk is következő programunkra, a halastavakhoz.

A gyalogút tanösvényként is szolgál, madárvártákkal, tájékoztató táblákkal, a kisvasút nyomvonala mellett halad 5 km hoszan. Mi naplementés túrára indultunk, és láttuk még az utolsó járat visszaérkezését a végállomásra. A tórendszer távolabbi pallóútjáig, madármegfigyelői tornyaiig haladtunkban egyre több és több vizimadárban gyönyörködhettünk. Alapvetően szerencsések voltunk, hiszen az oda érkezésünk előtt két nappal jelentek meg az első vonuló darvak, mi pedig már több százat láthattunk. Bár a lenyugvó nap szép látványára számítottunk, mégsem ez, hanem a felkelő telihold, és annak visszatükröződése a vízfelületekben adta az esti túra szépségét. Igazából nem is nagyon kellettek a lámpák, legalábbis szerintem hangulatosabb volt úgy. Túránk végeztével vonattal utaztunk vissza a faluba. Az állomástól még másfél km séta várt minket a szállásig. Jól esett már megérkezni. A „csendrendeletig” még összegyűltünk egy kicsit, aztán mindenki pihenni tért.

Vasárnap 8 órakor finom reggelit kaptunk szállásunk éttermében, majd elköszöntünk szállásadónktól.
Folytatva programjaink sorát egészen a falu központjáig utaztunk, ahol először két múzeumot néztünk meg.
A Pásztormúzeum a nagycsárda egykoi szekérállásaként szolgáló épületben kapott helyet. Élethű bábuk, élőképek, vetítések, hanganyagok segítségével mutatják be a csikósok, gulyások, juhászok életének legfontosabb elemeit a kihajtástól a hídi vásárig.
Körszín kézműves kiállítás a térségre jellemző mesterségeket mutatja be élőképszerűen. Az ismertetők frappánsak, rövidek, a műhelyek korhűen berendezettek. Itt volt alkalma mindenkinek igényes ajándéktárgyakat is vásárolni.

10 órakor felfüggesztettük a múzeumlátogatást, mert indult szafari buszunk a Hortobágyi Vadasparkba. A legújabb idegenforgalmi attrakciót egy éve hozták létre Malomházán, természetesen UNIO támogatással. A park célja, hogy a pusztán az ember megjelenése előtti korok állatvilágát mutassa be. Láthatók is vadszamarak, vadlovak, őstulkok, farkasok, sakálok, sasok. stb. Számomra a pelikánok, és az oroszlánlelet volt a legmeglepőbb. Madárházakat, madárnevelőt illetve a pusztáról eltűnt fajokat bemutató természetrajzi kiállítást is láttunk.

Visszaérve a faluba megnéztük a harmadik tárlatot, a Hortobágyi csárda kiállítást. A gyűjtemény a Nagy csárda történetét, a pusztai közlekedést, és a csárda híres vendégeit mutatja be, multimédiás eszközökkel. Egy éve nyitották, azt hiszem, mindannyiunk számára nyújtott új információkat.

Rövid ebédszünetünk után a Madárkórházba mentünk, ahol az ott folyó tevékenységgel ismerkedtünk. A Madárparkban madárkertek, madármentő kiállítás, látványkórházat is magában foglaló látogatóház, nagy röpde várt minket. Több filmen is csodálhattuk az itt folyó gyógyító, madármentő munkát.

Ha Hortobágy, hát nem maradhattak ki a lovak sem. Délutáni sétánk Mátán, a Lovas központban volt. A Mátai Ménes gazdag és egyedi lótenyésztő hagyományaival különleges helyet foglal el Európa ménesei sorában. Ismertségét az itteni csikósok lovas művészete és a nóniusz fajta teremtette meg. Napjainkban nemzetközi hírű lótenyésztő-, rendezvény- és turisztikai központ. Szétnézhettünk a környéken, szabadon bemehettünk a törzsistállókba, ahol a versenylovak vannak. Csodálatos lovakat láttunk, én először láttam működés közben a jártató gépet, s a lovászok is készségesen válaszolgattak kíváncsiskodó kérdéseinkre. Benéztünk a nádudvari feketekerámia műhelybe is, az ott dolgozó fazekas nem csak szakmája rejtelmeiről mesélt, hanem a slambúc főzés professzorának is bizonyult. Nem győzte újra s újra elmondani csapatunknak a tájétel készítésének trükkjeit.

Hazafelé Poroszlón még megálltunk vacsorázni a számunkra kedves Kormorán étteremben, s találkoztunk még kedvesebb ismerőseinkkel, Évivel és Zolival.
Sötétedett, mire hazaértünk, de nem bántuk. Újabb kellemes hétvégét töltöttünk egymás társaságában, egy többször látott területet ismertünk meg más oldaláról, új élményekkel gyarapodtunk együtt.

Tóthné Kelemen Mária

Maka Judit és Pinczi György fotói: