Élménybeszámolók - lista

2010. október 29.

Végignéztem a Kékes Turista Egyesület ez évből még hátralévő túráit, műszakbeosztásomat, szabijaim számát, és arra a szomorú következtetésre jutottam, hogy ebben az évben már csak a Kegyeleti túrán tudok részt venni. Ezért szerettem volna, ha minél több barátom eljön erre az eseményre.
A hét elején körbeküldtem a túra felhívását, kérdeztem: ki tud jönni, és jeleztem: én ott leszek. Egy válasz érkezett Judittól: reméli, tud jönni. Szerdán egy 16 órás műszak után még egy emilt küldtem megerősítés gyanánt – most sok választ kaptam, sajnos csak B. Zsuzsié volt pozitív.

Péntek délelőtt fejben már készültem az eseményre. Mit is vigyek? Természetesen mécsest, öngyújtót vinnem kell. Nem feledkezhetem meg a lámpákról sem. Számolgattam magamban: a fejlámpa kell. nem árt a rúdlámpa sem, a tekerős nélkül meg mit ér az egész. A „két újság és a könyv\" evidencia – így morfondíroztam magamban.
Hazaértem, csók a feleségnek, puszi a lánynak, evés, ránézés a netre – jött még pár nemleges válasz. Készülődés: \"újság, könyv\" berakva, alma, kenyér, mécses, gyújtó. Éreztem, valami hiányzik (az embernek van valami tudat alatti, ami jelzi: nincs minden rendben). Ténferegtem, egyszer csak csörög a mobil: Évi Poroszlóról. Mikor is van az indulás, meg honnan? Lehet, hogy a férjével jönnek autóval. Ez a hír felvillanyozott, egyből bakancs lábra, zsák a hátra, indulás! Alig értem a Vachottra, belémnyilallt a felismerés: lámpát nem hozok. Futás vissza. Fejlámpát nem találom, rúdlámpa le van merülve. Gyors elemcsere, de csak egy tartalék van – mindegy, tekerős elő, futás a buszhoz.
Sikerült időben oda érnem (lehet, hogy futás nélkül is sikerült volna), és örömmel láttam: Éviék már ott vannak. Ott volt Zsuzsi is, Marika, Klárika, Pinczi Gyuri, meg a többiek. Éviék kocsival mentek Kékesig, mondta: van még három szabad hely, kaptam az alkalmon, megspóroljuk a buszköltséget. Hívtam Zsuzsit is, de Füreden ismerőse jön, így nem tartott velünk. Csalogattam Anitát is,de ő inkább Kováccsal ment (később ezt meg is bánta). Marika jött még velünk. Mondtam: Füreden szállnak fel Vona Ádámék, ha keresnek, nyugtassák meg: már fent leszek, mire felér a busz.
17-kor már Kékesen voltunk, mondtam a lányoknak: amit megspóroltam a buszon, azt most egy becsületsüllyesztőben letudjuk. Egy jó meleg kapucsinó, a főnök automatikusan hozott hozzá egy deci forralt bort. Mire ezzel végeztünk, a többiek is felértek a Rákóczi emlékoszlophoz. Örömmel láttam Rijki Marikát Sárával, de sajnos nem jött se Juditka, se Sanyi, de még Ádámék sem.

Simon Peti bemutatta a túravezetőnket, Dórit, és elindultunk. Gyorsan megkínáltam a többieket egy kis Esti Hírlappal, de csak Tamás és Öreg Józsi élt a lehetőséggel. Peti egy időre átvette a vezetést, mert nem a túraúton mentünk, hanem a szanatóriumon át. Az Õsznek már nagyon szép színei vannak – egy árnyoldala azért akad: a sok lehullott levél alatt rengeteg alattomos veszély leselkedik a gyanútlan turistára. Gyorsan beleléptem egymás után vagy három gödörbe. Ezek kísértetiesen emlékeztettek a tavalyi eseményekre. Riadtan néztem körül, honnét bukkan elő hirtelen Feri az alkonyati félhomályból.
Szerencsére semmi ilyen nem történt, szépen haladtunk lefelé, egy-egy lámpát már felkapcsoltak. Úgy gondoltam: nekem még nincs erre szükségem. Egy új túratársunknak nem igazán volt jó a lámpája, odaadtam a rúdlámpámat – nekem elég lesz a tekerős is. Volt egy-két alattomos pocsolya, amit nem mindenkinek sikerült időben észrevenni. Szépen besötétedett, így nekem is elő kellett vennem a tekerőst. Peti közben lezsugázta Bardóczival, Zsuzsival, meg Zsuzsi ismerősével: még az idén lefesthetnék egy 3 km-es új turistautat. Már ezért megérte eljönni.
Megnyugtattam mindenkit: ha esetleg baleset érné, ne aggódjon, mert,Pógyor Zsuzsi engem bízott meg (sajnos nem tudott jönni, vendégei érkeztek) az elsősegély-nyújtással. Azt hiszem, az amputálást meg tudom oldani, ilyenkor az a legbiztosabb módszer. Ettől kezdve senki nem nagyon mert elesni, , pedig szerintem megoldottam volna ezt a feladatot.

Megérkeztünk a Kis-kőhöz (ennek csak a neve Kis-kő, egyébként jó nagy darab). Meggyújtottuk a mécseseket, Jani meg a fáklyáját. Nem volt egyszerű, mert a gyenge szélfuvallatok nem igazán akarták, de,mi nem hagytuk annyiban a dolgot, és csak győztünk a végén. (Jani fáklyája egész Füredig kitartott.) Peti Megkérte Vörös Tamás tanár urat egy megemlékező beszédre (Tamás még ismerte ezeket a turistákat). Sok érdekeset hallottunk, aztán úgy gondoltuk: illendő egyet koccintani az elhunytak emlékére.
Jó hangulatban folytattuk utunkat lefelé. Mártinak itt jutott eszébe: leveleket és terméseket kellene gyűjtenie (itt már hiába keresett bükköt), és lépten-nyomon szedegetett valamit. A Csepegő-forrásnál tartottunk még egy rövidke pihenőt. Jött még egy-két kellemetlen szakasz, ahol hol a kövek görögtek a lábunk alatt, hol mi a köveken, ennek ellenére épségben sikerült mindenkinek lejutni Füredre. Itt a bazársoron ki-ki evett vagy ivott valamit kedve szerint.

A társaság egy része elment autóval egyből, mások még tanakodtak: mi is legyen. Volt, aki a Sár-hegyen keresztül szándékozott lejönni, mások a kerékpárút mellett, megint mások buszra kívántak ülni. Megkérdeztem: a Sár-hegyen bemegyünk-e a pincémbe, de senki nem akart, így elbúcsúztam mindenkitől és Éviékkel hazajöttem.
Jó érzés, hogy ilyen jó hangulatú túrával zárom az ez évi túráimat. Köszönöm Mindenkinek!

Szőrös!