Élménybeszámolók - lista

2010. október 02.

Eljött az ősz, október 2-án ismét szemétszedő túrát hirdetett a Kékes Turista Egyesület. Készültem rá erősen. Olyan kevés túrán tudok részt venni, ezért nagyon fontos számomra, hogy legalább a munkatúrákra eljussak. Eddig minden túrára úgy készültem: pálesz, vörösbor (a lényeg legalább meglegyen)… szinte minden alkalommal hozott mindenki ilyesmit magával, így a bőség zavarával küzdöttünk. Gondoltam, most nem viszek semmit.
El is indultam időben. Mikor odaértem, már javában folyt az \"embervásár\". Nézelődtem, vártam Éviéket Poroszlóról, Lézut Kerekharasztról, meg Bajusz Zsuzsit a főiskoláról. Sehol senki, ez aggasztott keményen. Verát se találtam (mindig az Õ csapatában voltam). Mi lesz most? Csatlakoztam a Tari házaspárhoz. Tibivel nézegettük: melyik útvonal lenne is nekünk való. Nem igazán tudtunk dönteni, közben fogytak is a lehetőségek. Végül Máriára, mint a csapat eszére bíztuk a döntést. Választott is nekünk valamit.
Míg mi Tibivel tanakodtunk, Lézu galád módon elszegődött valami másik csapatba. Indultak a buszok. A buszon derült ki: Bajusz és a barátnője (a Come Príma karnagya) is itt van, de már egy másik alakulatban. A baj sose jár egyedül, ez a magyar közmondás nagy igazság (mint minden magyar közmondás). A többiek pont úgy gondolkodtak, mint én: senkinek nem volt semmije. Se Csabának, se Sanyinak, de még az Öreg Józsinak se. Nem kevés szervezőmunkámba került, míg sikerült átcsoportosítani hozzánk Bajuszt és a barátnőjét.
Megérkeztünk Kékesre. Akire egyikünk se gondolt volna: Kovács Jani segített ki bennünket egy kis pálesszal. Ez talán elég lesz, míg Házára érünk. Megindultunk útvonalunkon, a sárga sávon lefele. Szemét a meredek szakaszon szerencsére nem volt sok. Így tudtunk arra figyelni, hogy ép bőrrel leérjünk. Nem volt mindig egyszerű. A 24-es úttól aztán Házáig volt annyi szemét, alig győztük szedni. Szerencsére voltak tartalék zsákjaink, mert különben jöhettünk volna vissza. Akikkel útközben találkoztunk, mindnek felhívtuk a figyelmét: milyen csúnya dolog a szemetelés. Mindenki azt mondta: ő a világért se tenne ilyet. Csak akkor hogy kerül ez a sok szemét az erdőbe? Háza előtt nagy csörömpölést hallottunk - na mondom: most elkapjuk a piszkokat és megetetjük velük a szemetüket, de kiderült: csak a mijeink hozzák a \"zsákmányt\". Házán elég nagy feltűnést keltettünk, amíg a buszmegállótól az autóparkolóig levonultunk. ( Az önkormányzat által foglalkoztatott közmunkások ehhez képest szolid úriembereknek tűnhetnek.) Illésék már vártak bennünket egy utánfutóval, ez gyorsan tele is lett. Itt tartottunk egy kis csapatösszekovácsolási gyakorlatot, aztán folytattuk tovább utunkat a sárga sávon.
A sárga kör és a sárga sáv találkozásánál úgy döntöttünk: ketté válunk. Tibi a sávon visszamegy a Kecske-bércig, mi meg megyünk a körön, hogy az se maradjon ki. A Hanák Kolos kilátónál találkozunk, ha előbb nem. Az Ózon Hotelnál folyó építkezésen alig tudtuk átverekedni magunkat (szerencsére még ott voltak a munkások, és a kutyák még nem voltak elengedve). Mi átjutottunk, de már készültek zárni a kaput. Mi lesz Tibivel? Lehet, hogy Õ lesz a szemétszedő hősi halottja? A lányoknak már ecseteltem is, hogy folytatjuk le a halotti tort. (Az esküvőn és a temetésen is van zene meg ital, csak az özvegyet kevesebben kérik fel, mint a menyasszonyt.) Míg ezzel a vidám történettel végeztem, máris a Református üdülőnél voltunk. Egyszer csak halljuk: nagy csörtetve, röfögve közelít valami félelmetes vadkan. A lányok igen megijedtek, szerencsére én már nem hallok olyan jól, mint Õk. Mire meghallottam, meg is láttam Tibit, mert Õ volt az. Faggattuk, hogy jutott át a kutyákon, de nem árulta el.
Ismét együtt, így már gyorsan elértük a Hanák Kolos kilátót, ami már látott szebb napokat is, eléggé le van amortizálva. Közbe Zsuzsiék énekelgettek - ha Pógyor is itt lenne, kész énekkari próbát tarthattak volna. Találkoztunk itt egy geoláda-kereső társasággal, akik Boldogról jöttek. Szemét azért itt is akadt bőven. Kis eszmecsere után folytattuk utunkat a Rákóczi-forrásig. Szerencsére itt nem sok szemét volt, így irány a Muzsla kilátó. Nemsokára meg is érkeztünk, elég áldatlan állapotok fogadtak bennünket. A fa szemétkosár összetörve, szeméthegyek elszórva, a bozót és a fű is igen megnőtt. Talán ennek köszönhetően nem vették észre a barbárok a pihenőházat, mert különben ha össze nem is törték volna, teleszemetelik.
Innen már pillanatok alatt leértünk Füredre, ahol finom falatokkal vártak bennünket. Még épp elértük a vörösbor végét is, az utánunk jövők már nem voltak ily szerencsések. Megettük kajánkat, megittuk borunkat, majd Bajusszal és barátnőjével elindultunk Gyöngyösre.
Köszönjük, hogy itt lehettünk és finom ellátást is kaptunk! Ahogy az embereket ismerem: legközelebb sem maradunk munka nélkül.

Szőrös!