Élménybeszámolók - lista

2010. augusztus 24.

Év eleje óta terveztem az Alföldi Kéktúra augusztusi szakaszán való részvételt. Annyi mindenen nem tudok ott lenni, legalább ez jusson nekem is. Időben jelentkeztem Marikánál két fővel. Sajnos úgy alakult: sem Ági, sem Abigél nem tud eljönni velem . Azon izgultam, nehogy közbejöjjön valami a végén.
19-én este összecsomagoltam a cókmókom. Lett vagy három táskával (de minek – tudtam, felére sem lesz szükségem). Este még megnyírtam a szakállamat és a hajamat is. Másnap reggel fogtam a pakkomat, és irány a gimi. Alig értem a gumisig, mikor rájöttem: a telefonom otthon maradt. Uzsgyi vissza .Több incidens már nem történt a buszig. Örömmel láttam: sok jó ismerős lesz. Rengeteg volt a csomag. Ildi szokásához híven rengeteg mindent hozott nekünk: egy rekesz őszibarackot,egy rekesz szilvát, jó pár flakon bort, pálinkát, meg egyebeket (nem tudom, megérdemeljük-e). A nagy örömre nyeltünk is gyorsan egyet.
Elindult a busz, de nem a torony felé. A bíróság mellett bekanyarodtunk az Eurocar telephelyéhez. Mi történt? Kovács csak később tud utánunk jönni, a táskáját beadta telephelyre, de a sofőrrel ezt induláskor nem közölték. Megvan a táska, irány a torony - itt felvettünk még egy pár embert.
Elindultunk hát Szarvasra, utunk kezdőállomására. Szolnoknál megdöbbenve látom: nem Martfűnek vesszük az irányt. Erre a nagy idegre gyorsan inni kellett valamit. Mezőtúrra érve kiderült: azért jöttünk erre, mert itt vártak már bennünket Éva, Feri, Ószeres, Erika és Klaudia, akik autóval érkeztek. Átszálltak a buszra, és irány Szarvas. A buszban beszélgettük, itt még eltévedni se lehet.
Szarvas, Erzsébet-liget - Halászlak vm. – Gátőrház - Körösvölgyi Múzeum (Peresi Bemutatóház) volt az útitervünk Nekünk azért sikerült egy kis kerülőt belevinni, míg rátértünk a kék jelzésre. Itt már tényleg semmi dolgunk nem volt, csak a töltésen araszolni. Ha valaki nem elég figyelmes, egyhangúnak tűnhet ez a gyaloglás a betonúton. Akinek van szeme, azért rengeteg szép dolgot láthat. Hisz a mellettünk kanyargó vízben sok madarat meglehetett megfigyelni, a töltés másik oldalán pedig érdekes növényeket és szárazföldi állatokat lehetett észrevenni. Időnként azért frissíteni is kellett magunkat, szerencsére jól fel voltunk szerelkezve. Megérkeztünk. Pecsételés, és az autósok átszálltak. Járműveikkel jöttek Túrkevére, a szállásra, mi meg a busszal. Mindkét csapatot megtréfálta a GPS, azért csak odaértünk. Alvóhelyeink elfoglalása után irány a fürdő. 7-től vacsora, este utcabál. Mezítláb vágtam neki az utcabálnak, csak a zene irányába kellett mennünk. Megérkeztünk a színpadhoz, a zene már ment jó ideje, de senki sem táncolt, csak ültek, meg álltak. Mi elkezdtük! Pillanatokon belül tele lett táncolókkal a tér. Az idősebb korosztály jót bulizott, a fiatalabbak csak ténferegtek, cigiztek, meg ittak (azt mondják, ez ma a módi). Sajnos a tér aszfaltos volt, ráadásul teli apró kavicsokkal. Mikor mezítlábasan sikerült egyre-egyre ráugranom, nagyokat szisszentem. Jóval elmúlt éjfél, mire ágyba keveredtünk.
Reggel, mikor felébredtem, gyorsan magamhoz vettem a körtepálinkás üvegemet, és elindultam megnézni: fel tudtak-e ébredni a többiek. A lányok nem nagyon ittak, de megkínáltak kávéval, meg finomabbnál finomabb süteményekkel. Azért mindig találtam valakit, akivel lehetett egyet koccintani. 7-kor indult a busz a buszmegállónál lévő áruházhoz, így aki akarta, be tudta szerezni reggelijéhez valókat. Mai tervünk: Peresi Bemutatóház – Mezőtúr – Balai-híd. Szerencsére a töltésen itt nem volt betonút. Poroszkáltunk az úton, már kezdett melegedni a magunkkal hozott itóka. Szerencsére találtunk egy jólelkű embert, aki kisegített minket három jó hideg sörrel. (Aranyat ér az ilyen jólelkű ember. Mindig azt mondjuk: ez egy elembertelenedett világ, csak a pénz, csak a hajsza. Bármerre Kéktúráztam, még mindig akadt egy-egy jólelkű ember. A teremtő jutalmazza meg Õket emberségükért.) Nem sok az a 24,5km, de néha többnek tűnik. Jó néhány helyen azt szerettük volna, ha ez már a mi hidunk lenne. Odaértünk azért a Balai-hídhoz, a busz is megérkezett. Kemping, fürdő, vacsora. Este séta a városba azokkal, akik nem voltak az utcabálban. Séta után már senki nem akart vissza jönni a diszkóba. Elindultam hát magam, de tanulva a tegnapiból (sok jó vízhólyag lett a talpamon) papucsban mentem. A diszkóba szólt a zene (búm, búm, búm), ahogy illik .Senki sehol, vártam egy darabig, de már kezdett idegesíteni ez a bummogás, és elindultam visszafelé. Útközben találtam egy helyet, ahol egész normális zene szólt, de itt zártkörű rendezvény volt. Mentem tovább, és ahol vacsorázni szoktunk, élőzenére akadtam. A fiatal focisták megsegítésére volt koncert. 500 Ft volt a belépő. Megérte - régi kedvenc zenéimet játszották, 4:15-ig tartott. Nem sokat kellett már aludnom ébresztőig.
Reggel a szokásos körút. Buszindulás, bolt, amíg várakoztunk, egy néni odajött: nem vinnénk-e el Ecsegfalváig. Elvittük. Mai terv: Balai-híd - Balogh János síremléke - Gátyási szivattyúház - Ecsegfalva. Most a hídnál még igen frissen és vidáman indultunk. Balogh János síremlékét messziről sokmindennek néztem, eszembe sem jutott, hogy itt egy síremlékkel fogok találkozni. Érdekes faragvány (remélem, majd kapok hozzá képi mellékleteket). A Gátyási szivattyúháznál megpihentünk kicsit. Ecsegfalfán buszra pattanás, irány a túzokrezervátum. A buszon egy nagyon megható dolog történt. Csiszár Feri bejelentette: Szombaton \"enged Hiti Éva több éve tartó ostromának\", és össze házasodnak. Orbán Csaba lesz a tanú. Természetesen az első kocsmában ezt rögtön meg is ünnepeltük. Igaz, pezsgőjük nem volt, de a Martini sem esett rosszul. Csak megérkeztünk a rezervátumba. Ilyen közelről élő túzokot még sosem láttam! Itt kellemes meglepetés ért, mert egy görkorcsolyás hölgyben egyik túratársra ismertem, aki részt vett Márkus Peti Csörgő-patakos túráján. (Kiderült: Petitől tudta, hogy itt leszünk, és direkt a mi kedvünkért görkorizott ide. Nagyon jólesett.) Megbeszéltük: hétfőn ha tehetjük, meglátogatjuk a strandon őket. A Gyomaendrődi Kner Nyomda kimaradt a programból. Valószínűleg valami nem volt jó, mert többen betegek lettünk estére. Vacsora után elbúcsúztunk Feriéktől (Évinek reggel dolgozni kell). Mivel a buszon nincs mikrofon, Marika egy esti beszélgetésben mondta el: mi mindent akart nekünk erről a túráról elmondani a szokásnak megfelelően a buszon. Megtárgyaltuk a hétvégi jelzésfestő túrát is, ki mit tud vállalni. Mire mindezen túljutottunk, már nem indultunk neki a mezőtúri utcabálnak (pedig többen terveztük, mert Bródi volt a vendég).
Hétfő reggel ahogy kitekintek a teraszablakon, látom: két alak mászkál egy autó alatt. Kiérve látom: Sándor és Éva vizsgálják Éva \"Ószeres\" autóját. Évának is mennie kell, nem tart velünk tovább. Leszakadt a kipufogó. Többször nekifutottunk a problémának, végül felkötöttük, és bíztunk benne: kibírja hazáig. Ma Dévaványa – Simasziget - Karcagi út - Körösladány. Ezen a napon többször is sikerült fölösleges kilométereket a lábamba tenni.(Nagy igazság: ha nem tudod, vagy nem figyeled az utat, ne előzd meg a túravezetőt!) Természetesen azért ez nem viselt meg annyira, hogy ne tudtam volna a körösladányi vasútállomás melletti becsületsüllyesztőben jó hideg fröccsel várni a többieket. Sajnos a túrás hölgyekkel (helybéliekkel) nem sikerült összehozni a találkozót. Egyikőjüknek dolgozni kellett, a másik meg Békéscsabán volt áruért. Reméljük, legközelebb sikeresebbek leszünk. Mezőtúron még megálltunk egy sétára. Strand, vacsora, nagy filozófiai viták, alvás.
Kedd reggel csomagolás, pakolás a buszra, bolt, buszmegálló. Most meg én csábítottam fel egy hölgyet (leendő túratárs), hogy elvisszük Kisújszállásig. Mai útiterv: Ecsegfalva – Réhely – Dévaványa, ez már csak egy rövid levezető túra volt. Busszal vissza Túrkevére, mert Erikáék autója ott parkolt még a kempingben. Búcsú Erikától és Klaudiától. Irány Gyöngyös, közben Abonyba megnéztünk egy fazekas családot. Engem a köcsögök már nemigen kötöttek le, viszont a „hol szerzik be az agyagot” kérdés kapcsán megnézhettem a háziak saját építésű kandallóját. Ez nagyon tetszett.
Haza értünk. Búcsúzkodás, landolás itthon. Nagyon szép volt ez az öt nap! Ez nem derülhet ki egy ilyen írásból, hisz a lényeg, a beszélgetések,a pillanat élménye, mikor egy ragadozó madár feltűnik vagy egy béka rád brekeg, esetleg eléd száguld egy gomba, mind-mind kimarad. Ezeket csak megélni lehet, leírni nem. Bár Petőfi nagyon szépen leírja az Alföldet, de az együtt megtett távokat ,évődéseket , eltévedéseket pontosan visszaadni nem lehet. Nagyon örülök, hogy, részese lehettem ennek a csodának.

Szőrös!