Beszámolók

2014. május 17.

Ismét kiírattam a szabimat, csak hogy részt tudjak venni a Tiszta Mátrán.
Sokat gondolkodtam már ezen a dolgon. Jómagam – azt hiszem –, sosem dobok el szemetet. Hogy lehet mégis, hogy évről-évre mindig egy csomó szemetet találunk ott, ahol nemrég mindent összeszedtünk. Azt hiszem, ha a dolgok úgy működnének, hogy mikor valaki eldob egy szemetet, a keze is leesne vele, egy idő után megszűnne ez a dolog, mert csak két keze van egy embernek.
Ma a 4-es útvonalon mentünk, Tóth Mária vezetése alatt. Máriáról tudni kell, hogy művész. Ez nem lenne baj, de azt hiszi, hogy mindent művészien kell helyreállítani. Volt már közületek valaki útvonalbejáráson? Szóval van a valóság, meg van a művészet; azt hiszem köszönő viszonyban sincsenek egymással. A valóság porig rombolt, alig észrevehető forrás, a művészet egy tökéletes elrendezésű gyönyörű kialakítású csobogó forrás, ezt hozd össze! Máriának sikerült a mi vérünk által.
Az eső esett, minden csupa rom a vihar után (nem kezdő vagyok 13 szemétszedő áll a hátam mögött) és akkor a művészet! Azért nem panaszkodom, az eső esett mint állat, sár nyakig, szedtük becsülettel a mások szemetét. (Úgy teli lett a zsákunk, hogy alig bírtuk lecipelni.)
Egyszer minden rossznak vége szakad, nem volt ez most se másként. Meghívtam barátaimat egy Sárhegy partira. (Sajnos csak kevesen fogadták el meghívásomat /most bánhatják is nagyon/, frenetikusra sikerült! Az ég ránk mosolygott (a pozitív gondolkodás mindig meghozza gyümölcsét). Remek kemencés csirkét készítettünk a kemencében!

Köszönöm mindenkinek!
Szőrös