Élménybeszámolók - lista
Évnyitó rendezvényünk 2026. - beszámoló
2026. január 11.
A Kékes Turista Egyesület január 11-én tartotta évnyitó rendezvényét, melynek ideje rendszerint január 2. hétvégéje, s a helyszín pár éve a Kavalkád étterem.
.jpg)
10 óra után már gyülekeztek a túratársak, a meghívó 10:30-ra szólt. 58-an voltunk jelen.
Különböző egészségügyi és élethelyzetek adódnak egy ember életében, még a turistákéban is. Így többeknek ez az az alkalom, amikor találkozhatnak kedves ismerőseikkel, akikkel nemrég még együtt koptatták az ösvényeket.
Társaink nem érkeztek üres kézzel, finom süteményeket rejtettek a dobozok, tálcák. Kezdődött is a kínálás, kóstolgatás, miközben folytak a vidám, egymásnak megörülő baráti beszélgetések is.
A gyülekező ideje alatt mód volt az éves tagdíjak befizetésére, majd mindenki elfoglalta helyét a szépen megterített asztalnál.
Elnökünk, Sárközi Illés értékelte az egyesület elmúlt évét, a működés különböző területeinek eredményei nagyon jó számokat mutattak.
A leadott túrajelentések összegzése szerint a legtöbbet túrázó hölgy Boári Heléna lett, a férfiak közül Sárközi Illés szerezte a legtöbb pontot.
Teljesültek a festési tervek, nagyrendezvényeink sikeresek voltak, a betervezett bel- és külföldi túrák, programok megvalósultak, a gazdálkodásunk stabil. Köszönet érte a tagságnak.
Megemlékeztünk két kedves túratársunkról, akik hosszú ideje, aktívan részt vettek az egyesület életében, s tavaly hunytak el. Emléküket szeretettel megőrizzük.
Az évértékelés után a 2026-os tervekről, programokról esett szó. Az ezévi programnaptár is nagyon gazdag, változatos.
Előházi Irén alelnök ismertette az „Év embere” szavazás módját, majd kiosztásra kerültek a szavazó szelvények. A szavazatok leadása közben már felszolgálták az ebédet, s a házi süteményeink is jól fogytak.
Ebéd után összesítésre kerültek a szavazatok, a végeredmény részletesen ismertetésre került. A legtöbb szavazatot Előházi Irén kapta, így 2025-ben az egyesületért végzett munkája alapján Ő lett az Év embere. (A szavazás részletei alább láthatóak - szerk.)
Kora délután kisebb-nagyobb csoportokban folytatódtak a beszélgetések, tagjaink idejük függvényében maradtak velünk.
Az évnyitó jó hangulatban, szeretetteljes légkörben zajlott. Jó volt terített asztalnál is együtt lenni.
Tóthné Kelemen Mária
Horváth Máté fotói
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
és végül a szavazás részletei - köszönjük a szavazatokat!