Közhasznú jelentések
2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011,
2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020
A KÉKES TURISTA EGYESÜLET
2004. évi közhasznú beszámolója
Egyesületünknek 2004 év végén 127 tagja volt, az előző évhez képest ez 18 fős növekedés.
Főbb közhasznú tevékenységeink 2004-ben:
- Május és október mellett immár júniusban is megrendeztük „A tiszta Mátráért” elnevezésű hulladékgyűjtő akciónkat, melynek keretében a Gyöngyösi- és a Felső-Mátra 220 km-nyi turistaútját tisztítottuk meg.
- 106 km turistaút felújítása mellett 10 km új turistautat is kialakítottunk a Mátrában, ehhez nagymértékben hozzájárult az első alkalommal megrendezett nyári turistaút-festő táborunk sikeressége. Az elmúlt négy évben a Mátra Heves megyei részének 90%-án sikerült a turistajelzéseket megfelelő állapotba hozni.
- Nyílt túrát az elmúlt évben 15 alkalommal szerveztünk 526 résztvevővel, közülük 163 vendég volt. Egyesületi túráinkon bebarangoltuk Közép-Csehországot és a Magas-Tátrát.
- Továbbra is részt veszünk a Mátra internetes útikalauzának, a www.matrahegy.hu honlapnak az üzemeltetésében, melynek látogatottsága mára 30-40ezerre nőtt havonta.
- Részt vettünk a Mátra legújabb turista-, kerékpáros és szabadidő-térképének elkészítésében, helyszínelésében, melynek megjelenése áthúzódott 2005-re.
- A gyerekek természet- és környezetbarát szemléletű nevelésének segítése érdekében együttműködési megállapodást kötöttünk a gyöngyösi Jeruzsálem úti óvodával. A 150 fős „Mátra Manók” tagjai 2004-ben 33 alkalommal összesen 186 órán keresztül, 118 km-t megtéve ismerkedtek a természettel.
- Közhasznú szervezetként nemcsak a honlapunkon igyekszünk turisztikai információval ellátni a Mátra iránt érdeklődőket, hanem az éves programfüzetünkben is a nyílt túráktól a teljesítménytúrákon és túraversenyeken át a túramozgalmakig csokorba gyűjtve kínáljuk a túrázási és élményszerzési lehetőségeket mindenkinek.
- Április 2-án elindítottuk a Mátra természeti szépségeit, ipar- és kultúrtörténeti nevezetességeit bemutató 45 km hosszú Rákóczi túramozgalmat. A nyitóünnepségen emlékoszlopot avattunk Kékestetőn. Az indítótúrán 85-en vettek részt, a mozgalmat eddig 129-en teljesítették.
- Egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rendezvényeink rendszeres és különböző nehézségi fokú alkalmat teremtenek a sportjellegű természetjárásra: A március 13-i Olimpiai Ötpróba teljesítménytúra 7,5, 15 és 30 km-es távjain 628-an indultak. Május 30-31-én rendeztük meg a Mátrai csillagok teljesítménytúrát. Ez az első éjszakai teljesítménytúra a Mátrában, a 15, 25 és 45 km-es távokon 281 fő vett részt. November 13-án 73 fővel rendeztük meg az Avar Kupa tájékozódási túraversenyt.
- November 12-14. között bonyolítottuk le az Ifjúsági Természetbarát Vezetők Országos Találkozóját a Mátrában, melyen 40 fő cserélt hasznos tapasztalatokat az ország minden tájáról, jó hangulatú programok közepette.
- Szervezett formában (30-50 fős csoportokban, egy- és többnapos túrákkal) 354 km-t teljesítettünk az Országos Kéktúrából - számos más egyéb túramozgalom bejárása mellett.
Az egyesület tisztségviselői megbízatásukat társadalmi munkában látják el, tevékenységükért semmilyen juttatásban nem részesültek.
Az egyesület 2004 évi mérlege, pénzügyi tervének teljesülése és a 2004. évi pályázati tevékenysége mellékelve.
Atkár, 2005. március 4. | Simon Péter |