Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Közhasznú jelentések

2000, 2001, 2002200320042005200620072008200920102011,
 201220132014201520162017201820192020 

A KÉKES TURISTA EGYESÜLET
2001. évi közhasznú beszámolója

Egyesületünknek 2001-ben 18 tagja volt, akiknek nagy része kisebb-nagyobb mértékben hozzájárult tervezett közhasznú tevékenységeink megvalósításához.

Ezek közül is első helyen kell megemlítenünk a turistaút-jelzések felújítását, melynek keretében az Országos Kék Turistaút mátrai szakasza, valamint a Központi-Mátra turistajelzései újultak meg mintegy 158 km hosszban - segítve ezzel a Mátrában túrázók eligazodását.

Számos nyílt túránk mellet két hagyományos tájékozódási túraversenyünket is megrendeztük, ezeken az izgalmas „bójavadászatokon” összesen 155 fő vett részt.

Töretlen fejlődést mutat és egyre nagyobb népszerűségnek örvend internetes mátrai útikalauzunk, a www.matrahegy.hu - most már a hegység böngészhető turistatérképe sem hiányzik róla. Emellett részt vettünk az év végén kiadott Mátra útikalauz elkészítésében is.

A 2000-2001-es év tapasztalataként elmondható, hogy benyújtott pályázataink gyakorlatilag 80 %-ban sikeres elbírálásban részesültek. Ez egyrészt a jól előkészített pályázati anyagoknak köszönhető, másrészt pedig annak, hogy igyekszünk reálisan felmérni a pályázati lehetőségeket. (Magyarul: csak olyan pályázatokra jelentkezünk, ahol tényleg látunk esélyt a sikerességre, esetleg még lobbizni is tudunk ennek érdekében.)

Megemlítem még, hogy készítettem egy pályázatot a Mátraaljai Borút Egyesület megbízásából „Mátraaljai borturistaút és körsétautak kialakítása” címmel, amely 340.000.- Ft támogatást nyert az ISM-től. Ezen turistautaknak csak a kialakításában, megtervezésében kell részt vennünk, valamint a kivitelezés szakmai koordinációjában. A felkérést egyébként azért vállaltam el, mert megítélésem szerint csak így biztosítható, hogy az új turistautak ésszerűen integrálódjanak a meglévő mátrai hálózatba.

Tiszaújváros, 2002. február 5.Simon Péter

A beszámoló innen letölthető pdf fájlban: Beszámoló 2001

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2025. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
11
14
15
16
19
20
21
22
23
25
26
29
30
31
 
2025. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
8
9
12
13
15
16
17
18
19
20
22
23
24
25
27
29
30
 
 
 
 
 
 
2025. július
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
1
3
4
5
6
7
8
9
11
14
16
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
31
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor út 32-34. - info@kekesturista.hu