Dátum: 2008. január 25. 17:33:07
A Kékes Turista Egyesület 2004 áprilisában indította el a Rákóczi jelvényszerző túramozgalmat. Azóta az ország minden szegletéből jöttek érdeklődő turisták – családdal, osztálytársakkal, de egyedül is – azért, hogy az emléktúra jelzéseit és ellenőrző pontjait követve bejárják a Mátra gyönyörűséges tájait, bűbájos falvait.
A mai napig 320-an teljesítették a Parádsasvárról induló, Gyöngyösre érkező 42,8 km-es távot.
Az egyesület 2007 őszén úgy határozott, hogy felújítja a végig sárga sáv jelzésen vezető turistautat. Szeptember végén megkezdődött, és október közepére 20 fő részvételével, hat munkatúrával ez a felújítási munka be is fejeződött. A jelzések átfestése, a bozóttal benőtt szakaszok tisztogatása, kiszélesítése mellett szükség szerint a jelzések bővítésére is sor került.
A túra eddigi teljesítőinek építő jellegű véleményét, valamint az időközben bekövetkezett kisebb (Parádóhuta és Parád környékét érintő) változásokat figyelembe véve a túraútvonal leírásának aktualizálása is megtörtént, amely a részletek gombra kattintva olvasható.
Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!
Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!