Dátum: 2006. május 17. 19:00:00
Kedves Barátom!
Az elmúlt hétvégén két túrát vezettünk, szépszámú részvétellel.
Szombaton Abasárról szerettünk volna indulni, de a busz nem sokáig bírta a terhelést (csak mi voltunk rajta ötvenen!), ezért már Gyöngyös széléről indult a gyalogtúránk.
Az elhanyagolt, mai szemmel hihetetlenül keskeny makadám úton (a régi 3-as!) jutottunk fel a „Szurdok”-ra, ahonnan a szőlők között kacskaringózva a Nyugati bányagödör keleti végébe, az éppen felavatás alatt lévő cross-pályához értünk. A látvány és a hangzás (56 gyerekmotoros porfelhőben és fülsiketítő zajban) megakasztotta a túrát is. Végignéztük a bemelegítésüket, s úgy indultunk a már 12 éve háborítatlan természetbe.
Az üzemi területre a belépést különleges engedély és szakvezetés birtokában tehettük, de különleges volt a látvány is, ami itt fogadott. A ’99-es árvíz a laza, homokos talajba vagy 15 m mély kanyont képezett, amely több száz méteren kanyarog, amíg eléri a gödör alján terjeszkedő tavat (aminek ködgomolyagát az útról mindenki láthatja párás reggelenként, de a víztükör láthatatlan). Sőregi Zsolt szakszerű kalauzolásával átéltük gondolatban a rekultivációs folyamatot, amelyben az ember és a természet együttes erővel és látványos gyorsasággal állítja vissza az eredetihez hasonló tájképet.
Számomra nagy élmény volt a gyerekek (20-an voltak a detki iskolából) mozgékonysága, életereje: mint egy csikó-csapat száguldoztak az úton, gázoltak be a tóba, majd, miután a Tanár úr szorosabbra fogta a gyeplőt, többen cipőjüket levéve masíroztak a sokszor köves, sőt aszfaltos úton egészen hazáig. Van jövő!
Detkre kicsit késve értünk, s meglehetően elpilledve, így a község nevezetességeinek, büszkeségeinek körbejárása elmaradt. Egyenesen a Múzeumhoz mentünk, ahol nagyon kedvesen fogadott minket Gyurgyikné Katika, az intézmény szakmai vezetője. Megmutatta a település több százezer évre visszanyúló történetének, tárgyi kultúrájának kiállítását, amely ragyogó eredménye egy környezet-tudatos vállalkozás és egy törekvő önkormányzat összefogásának, talán úgy is mondhatnám, hogy szimbiózusának. Köszönet mindenkinek, aki ezt megalkotta és életben tartja!
Vasárnap Budapestre a fiumei úti temetőbe, a Nemzeti Sírkertbe kirándult egy harmincfős társaság. Közel háromórás sétával megnézték történelmünk sok-sok jeles szereplőjének – írók, tudósok, politikusok; akik által alakult e haza - végső nyughelyét. Megint egy hely, ahova időnként vissza kell térni!
S amit e hétvégére kínálunk:
Szombaton, május 20-án lesz a 11. Tiszta Mátra túra. A gyöngyösi Mátra turistaútjait, s ezúttal először a forrásait és patakmedreit is szeretnénk kitakarítani, lomtalanítani. Ehhez legalább 70 rendes ember kell, tehát Téged is várunk; 8.00-kor a Gimnázium előtt. Munkaeszközről és ellátásról természetesen gondoskodtunk! Részletek, jelentkezés: Merva László (340/525 8516)
Vasárnap Picurka-túra kisgyerekek, szüleik és nagyszüleik részére Mátraházáról a Bükkfa-kútig. Délelőtti elfoglaltság, sok játékkal. Találkozó 9.30-kor a gyöngyösi buszpályaudvaron, illetve 10.10-kor a mátraházai parkolóban. Részletek: Tóthné Kelemen Marika (30/250 6303).
További túráink:
Május 27-én Kéktúra az Upponyi hegységben. A kiírás mellékelve (OKT…) További részletek: Rajki Marika (20/241 9937)
Május 28-án újabb nyílt túra a Mátrában, ezúttal úttalan utakon! Találkozó 7.50-kor a gyöngyösi autóbuszpályaudvaron. További részletek: Merva László (30/525 8516)
Június 3-án, Pünkösd szombatján megismételjük a Kéktúra egyik szakaszát: Szilvásváradtól Szarvaskőig. (melléklet: Pótkék2).
Június 4-5-én pedig egy újabb teljesítménytúra, a III. Mátrai Csillagok Éjszakai túra - 15, 25 és 40 km-es távon.
Kiírás mellékelve, további részletek Szőke György főrendezőnél (30/308 4317).
Mátra Manóknak a cél a Kozmáry kilátó!
Az Egyesület eseménynaptára a 2006-os túráinkat teljeskörűen tartalmazza. Túráinkon ingyenesen adjuk az érdeklődőknek.
Szeretettel várunk minden túránkra!
mervalaci és a túravezetők
Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!
Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!