Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Hírek - lista

Itt van az ősz, itt van újra ...

Dátum: 2022. november 10. 17:01:00

A nyár már őszbe hajlott, lassan vége lesz ennek az évnek is. Ismét jön a számadások és az új tervek ideje.

Az Elnökség november 10-i ülésén megkezdte az Egyesület 2023. évi munkatervének kidolgozását.

Az alábbi feladatokban kérik a személyes közreműködésedet.

Maka Judit (judit.maka@gmail.com) november 20-ig várja azon tagjaink jelentkezését, akik szívesen vállalnának részt a 2023. évi túraprogram végrehajtásában mint túravezető vagy szervező. A program nagy része már összeállt, most ezek lebonyolításához kellenek elsősorban az önkéntesek. A program még nem került véglegesítésre, ezért mód van arra is, hogy kész programokkal is „pályázzatok”, ha annak vezetését vagy szervezését tudjátok vállalni. Bakancslistát is szívesen fogadunk, ahová az Egyesület keretében szeretnétek eljutni, de tudjátok: a csodára néha várni kell!
Keressétek mihamarabb Juditot!

Ezen ülésén az Elnökség meghallgatta és elfogadta Merva László beszámolóját a Várak a Mátrában túramozgalom terepi átvételéről, továbbá felkérte, hogy szervezzen 2023-ra hat-hét túrát a Mátra távolabbi vidékeire, megkönnyítvén ezáltal a túramozgalom teljesítését.
Továbbá határozott arról is, hogy az Egyesület tagjainak az igazolókönyvek (Keleti-Mátra, Nyugati-Mátra - 28-28 várhely) kedvezményes áron kerüljenek értékesítésre, 2600 Ft/könyv eladási ár helyett 2000 Ft-ért darabja.
Mivel az első túrát már január 21-én tartjuk, szerezzétek be a könyveket mielőbb!
A könyvek kedvezményesen megvásárolhatók az Egyesület nyílt napjain az Egyesület székhelyén, vagy Merva Lászlónál, egyeztetés szerint bármikor (30/525 8516; merlaci1@gmail.com).

Az idei év még nem zárult le, így néhány közeli eseményt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.
Sárközi Illés (+36306121309; sarkoziilles@gmail.com) november 11-én, szombaton egy Körtúrát vezet a Felső Mátrában.
Illés következő túrája november 26-án lesz.
December 03-án, szombaton Pinczi György (70/597-6519) vár titeket a hagyományos Mikulás túráján.

Ezen a héten ünnepeltük a Tiszta Mátráért mozgalmunk 20 éves évfordulóját. Erről készült egy cikk, visszaemlékezve a kezdetekre.
Az első években több beszámoló is készült, ezekből is ajánljuk figyelmetekbe:
Felhők közül a nap...
Lehajolni mások szemetéért:
Ezen a linken az összes eddig készült beszámoló megtekinthető, várnak Téged is egy kis emlékezésre!

Szeptemberben több mint 40-en voltunk az egyesület szakmai kirándulásán, melyet a kiemelkedő közhasznú munkát végző egyesületi tagoknak szervezett az Elnökség. Megtisztelő volt számomra, hogy meghívtak, mert egy színvonalas programon vehettem részt, ahol rengeteg új információval és csodás élménnyel lettem gazdagabb. Köszönet ezért a vezetőknek, szervezőknek!
Ezúton is biztatok mindenkit, hogy a következő évben is jöjjön velünk, önkénteskedjen velünk! Alakítsuk úgy a programunkat, hogy az Egyesület hírnevét együtt öregbíthessük. A kirándulás programja és képes beszámolók itt találhatók, böngésszétek:

Legutóbbi jelentkezésünk óta újabb fotók készültek az egyesületi túrákról, melyeket ide kattintva a ÉLMÉNYBESZÁMOLÓKmenüpontban nézegethettek a honlapon.
Írásos beszámolók is készültek, ezekből néhány innen is elérhető:
Napsugár túra a Mátrában
Lacipapa az égbe megy!
Őszi Manó túra csodálatos napsütésben
Tizenegyedik napnyugta túra - beszámoló
Manó hírek a Jeruzsálem utcából:

Várjuk a többi eseményről is a híradásokat! Küldjetek képeket, írjatok beszámolókat! Tudjátok, a megosztott öröm dupla öröm!
Nézzetek be rendszeresen Hozzánk, és böngésszétek, olvassátok a nektek írt beszámolókat!


Merva Eszter, szerkesztő


LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2026. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
3
4
5
6
8
11
13
14
15
18
19
21
22
23
24
25
26
28
31
2026. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
15
17
18
19
21
22
23
25
26
28
29
 
 
 
 
 
2026. július
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
26
27
28
30
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor út 32-34. - info@kekesturista.hu