Dátum: 2009. november 21., szombat
Esemény jellege: nyílt túra
Helyszín: Mátra
Rendező: Kékes Turista Egyesület
Útvonal bejárás...
Tegnap, éjszakás műszak után a *vasutas* Tóth Pista elvitt bennünket a 21-i túra útvonalának bejárására. Reggel hétkor indultunk Gyöngyösről Károlytáróra.
Az eső szép csendesen esett, mikor elindultunk a sárga jelzésen a keresztesi nyereg felé. Innen a zöld jelzésen haladtunk Bagolyirtásig, majd Fallóskúton keresztül Mátraszentimrére. Közben István rengeteget mesélt erről a gyönyörű vidékről, megmutatott egy pár erdei házat is, ahol megpihenhetünk. Nem gyöztem csodálni, mi mindent tud.
Az eső hol megállt, hol ismét eleredt, minden párában úszott!
István egy-egy helyen elmesélte, milyen csodás kilátás lenne, ha nem lenne ez a pára...
Megérkeztünk Imrére, épp ideje volt már egy ivóba betérni. Éva itt kissé kiakasztotta a csapost, mikor a forralt bort rendeltük: megkérte, ha van olyan bora, ami nem nagyon kénes, abból csinálja, mert a múltkor nagyon megfájdult a fejük... Ezek után nem túl sokat időztünk itt.
Az új piros jelzésen indultunk Solymos felé. István mindig tudott valami jobb utat, mint a jelzés. Egyszer megállt és előre mutatott, s én csak nehezen láttam meg a két süldő vaddisznót. A lányok kicsit beparáztak tőlük. Végül mégis úgy döntöttünk, ők jobban megijednek mint mi, és elindultunk feléjük. Egész közel értünk mire észre vettek, ketten kétfele ugrottak. Alig mentünk egy pár lépést és elzúgott előttünk egy egész csorda: két felnőtt és vagy tíz kicsi. Ritkán lát ilyet az ember. Bajban lettünk volna, ha belénk kötnek. Közben az eső is elállt, kitisztult az ég is. Nagyon szép kilátás nyílt az őszi tájra. A Nagy Henc után találkoztunk egy eltévedt turistával, akit István útba igazított.
Solymos előtt két lehetőségünk volt: vagy bemegyünk a faluba, vagy elindulunk a
szőlők között Gyöngyösre. Az utóbbit választottuk, igaz, hogy sokkal sarasabb volt, de jókat böngésztünk. 13.45-re értünk - 23 km út után - a Kálvária templomhoz. Innen már ki-ki haza tartott.
Köszönjük István a hasznos bejárást!
Remélem, 21-én sokan leszünk ezen a szép túrán.
Szeretettel várunk!
Szőrös
Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!
Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!