Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Események - lista

Virtuális Tavaszváró (VIRTAVÁR)

Dátum: 2009. február 15., vasárnap
Esemény jellege: tájékozódási túraverseny
Helyszín: Gyöngyös
Rendező: Kékes Turista Egyesület
Információ: Simon Péter 30/274 7057

Kedves Sporttársak!

A TOTOYA Baráti Közösség 2001-ben és 2002-ben nagy sikerrel rendezte meg télzáró, tavaszköszöntő versenyét – 2003-ban azonban az extrém időjárási körülmények meghiúsították tervüket. Eltelt azóta egy pár év, és úgy gondoltuk: érdemes volna újraéleszteni ezt az évkezdő “tájékozódási szösszenetet”. Ács Gábor, az akkori főrendező áldását adta tervünkre, így eldöntetett: 2009-ben ismét lesz VIRTAVÁR – igaz: kicsit máshol, kicsit másképp.

A verseny neve arra utal, hogy adminisztrációja elektronikus úton történik, azaz sem kiírás, sem értesítő, sem eredménylista nem készül nyomtatott formában (persze ha valaki mégis kinyomtatja, azt még nem büntetjük), az információk elektronikus levélben továbbítódnak, illetve felkerülnek a Kékes Turista Egyesület honlapjára.

A verseny célja
Baráti találkozó keretében lehetõséget biztosítani az érdeklődők részére tájékozódási ismereteik gyakorlati kipróbálására, bővítésére, Gyöngyös város szépségeinek (és lakótelepeinek) megismerésére.

A verseny meghatározása
Gyalogos, egyfordulós, nappali, középfokú (B) pontbegyűjtő tájékozódási csapatverseny.

A verseny helye és ideje
2009. február 15. (vasárnap), Gyöngyös város belterülete. Rajt: 8.00 – 10.00 között.
Versenyközpot (rajt és cél):
Kolping Ház – Gyöngyös, Török Ignác u. 1.
A versenyközpont a gyöngyösi autóbusz-állomástól 300, a vasútállomástól 800 méterre van.
Parkolás a környező utcák parkolóiban (vasárnap díjmentes).

Nevezés
Nevezési díj: Határidőig: 400 Ft/csapat + 100 Ft/fő
Határidőn túl ill. helyszínen: 500 Ft/csapat + 200 Ft/fő
Nevezési határidő: 2009. február 12. (csütörtök)
Nevezési cím: geogyongy@gmail.com (e-mail); 30/27-47-057 (SMS)
A versenyen való induláshoz sportorvosi engedély nem kell, mindenki saját felelősségére indul. Kártérítés a rendezőségtől semmilyen címen nem igényelhető.
A benevezett csapatok indulás előtt 1-1 színes és fénymásolt térképet ill. a feladatokat részletesen leíró menetutasítást kapnak.

A verseny pályaadatai és kategóriái, a szükséges felszerelés
A verseny pontbegyűjtő jellegű, a megszokott (távolságmérés, magasságkülönbség-számítás) és nem megszokott (ami addig még eszünkbe jut) feladatokkal.
Egy pálya és egy kategória lesz – a menetidőt úgy állapítjuk meg, hogy normál gyalogtempóban teljesíthető legyen, és a feladatok megoldására is elegendő idő jusson.
A csapatlétszám 2-4 fõ, de ha valaki egyedül szeretne indulni, majd nem nézünk oda.
Elõzetes pályaadatok: Táv: kb. 6 km, szint: 50 m alatt, versenyidő: 2-2,5 óra között.
Szükséges felszerelés: tájoló, vonalzó, íróeszköz.

A versenyen alkalmazott térkép
1:2 000 méretarányú, 2008-ban helyesbített színes tájfutótérkép, illetve
1:15 000 méretarányú várostérkép.

A versenybíróság összetétele
Pályakitűző, értékelő bíró: Simon Péter, Dániel Andrea
Rajt- és célbíró: Halász Veronika, Rácz-Szabó Györgyi

A verseny díjazása
Az I. helyezett csapat elnyeri a VIRTAVÁR Kupát, az I-III. helyezettek érem- és oklevél-díjazásban részesülnek. Minden résztvevő a célbaérkezéskor csokit és ajándékot kap.
Eredményhirdetés: a kiértékelést követően azonnal (várhatóan 14.00 órakor).

A versennyel kapcsolatban bármilyen kérdés merül fel, az illetékes személy a főrendező, elérhető a fenti e-mail címen, illetve az SMS céljából megadott telefonszámon.

Szeretettel várunk minden természetet, tájékozódást, versenyzést szerető érdeklődőt.

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. április
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
21
22
23
24
25
29
30
 
 
 
 
 
2024. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
2
3
6
7
8
10
12
13
15
16
17
19
20
21
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
2024. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
7
9
10
12
13
14
15
16
17
18
20
22
23
24
25
26
27
28
30

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu