Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Túra a Budai-hegységben - Budaörsi kopárok

2010. április 10.
Tusják Attila vendégei voltunk a Budai – hegységben

Tavaly évvége felé írt nekem Attila, hogy egy kéktúrából hazafelé utazva néhányan közülünk vágyakozva néztek fel a Budaörsi – kopárokra: de jó lenne egyszer oda elmenni!

Õ budapesti lévén, gyakran felkeresi ezt a tájat, meg is ígérte, szervez nekünk egy túrát.

A program éppen akkor készült, meg is egyeztünk, hogy április 10-én elmegyünk Budaörsre. Attila már az év elején egy nagyon igényes leírást küldött a túra útvonaláról, fényképekkel illusztrálva a sok szép látnivalót.

Huszonhárman fogadtuk el a kedves invitálást és mondhatom felejthetetlen élményben volt részünk. Attila jó túravezető volt és igazi házigazda, büszkén mutogatta az Õ „házatáját. Végig éreztük, nagyon örül jöttünknek.

A túra végén ajándékkal lepett meg bennünket. A budakeszi mamut fenyőknél – elutazásunk előtt – névre szóló oklevelet kaptunk Tőle a túra teljesítéséről. Mint a gyerekek, úgy örültünk neki!

Aztán megegyeztünk: jövőre is vendégül lát minket az általa oly nagyon szeretett Budai – hegységben. Addig is kedves túratársaim olvassátok és nézegessétek Attila beszámolóját erről a szép napról.

Attila, köszönjük szépen!

Rajkiné Marika és még huszonketten

A túrán készült fotók megtekinthetők Attila beszámolójával együtt az alábbi oldalon./LINK]

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2025. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
11
14
15
16
19
20
21
22
23
25
26
29
30
31
 
2025. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
8
9
12
13
15
16
17
18
19
20
22
23
24
25
27
29
30
 
 
 
 
 
 
2025. július
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
1
3
4
5
6
7
8
9
11
14
16
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
31
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor út 32-34. - info@kekesturista.hu